„Nem is keresték”

Darvasi Ferenc szerkesztő, Mándy Iván monográfusa

Csak hagyjanak békén címmel nemrég megjelent Mándy Iván monumentális monográfiája. Élet- és pályarajz egy nagyon budapesti szerzőről. De hogyan lehet ma életrajzi szempontú monográfiát írni, mennyire volt nehéz a magánmitológia mögötti valóságot megragadni – a könyv szerzőjével ezekről is beszélgettünk.

Magyar Narancs: Hatszáz oldala és komoly jegyzetapparátusa ellenére meglepően olvasmányos a monográfiád. Biográfia és pályakép született, nem egy irodalomelméleti eszközökkel operáló elemzés. Mikor dőlt el, hogy inkább ezen az úton indulsz el?

Darvasi Ferenc: Fel kellett mérnem a határaimat, amit Mándytól is meg lehet tanulni. Ő egy novelláskötetében írta meg, öniróniával, túlozva, hogy mi mindent nem tudott megcsinálni prózában: „Se cselekmény, se fantázia, se megfigyelés.” Nem vagyok irodalomtörténész, nem tudtam volna elméleti fókuszú monográfiát írni. Talán azért is lehetek jó életrajzírója Mándynak, mert amennyire ő a középiskolát kerülte, én az egyetemmel voltam hasonlóképpen. Sok korábbi munkám kötött Mándyhoz, készítettem róla egy interjúkötetet a Corvina Ki­adónak és egy novellaválogatást a Magvetőnek, összeállítottam a levelezését, és többedmagammal egy tanulmánykötetet is. Az említett munkák kapcsán összegyűlt anyag egyértelművé tette, hogy érdemes lenne egy ilyen, tulajdonképpen régi vágású monográfiát írnom belőlük.

MN: Egy ilyen életrajz centrikus monográfia mennyire számít szakmailag elavultnak?

DF: Szerintem még tartja magát a szakmában az a nézet, hogy az életrajzi monográfiák ideje lejárt. Ezt Magyarországon a 90-es évekbeli irodalomtudományos fordulathoz szokás kötni, az úgynevezett Kulcsár Szabó-iskolához, és ennek a hatása ma is érezhető.

MN: Miközben közönségigény meg mintha mutatkozna rá, rá­adásul a nyugati könyvkultúrákban az életrajzok töretlen sikernek örvendenek.

DF: A személyesség kezd nagyon felértékelődni, erre a digitális világ is hatással van, de ennek egyértelmű jelei mutatkoznak az irodalomban is. A trendek váltakoznak az irodalomtörténeti, irodalomelméleti megközelítésekben is. De én ezzel nem foglalkoztam, azt akartam megírni Mándyról, amire én képes vagyok, és nem igazán érdekelt közben, hogy ez korszerű-e bizonyos nézőpontból, vagy sem.