Könyv
Előhívás
Elég kínos, hogy Phil Casoar francia újságíró és a magyar történész Balázs Eszter pazar könyve a forradalmár Sponga Juliannáról – pontosabban a Paris Matchben 1956. november 30-án megjelent legendás fényképről – csak most jelent meg magyarul, 60 évvel a forradalom, 26 évvel a rendszerváltás és 10 évvel a francia kiadás után.
Különvélemény
Ez a kötet reményeim szerint eléri a szakmán kívüliek ingerküszöbét: részint egy jeles évforduló miatt, részint pedig azért, mert rögtön kiváltja a dacos kérdést: miért is olyan nyilvánvaló, hogy az építészet csakis az építészeket érdekli?
A századvég betege - Justh Zsigmond (1863–1894)
Világjáró szalondandy és a magyar parasztért lelkesedő földesúr volt. Mindene megvolt ahhoz, hogy mintaszerű szecessziós dekadens válhasson belőle: származása, eleganciája, tehetsége és végzetes tüdőbetegsége egyaránt hitelesítette az életben és az irodalomban eljátszott szerepét.
„Ha költő akarsz lenni, itt kell maradnod!” - Bertók László író
Nemrég újra megjelent Priusz című dokumentumkönyve, amelyről Esterházy Péter azt írta: „ez az igazi történetünk, ez a nemtörténet”. A 81 éves mesterrel pécsi otthonában készítettünk életútinterjút.
Tények, titkok, traumák
Mindig érdekes, hogy kik azok a szerzők, akik újoncként kerülnek be a kezdő tizenegybe. Mert az természetes, hogy vannak írók, akiknek nagyon el kell rontaniuk valamit, hogy kritikusaink pontosztás helyett inkább tapintatosan félrenézzenek, a legnagyobbaknak pedig annyi kreditjük van, hogy meglehetős kritikai érdeklődés reményében jelentkezhetnének akár szakácskönyvvel vagy kifestővel is. Idei utolsó listánk Zoltán Gábor, Milbacher Róbert, Varró Dániel és Bartók Imre személyében avat újoncokat. Őket vesszük előre.
Dupla Radnóti rendel
Már egy ideje bogarászunk a költő és szerelme, a költő és menyasszonya, a költő és felesége, a költő és özvegye életében.
Kifordított operakesztyű
A borítón két szakállas irodalmi figura, a kísérletező kedvű Bán és a klasszikus Jókai rúgtat a puzdrás honfoglalók élén.
A nemes gróf
„Öblös hangjának érce az egész termet betölti. Magatartása nyugodt, mozdulatai kimértek és plasztikusak, előadása folyékony és átlátszó, mester a modulációkban, s gondolatait változatos formában gruppírozza. Apponyi egy nagy műszónok, ki ellenfeleit is elragadja.”