KÖNYVMELLÉKLET - kritika

Rossz viccek

Kemény Zsófi: Nyelni

Könyv

Négy évvel ezelőtt, amikor a fiatal ellenállók elfoglalták a Színház- és Filmművészeti Egyetem épületét, aztán majd bő két hónap múlva az ostrom véget ért, itt-ott elhangzott: bárhogy is végződött a történet, azok, akik ott voltak a dicsőséges hetven napon, örök élményeket és tanulságokat szereztek, amikről előbb-utóbb színdarabokban, filmekben, regényekben hallunk újra. Akkor talán senki nem számított arra, hogy az egyik ilyen feldolgozás – mellesleg a nővéréé, Lilié után – Kemény Zsófitól érkezik.

A Nyelni pink borítóján egy meztelenség miatt kitakart Ins­tagram-posztot látunk, de annyi azért kivehető, hogy a „blőrözött” alakok felnőttes dolgokat művelnek. Hát ilyen ez a regény is: polgárpukkasztást ígér, de végül vastag homályban hagyja az olvasóját. A Nyelni „a nagy múltú Szexművészeti Egyetemről” szól, ahová nehéz bekerülni, akinek viszont sikerül, egy csapásra részévé válhat a titkos elit értelmiségnek, amely birtokában van a szenzualitásról és az érzéki szabadságról szóló minden tudásnak. Ide szeretne felvételt nyerni a regény főhőse, Vigh Teofil is – igen, tényleg így hívják –, aki arrogáns, de nem túl eszes, feltűnősködő, de ambíció nélküli, pornófüggő fiatal. Korunk gyermeke, ahogy ezt Kemény Zsófi elképzeli. Teó természetesen nem jut át a rostán, de megtalálja a fizikailag is titkos egyetem bejáratát egy kisboltban, így aztán furcsa módon mégis beiratkozhat. Lassan hömpölyög a cselekmény – és szóviccekből, félig sült aforizmákból és egyéb szellemtelen szellemességekből álló hordalékot hagy maga után –, míg egy nap kiderül, hogy a Szexművészeti Egyetemet el akarja foglalni a konzervatív kormány, hogy a színes-szagos szexművészetet a kereszténységgel kompatibilis misszionáriuspózra és monogámiára szűkítse le.

Hiába tűnik viccesnek Szexművészeti Egyetemként azonosítani a Színművészetit, Kemény Zsófi regényében az egymást túlságosan fedő allegóriából végül nem lesz semmi: értjük, hogy a szerző arra a nem túl eredeti gondolatra alapoz, hogy az élet, a művészet és az érzékiség lényege valahol összeér, valódi élet pedig a másik kettő nélkül nem létezik. Csak hát nem érezzük, hogy Kemény Zsófi ennek a szakrális művészet­eszménynek bármilyen részét felvillantaná a hűtőmágnesre való, hanyagul odavetett szellemességek mellett.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.