A szerzők érdeklődése izgalmasan széles körű, ami a legfrissebb (immár harmadik) Történelmi töredékek címet viselő tanulmánykötetnek kifejezetten javára válik. Persze attól sem kell félnünk, hogy elveszünk a tartalmak labirintusában: a szerkesztők ugyanis előzékenyen blokkokba rendezték a cikkeket, ráadásul az egyes szekciókban található tanulmányok lazábban-szorosabban egymáshoz is kapcsolódnak, így afféle hálószerű tartalom jött létre.
A tanulmányok műfaját tekintve is érzékelhető a sokszínűség: bőven találunk rekonstruált történelmi életrajzot, mikrohistóriai, bűnügyi rekonstrukciót, elemzést. Jó felütés Kanyó Ferenc (nem csupán az Árpád-ház hagyományos hagiográfiáját átíró) életrajza Árpád-házi boldog Erzsébetről, a nagy természetű IV. „Kun” László királyunk nővéréről: a sztori férjekben és fordulatokban oly gazdag, hogy egyenesen filmre kívánkozik.
Ennél alighanem már csak az ember-állat kapcsolat rejtelmei izgatják jobban az olvasóközönséget – nos, számukra is tartogat érdekes tartalmakat a kötet. A hükszosz hódítóknak köszönhető lókultúra felvirágzása az egyiptomi Újbirodalomban (Sellyei Bernadett) csupán előétel, mert Topor István talált egy kivételes embert a magyar lótenyésztés históriájának közelmúltjából, akinek a sztorija több szempontból is aktuális. Fadlallah el Hedad Mihály Szíriából, az ottani keresztényüldözések elől menekülve érkezett hozzánk: 1857-ben csatlakozott a Monarchia egyik hadi lóbeszerzéssel foglalkozó különítményéhez, majd letelepedett Magyarországon. Sztorijából a Győri Nemzeti Színházban színdarab is született A császár keze címmel. A szájhagyomány szerint ugyanis a maronita keresztény arab lovászfiú rácsapott a kardját megérintő (akkoriban még szintén ifjú) Ferenc József kezére, aki ennek dacára a kincstár költségén hadapródiskolába küldette a büszke és bátor legényt. Tiszti karrierjének fontos állomásaként 1885-ben átvette a debreceni méntelep parancsnokságát, és hamarosan vendégül láthatta jótevőjét, a királyt is. A kalandos életút ezzel még nem zárult le, hiszen Fadlallah (a gyerekszáj szerint csak Fagylaltka) a magyar lótenyésztés másik központja, a bábolnai méntelep vezetését is átvette (immár vezérőrnagyi rangban), ahol olyan neves vendégei voltak, mint Theodore
Roosevelt amerikai elnök, akiről még egy frissen született csikót is elneveztek.
A szír téma egy másik írásban is visszaköszön: a diplomácia- és kémtörténeti blokkban Krajcsír Lukács dolgozta fel az 1957-es szíriai válság történetét. A több nagy- illetve regionális középhatalmat, azok hírszerzői hálózatát, titkos-szolgálatát, és több esetben fegyveres erejét is megmozgató krízis következményei sokat megmagyaráznak abból az előtörténetből, ami a most is zajló véres szíriai polgárháborúhoz vezetett. És legfőképpen sokat megérthetünk abból, hogyan romlott el a régióban az amerikaiak jó híre, a közhelyek szintjén hogyan avanzsáltak misszionáriusból és professzorból kémmé.
Az izgalmas tanulmányok közül feltétlenül kiemelnénk azokat, amelyek a szocialista közelmúlt egy-egy, akár popkulturálisan is releváns, illetve máig ható epizódját elemzik. Tóth Eszter Zsófiát a szocialista korszak (zömmel német juhász fajtájú) rendőrkutyáinak kiképzése és néha legendás pályafutása ihlette meg. Igen, jól sejtik: az írás egyik főhőse Kántor, az idővel televíziós hérosszá emelkedett, majd halála után érdemei elismeréseként a „felettesei” által kitömetett nyomozóeb.
Kalmár Miklósnak a Rákosi-rendszer presztízsberuházásait taglaló tanulmányából kiderül, hogy az M2 metróvonal, illetve a Népstadion építése sem nélkülözte a tervek körüli, inkább ideológiai és propaganda-, mintsem esztétikai-építészeti szempontok mentén kibontakozó vitákat, nehezen leküzdhető, előre nem látható nehézségeket. A költségek alighanem itt is megugrottak az előre eltervezetthez képest, még ha a témát szordínóval kezelte is a Rákosi-féle pártvezetés, és nem nagyon maradt nyoma a korabeli, erősen korlátozott nyilvánosságban sem. Külön kiemelnénk a két utolsó tanulmányt, amely a magyarországi cigányság közelmúltjának kevéssé ismert epizódjait dolgozza fel. Az első világháború alatti „cigányrazzia” (a vándorcigányok járványügyi megfontolásokra hivatkozó hatósági vegzálása, amit Hajnáczky Tamás tárgyal új források megvilágításában), illetve az esztergomi cigányság Horthy-korszakbéli le- és áttelepítésére vonatkozó program (erről Miklós Tamás írása ad hírt) egyaránt hiánypótló munka az intézményes diszkrimináció szomorú hazai történetének feldolgozásában.
Szerkesztők: Balogh-Ebner Márton, György Sándor, Hajnáczky Tamás. Gondolat, 2019, 370 oldal, 3500 Ft
