Vas István 1944. január elsején kezdte el vezetni órákra lebontott munkanaplóját. A háború szorításában, állandó életveszélyben, mintegy az élet és a művészet melletti tanúságtételként jegyezte fel, hogy aznap milyen penzumot végzett el. Egészen a halála napjáig, 1991. december 16-ig dolgozott így.
A korai magyar történelem (a másik bevált, bár kissé félrevezető megfogalmazásban a magyar őstörténet) a történészek számára még mindig az egyik legizgalmasabb terep, annak ellenére is, hogy könnyű beleveszni a nagy elődök egymással polemizáló munkáinak nyomán kiépült útvesztőbe, ahol nem csupán korábbi nagy hatású teóriák ejthetik csapdába a gondolataikat, de még a források értelmezése is ugyanabban a körben forog.
Angyal Vera könyvtáros bogárrá változik, de nem úgy, mint Gregor Samsa, hanem direkt: lefekvés előtt gyógynövények főzetét issza.
Helyenként úgy tűnhet, hogy a kötet versei túlságosan is egyértelműek, jelentésük könnyen hozzáférhető.
Máté Gábor 1999-ben indította (még Horvai Istvánnal közösen) színészosztályát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán – később egyetem lett –, s ez az osztály a 2003-as diplomázást követően AlkalMáté Trupp néven hozott létre előadásokat.
A könyv az utóbbi évek legkülönösebb kiadványai közé tartozik.
Új regénye, A majom szeme hideg disztópia, amelyben egy beteg társadalom beteg folyamataira is rápillanthatunk. A könyv kapcsán a hatalom természetéről, írói szándékokról, a közönségnek tett engedmények kérdéséről és a közös sérüléseinkről beszélgettünk.
A szerző történelmi témájú regényeiben a társadalmi piramis csúcsán és legalján lévőket hozza közelebb egymáshoz, történetei gyakran a bálványok ledöntéséről szólnak. Persze ez a ledöntés inkább nógatás, hogy ugyan legyenek már szívesek leszállni a talapzatról.
