Interjú

A pesszimista kulturális migráns

Szilágyi Márton irodalomtörténész, az ELTE tanszékvezetője

Könyv

„Az utolsó magyar” című Arany János monográfia szerzőjével egyebek mellett arról beszélgettünk, miért aktuális ma Arany, mit tudunk az elveszett kéziratairól és mit a gyötrődéseiről.

Magyar Narancs: A most megjelent monográfiád mellett az Arany-művek új kritikai sorozatában a Kisebb költemények 1. című kötet anyagát is te rendezted sajtó alá. Egyenes út vezetett a pályádon Arany Jánoshoz?

Szilágyi Márton: Kezdetben 18. századosnak készültem, és tulajdonképpen ma is annak érzem magam. Annak, hogy egyre inkább a 19. századról írok, szemléleti jelentősége van. Voltak olyan jelentős irodalomtörténész elődeim, akik azért nem írták meg a tőlük elvárt nagy összefoglaló műveket, mert a 19. századdal foglalkozva előreszaladtak a 20.-ig, a 19. eseményeit amolyan előtörténetnek tekintve. A 18. századból indulva viszont nem érezzük unalmasnak a 19.-et. Talán ezért is tudtam megírni a könyvemet Aranyról.

MN: A könyvnek, illetve könyveidnek tényleg feltűnő újdonsága, hogy mintha 18. százados szemmel néznél Arany egyes korai munkáira.

SZM: Mindig izgatott, milyen keveset tudunk a pályakezdéséről, mely időszakot különben ő maga is el akart fedni. Egy idő után rájöttem, hogy ezt nem is irodalomtörténeti, hanem folklorisztikai logikával lehet megérteni, mert Arany korai tevékenysége a közköltészet határán mozgott. Ez egy közösségi tulajdonban lévő költészetet jelent, illetve a hivatalos és a nem hivatalos irodalom közötti állapotot, ahol a művek nagyrészt változatokban léteztek, különböző kéziratos gyűjteményekben vagy éppen ponyvaként. Ez nagyon ügyesen képes benyelni és a saját közösségi logikája szerint magához hasonítani szerzőhöz köthető szövegeket is. Arany innen indult, amit utólag szerintem szégyellt. Neki a „hivatalos irodalom” elismerése lett fontos. Nem véletlen, hogy az összes kötete élére azokat a szövegeit helyezte, amelyeket már a Kisfaludy Társaság két díja után írt.

MN: Az sem lehet véletlen, hogy Arany műveinek új, folyamatban lévő kritikai kiadásában az 1850-ig írt „kisebb költeményeit” épp te rendezted sajtó alá. Benne egy furcsa hosszúverssel.

SZM: Igen, ez az A ványai juhbehajtás, amelyet ez a kiadás iktatott be teljes joggal az Arany-életműbe, bár korábban sem volt ismeretlen.

MN: A kiadók is szégyellték?

SZM: Elsősorban stiláris természetű kételyek merültek fel. Hogy Arany „nem ilyen”. De hát korábbi szövegen nem lehet későbbi stíluseszmény jegyeit számon kérni. Ez a csúfondáros, rátótiádaszerű vers akkor született, amikor a debreceni kollégiumból távozva egy ideig Kisújszálláson segédtanítóskodott. Egy magángyűjtőnél sikerült megtalálnom a szöveg legkorábbi változatát, amelyről az 1950-es évek óta úgy tudtuk, hogy elveszett.

MN: Monográfiádban a pályája későbbi szakaszában is kimutatod ezt az alkalmi vonulatot, például az Alkalmatosságra írott versek esetében.

SZM: Azt már Nagykőrösön írta, és az sem jelent meg a művei között. Egy baráti társaságnak, a nagykőrösi gimnázium tanári karának az összejövetelére készült. Itt a későbbi jeles történész, Szilágyi Sándor egy malacot tálalt fel, és a versével Arany a vacsora fényét akarta emelni. Frenetikus hatása volt, híre ment, és a beszámolókból tudjuk, hogy a jelenlévők dőltek a nevetéstől. Arany ezt és hasonló szövegeit mégsem akarta publikálni. Érdekes, hogy ezek általában kapcsolódtak ahhoz a mezővárosi közeghez, amelyben életének korábbi szakaszát töltötte: Nagyszalontához, Nagykőröshöz. Pesten már nem volt körülötte olyan társaság, amelyet szórakoztatni kellett volna: ez a típusú költészet tehát alakot váltott, és alkalmi rögtönzé­sei­vel Arany csak az Akadémia már akkor is nyilván rendkívül unalmas ülésein szórakoztatta a mellette ülőket.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.

„Lövésük sincs róla”

Magyarországon nem az illegális kábítószerek okozzák a legnagyobb problémát a fiatalok körében. A hazai 16 évesek élen járnak az alkohol, a cigaretta és e-cigaretta kipróbálásában, és kilátástalannak érzett helyzetük miatt sokan a serkentők felé fordulnak.