Interjú

A pesszimista kulturális migráns

Szilágyi Márton irodalomtörténész, az ELTE tanszékvezetője

Könyv

„Az utolsó magyar” című Arany János monográfia szerzőjével egyebek mellett arról beszélgettünk, miért aktuális ma Arany, mit tudunk az elveszett kéziratairól és mit a gyötrődéseiről.

Magyar Narancs: A most megjelent monográfiád mellett az Arany-művek új kritikai sorozatában a Kisebb költemények 1. című kötet anyagát is te rendezted sajtó alá. Egyenes út vezetett a pályádon Arany Jánoshoz?

Szilágyi Márton: Kezdetben 18. századosnak készültem, és tulajdonképpen ma is annak érzem magam. Annak, hogy egyre inkább a 19. századról írok, szemléleti jelentősége van. Voltak olyan jelentős irodalomtörténész elődeim, akik azért nem írták meg a tőlük elvárt nagy összefoglaló műveket, mert a 19. századdal foglalkozva előreszaladtak a 20.-ig, a 19. eseményeit amolyan előtörténetnek tekintve. A 18. századból indulva viszont nem érezzük unalmasnak a 19.-et. Talán ezért is tudtam megírni a könyvemet Aranyról.

MN: A könyvnek, illetve könyveidnek tényleg feltűnő újdonsága, hogy mintha 18. százados szemmel néznél Arany egyes korai munkáira.

SZM: Mindig izgatott, milyen keveset tudunk a pályakezdéséről, mely időszakot különben ő maga is el akart fedni. Egy idő után rájöttem, hogy ezt nem is irodalomtörténeti, hanem folklorisztikai logikával lehet megérteni, mert Arany korai tevékenysége a közköltészet határán mozgott. Ez egy közösségi tulajdonban lévő költészetet jelent, illetve a hivatalos és a nem hivatalos irodalom közötti állapotot, ahol a művek nagyrészt változatokban léteztek, különböző kéziratos gyűjteményekben vagy éppen ponyvaként. Ez nagyon ügyesen képes benyelni és a saját közösségi logikája szerint magához hasonítani szerzőhöz köthető szövegeket is. Arany innen indult, amit utólag szerintem szégyellt. Neki a „hivatalos irodalom” elismerése lett fontos. Nem véletlen, hogy az összes kötete élére azokat a szövegeit helyezte, amelyeket már a Kisfaludy Társaság két díja után írt.

MN: Az sem lehet véletlen, hogy Arany műveinek új, folyamatban lévő kritikai kiadásában az 1850-ig írt „kisebb költeményeit” épp te rendezted sajtó alá. Benne egy furcsa hosszúverssel.

SZM: Igen, ez az A ványai juhbehajtás, amelyet ez a kiadás iktatott be teljes joggal az Arany-életműbe, bár korábban sem volt ismeretlen.

MN: A kiadók is szégyellték?

SZM: Elsősorban stiláris természetű kételyek merültek fel. Hogy Arany „nem ilyen”. De hát korábbi szövegen nem lehet későbbi stíluseszmény jegyeit számon kérni. Ez a csúfondáros, rátótiádaszerű vers akkor született, amikor a debreceni kollégiumból távozva egy ideig Kisújszálláson segédtanítóskodott. Egy magángyűjtőnél sikerült megtalálnom a szöveg legkorábbi változatát, amelyről az 1950-es évek óta úgy tudtuk, hogy elveszett.

MN: Monográfiádban a pályája későbbi szakaszában is kimutatod ezt az alkalmi vonulatot, például az Alkalmatosságra írott versek esetében.

SZM: Azt már Nagykőrösön írta, és az sem jelent meg a művei között. Egy baráti társaságnak, a nagykőrösi gimnázium tanári karának az összejövetelére készült. Itt a későbbi jeles történész, Szilágyi Sándor egy malacot tálalt fel, és a versével Arany a vacsora fényét akarta emelni. Frenetikus hatása volt, híre ment, és a beszámolókból tudjuk, hogy a jelenlévők dőltek a nevetéstől. Arany ezt és hasonló szövegeit mégsem akarta publikálni. Érdekes, hogy ezek általában kapcsolódtak ahhoz a mezővárosi közeghez, amelyben életének korábbi szakaszát töltötte: Nagyszalontához, Nagykőröshöz. Pesten már nem volt körülötte olyan társaság, amelyet szórakoztatni kellett volna: ez a típusú költészet tehát alakot váltott, és alkalmi rögtönzé­sei­vel Arany csak az Akadémia már akkor is nyilván rendkívül unalmas ülésein szórakoztatta a mellette ülőket.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."