Zsengék helyett

Potozky László: Áradás

  • Darvasi Ferenc
  • 2012. február 17.

Könyv


Ha azzal kezdem, hogy a szerző huszonhárom éves, azt is hihetné az olvasó, hogy valamiféle zsengékről fogok beszélni. Hiszen ebben az életkorban kiforrott hangú költőkkel még csak-csak találkozhatunk, de prózaíróval nemigen. Az Áradás novelláinak szerzője kivétel; nem szorul rá a fiataloknak gyakran kijáró óvatoskodó kritikusi megközelítésre. Novellái hol a groteszk, hol a szociális elkötelezettségű irodalom felé mozdulnak el. Emlékezetesen - távolságtartással, mégis empátiával - ragadja meg az ember végső lelki elbukását, nyomorúságát, szánalmasságát. Legfeljebb annyit lehet felróni neki, hogy mikor például háborúról, halálról ír, néhol kitapinthatóan hiányzik a tapasztalat. Technikailag viszont teljesen kész novellista. Gazdaságosan bánik az eszközeivel, kerüli a harsányságot, a hatásvadászatot. Nem konkretizálja szövegeiben a teret és az időt, általános érvényre törekszik. Viszonylag rövid, cicomamentes, tárgyilagos és lényegre törő mondatokkal dolgozik. Tudja, miként adjon olyan címet, ami magában hordozza az elbeszélés lényegét, mégsem leplezi le előre. Van, ahol a fontos információk elhallgatására épít, tág teret hagyva az olvasói képzeletnek, máskor részletekben gazdag történetet ír, az ok-okozati összefüggéseket megvilágítva. Tehát a finomságok terén is meglehetős gyakorlatra tett már szert. Nem idegen tőle a klasszikus, lineáris, egyetlen eseményre koncentráló novella, de a hagyományos szerkezetet lazán felrúgó, több nézőpontból előadott elbeszélés sem.

 

Erdélyi Híradó, 2011, 111 oldal, ármegjelölés nélkül


Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.