KÖNYVMELLÉKLET - kritika

Rossz viccek

Kemény Zsófi: Nyelni

Könyv

Négy évvel ezelőtt, amikor a fiatal ellenállók elfoglalták a Színház- és Filmművészeti Egyetem épületét, aztán majd bő két hónap múlva az ostrom véget ért, itt-ott elhangzott: bárhogy is végződött a történet, azok, akik ott voltak a dicsőséges hetven napon, örök élményeket és tanulságokat szereztek, amikről előbb-utóbb színdarabokban, filmekben, regényekben hallunk újra. Akkor talán senki nem számított arra, hogy az egyik ilyen feldolgozás – mellesleg a nővéréé, Lilié után – Kemény Zsófitól érkezik.

A Nyelni pink borítóján egy meztelenség miatt kitakart Ins­tagram-posztot látunk, de annyi azért kivehető, hogy a „blőrözött” alakok felnőttes dolgokat művelnek. Hát ilyen ez a regény is: polgárpukkasztást ígér, de végül vastag homályban hagyja az olvasóját. A Nyelni „a nagy múltú Szexművészeti Egyetemről” szól, ahová nehéz bekerülni, akinek viszont sikerül, egy csapásra részévé válhat a titkos elit értelmiségnek, amely birtokában van a szenzualitásról és az érzéki szabadságról szóló minden tudásnak. Ide szeretne felvételt nyerni a regény főhőse, Vigh Teofil is – igen, tényleg így hívják –, aki arrogáns, de nem túl eszes, feltűnősködő, de ambíció nélküli, pornófüggő fiatal. Korunk gyermeke, ahogy ezt Kemény Zsófi elképzeli. Teó természetesen nem jut át a rostán, de megtalálja a fizikailag is titkos egyetem bejáratát egy kisboltban, így aztán furcsa módon mégis beiratkozhat. Lassan hömpölyög a cselekmény – és szóviccekből, félig sült aforizmákból és egyéb szellemtelen szellemességekből álló hordalékot hagy maga után –, míg egy nap kiderül, hogy a Szexművészeti Egyetemet el akarja foglalni a konzervatív kormány, hogy a színes-szagos szexművészetet a kereszténységgel kompatibilis misszionáriuspózra és monogámiára szűkítse le.

Hiába tűnik viccesnek Szexművészeti Egyetemként azonosítani a Színművészetit, Kemény Zsófi regényében az egymást túlságosan fedő allegóriából végül nem lesz semmi: értjük, hogy a szerző arra a nem túl eredeti gondolatra alapoz, hogy az élet, a művészet és az érzékiség lényege valahol összeér, valódi élet pedig a másik kettő nélkül nem létezik. Csak hát nem érezzük, hogy Kemény Zsófi ennek a szakrális művészet­eszménynek bármilyen részét felvillantaná a hűtőmágnesre való, hanyagul odavetett szellemességek mellett.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.