Könyv

Mit tehet az ember?

Tóth Gábor Attila: Életfogytig szabadláb

  • M. Tóth Balázs
  • 2012.11.18 12:10

Könyv

Sokan próbáljuk megérteni, mi is történt az elmúlt két évtizedben Magyarországon a politikával, a társadalommal és az alkotmányossággal. Hogyan és miért lett a politika egyre undorítóbb, a társadalom jelentős része szegényebb, és miért vált semmivé az alkotmányosság.

A végtelenül komplex kérdések közül néhányra választ is ad Tóth Gábor Attila (TGA) könyve, amely az elmúlt két évtizedben született alkotmányjogi és politikai filozófiai tárgyú publicisztikáit tartalmazza. TGA amellett, hogy egy évtizeden keresztül volt az Alkotmánybíróság tanácsadója, és jelenleg egyetemi docensként oktat alkotmányjogot, kisebb megszakításokkal végigkommentálta a rendszerváltás óta eltelt időszakot a Magyar Hírlap, a Magyar Narancs, az Élet és Irodalom és a HVG hasábjain, majd az általa társalapított Szuverén.hu portálon. Következetes mércéje és nézőpontja a liberális politikai filozófia értékrendje és az alkotmányos jogállam eszménye. Hogyan látta az egyik legtehetségesebb és egyben legjobb tollú kortárs magyar alkotmányjogász az elmúlt két évtizedet? Erről szól az Élet és Irodalom gondozásában 2011 végén megjelent kötet. A szerző egyes publicisztikáinak eredeti verzióját a kötetben részben módosította, néhol sorokat hagyott ki, máshol magyarázó részekkel toldotta meg a szövegeket. Ezt nem tartom szerencsésnek, mert a fejlődéstörténet követhetőbb és hitelesebb lett volna akkor, ha a szövegek vagy eredeti formájukban olvashatók, az utólagos magyarázatok pedig lábjegyzetekben jelennek meg. Ezzel együtt TGA az előszóban rögzíti, hogy egykori szemléletmódját és téveszméit is híven tükrözik az újraközölt írások.

Ebben a rövid ismertetőben két dologra koncentrálok: hogyan követhető nyomon a kötet alapján az alkotmányosság felszámolásának útja, és röviden ismertetem, hogy mely klasszikus liberális dilemmák és aktuális politikai-alkotmányjogi kérdések kerülnek terítékre.

TGA álláspontja úgy foglalható össze, hogy az 1989-es alkotmányos forradalmat követően a jogállam tele volt működési zavarral intézményes szinten és az egyéni döntések tekintetében is, a hanyatlás azonban 2006-tól felgyorsult, majd a fülkeforradalom által újjáformált alkotmányos keretek meghatározó vonása lett a diszfunkcionalitás.

A "Kell-e új alkotmány?" kérdésre kezdetben (1993-ban) még igennel felelt: szükségesnek tartotta az új pénzügyi szabályozást, az emberi jogi katalógus európai egyezményekkel való harmonizációját vagy éppen a második és harmadik generációs jogok tartalmának pontos meghatározását. De már ekkor leszögezte: "Tisztességes politikai elköteleződés és széles körű együttműködés nélkül nem jöhet létre új alkotmány... a törvényhozásnak többségi elven, de az alkotmányozásnak a lehető legszélesebb egyetértés alapján kell működnie." Bő tíz évvel később pedig már amellett érvel, hogy "a létrehozott államszervezeti rendszer kiállta az idő próbáját, és semmivel sem rosszabb, mint a nyugati struktúrák, ezért nincs ok a legfőbb intézmények átszabására". Állítása szerint alkotmányt csak akkor lehet létrehozni, ha a parlamenti pártok egységesen az alkotmány keretein belül vitáznak, és a köztársaság intézményeit akarják megerősíteni. Az utóbbival szemben TGA egyértelmű kétségeket fogalmazott meg. A kiábrándító választ arra a kérdésre, hogy miért lett új alaptörvényünk, 2007-ből olvashatjuk: "A közélet szereplői között vannak, akik legszívesebben teljesen átszabnák az alkotmányt. De nem jönnek elő nyíltan elképzeléseikkel, mert a dolgok kibeszélése fényt derítene arra, hogy rosszban sántikálnak. Ugyanis lelkük mélyén nem az alkotmánnyal van bajuk, hanem egymással, az alaptörvény viszont nem engedi, hogy bármit megtegyenek a másikkal szemben. [...] Vagyis azért nem érzik igazán magukénak az alkotmányukat, mert egy politikai közösségbe vonja őket azokkal, akiket ki nem állhatnak." Az, hogy az új alkotmányról egy szó nem esett a 2010-es választási kampányban, és hogy az Átmeneti rendelkezésekbe foglalták a szocialista párt minden tagjának kollektív felelősségét a kommunizmus bűneiért - akkor is, ha közülük sokan meg sem születtek a rendszer bukásáig -, ékesen igazolja ezt a magyarázatot.

TGA cikkek sokaságában vonja kétségbe a kétharmad hatalomra jutása után elfogadott egypárti alkotmány legitimitását és az új alkotmányos rendszer megfeleltethetőségét az európai minimumnak. Az írások javaslatokat is tartalmaznak azzal kapcsolatban, hogy a szabadság és egyenlőség mellett elkötelezett polgár mit tehet az új közjogi rendszerben.

Helyet kapnak specifikus alkotmányjogi kérdések is, cikk szól például a halálbüntetésről, a drogfogyasztás szankcionálásáról, az eutanáziáról, a rendőrségre vonatkozó szabályokról. Többször szóba kerülnek a 2006 óta a nagypolitika érdeklődését is kiváltó rendőri jogsértések kivizsgálásának anomáliái. Az írásokból jól látható, hogy 2006 előtt sem volt rózsás a helyzet, csak addig a probléma nem kapcsolódott össze politikai eseményekkel, ezért a jogvédőkön kívül szinte senkit nem érdekelt az ügyészségi kettős mérce a rendőrök által és a rendőrök sérelmére elkövetett bűncselekmények nyomozása kapcsán, vagy éppen az abszurd mértékű váderedményesség és az előzetes letartóztatások elrendelésének automatizmusa. Kiderül, hogy a szólásszabadság határait korábban sem sikerült elvi alapon megítélniük sem a politikusoknak, sem a bíróságoknak, és hogy a jogszerű gyülekezések rendőrség általi jogellenes betiltása sem az elmúlt két évben kezdődött. Vagyis a rendszerváltás óta sem a politikai, sem a jogi döntéshozók nem tudták elsajátítani azt az értékrendet, amely nélkülözhetetlen a demokratikus jogállam mindennapi működtetéséhez és megőrzéséhez.

Bár könyvtárnyi vonatkozó irodalom olvasható már magyar nyelven is, bátran ki merem jelenteni, hogy ha a jogállam és az alkotmányos alapjogok értelmét és logikáját szeretnék megismerni, elegendő elolvasni az Életfogytig szabadlábot, amely az 1989 óta eltelt időszak megértésében is nagy segítségünkre lehet.

Irodalom Kft., 2011, 300 oldal, 2900 Ft

Neked ajánljuk