KÖNYVMELLÉKLET - kritika

Rossz viccek

Kemény Zsófi: Nyelni

Könyv

Négy évvel ezelőtt, amikor a fiatal ellenállók elfoglalták a Színház- és Filmművészeti Egyetem épületét, aztán majd bő két hónap múlva az ostrom véget ért, itt-ott elhangzott: bárhogy is végződött a történet, azok, akik ott voltak a dicsőséges hetven napon, örök élményeket és tanulságokat szereztek, amikről előbb-utóbb színdarabokban, filmekben, regényekben hallunk újra. Akkor talán senki nem számított arra, hogy az egyik ilyen feldolgozás – mellesleg a nővéréé, Lilié után – Kemény Zsófitól érkezik.

A Nyelni pink borítóján egy meztelenség miatt kitakart Ins­tagram-posztot látunk, de annyi azért kivehető, hogy a „blőrözött” alakok felnőttes dolgokat művelnek. Hát ilyen ez a regény is: polgárpukkasztást ígér, de végül vastag homályban hagyja az olvasóját. A Nyelni „a nagy múltú Szexművészeti Egyetemről” szól, ahová nehéz bekerülni, akinek viszont sikerül, egy csapásra részévé válhat a titkos elit értelmiségnek, amely birtokában van a szenzualitásról és az érzéki szabadságról szóló minden tudásnak. Ide szeretne felvételt nyerni a regény főhőse, Vigh Teofil is – igen, tényleg így hívják –, aki arrogáns, de nem túl eszes, feltűnősködő, de ambíció nélküli, pornófüggő fiatal. Korunk gyermeke, ahogy ezt Kemény Zsófi elképzeli. Teó természetesen nem jut át a rostán, de megtalálja a fizikailag is titkos egyetem bejáratát egy kisboltban, így aztán furcsa módon mégis beiratkozhat. Lassan hömpölyög a cselekmény – és szóviccekből, félig sült aforizmákból és egyéb szellemtelen szellemességekből álló hordalékot hagy maga után –, míg egy nap kiderül, hogy a Szexművészeti Egyetemet el akarja foglalni a konzervatív kormány, hogy a színes-szagos szexművészetet a kereszténységgel kompatibilis misszionáriuspózra és monogámiára szűkítse le.

Hiába tűnik viccesnek Szexművészeti Egyetemként azonosítani a Színművészetit, Kemény Zsófi regényében az egymást túlságosan fedő allegóriából végül nem lesz semmi: értjük, hogy a szerző arra a nem túl eredeti gondolatra alapoz, hogy az élet, a művészet és az érzékiség lényege valahol összeér, valódi élet pedig a másik kettő nélkül nem létezik. Csak hát nem érezzük, hogy Kemény Zsófi ennek a szakrális művészet­eszménynek bármilyen részét felvillantaná a hűtőmágnesre való, hanyagul odavetett szellemességek mellett.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk