Mindenképpen fontos eseménye a magyar kultúrának, hogy a világirodalom egyik legjelentősebb könyve új fordításban érhető el, hála Gula Marianna, Kappanyos András, Kiss Gábor Zoltán és Szolláth Dávid munkájának, akik átdolgozták, „korrigálták” Szentkuthy Miklós legendás magyarítását. A már elkészült munkáról 2010 elején interjúnkban beszélt Kappanyos András, de a könyv kiadásával egy morcos Joyce-unoka miatt várni kellett. De most már itt van, és ha már itt van, ideje beszélni róla.
Hogy ízlik a birkavese?
Bozai Ágota – aki amúgy a Finnegans Wake-et fordítja öt éve – esszéjében bizony azt állítja: Kappanyosék „gördülékenyen olvasható iparosszöveget hoztak létre”. Hozzáteszi: „vannak az átdolgozásban jó megoldások is rendesen, például Szentkuthy redundáns partikuláit irtották, bár nem maradéktalanul, és referenciális hibákat javítottak; látszik a bölcsészszöszölés az ős-Ulysses utáni kritikai kiadások alapján történt pótlásokban is. Feszesebb lett a szöveg, szervizelték. Hardware-ileg fel van polírozva, mint egy oldtimer Bentley a múzeumban. Szép sütemény; nem non plus ultra, de talán egy jóféle scone.”
Barkóczi András – a könyv kiadói szerkesztője az Európánál – nem késett a válasszal: szerinte a fordítói munkaközösségben a „teljes újrafordítás helyett a teljes restaurálást választották: az eredeti mintapéldány (James Joyce: Ulysses) abszolút autoritását szem előtt tartva úgy újították meg szeretet- és tiszteletteljes, értő műgonddal Szentkuthy pompás, ám sok helyütt szertelen szövegépítményét, hogy az összességében is és legapróbb részleteiben is minél koherensebb értelmezési lehetőségeket kínáljon. Nemcsak csiszolgattak, hanem véstek, bontottak, toldottak, cseréltek, kiváltottak – mikor mire volt szükség.”
Babiczky Tibor költő és kritikus olvasói levélben számolt be róla, hogy a Szentkuthy-verzióba többször beletört a bicskája, de az újrafordított szöveget élvezettel olvasta. „Érzékeltem Szentkuthyt, éreztem a bravúrt, a szöveg mégsem működött.” „Szentkuthy alapszövegére sok esetben volt jellemző a túlírtság, a maché, valamint egyfajta – szerintem kínos – túlhabzó jópofáskodás. Joyce pedig sokféle, de biztosan nem jópofáskodó” – érvel Babiczky.
„A kortárs világirodalom és a proletárművészet feladatai”
Mindeközben egotripperünk, a magyar joyce-ológia jelentős alakja, Takács Ferenc olyan híres Joyce-nem-olvasókat leplezett le, akiket ez a hiányosságuk nem tartott vissza attól, hogy kifejtsék gondolataikat az Ulyssesről. Így került egymás mellé e furcsa közösségben Szerdahelyi István irodalomtörténész és Karl Radek szovjet pártfunkcionárius, Lenin közvetlen munkatársa; illetve Szerb Antal és Lukács György. Egyikük sem volt nagy véleménnyel a regényről – ennyit elárulunk, a többi kiderül Takács kapirgálásainak első és második részéből. Hogy a magyar irodalom jelesei közül ki mennyit olvasott, és ki tett már úgy, mintha olvasta volna, kiderül korábbi összeállításunkból, amelyből az a statisztikai tény is kiviláglik, hogy a magyar írók 22 százalékának Joyce-kutató a bátyja.
Mondjunk még ilyen rejtélyeseket? Mi köze Joyce-nak a magyar focihoz? Mennyire került közel Horthyhoz? Avagy mit keres egy cikk címében Két goj rabbi, egy antiszemita samesz és az 1914-es orvostudományi Nobel-díj? Olvassunk Takács Ferencet, és kiderül. És olvassunk Joyce-ot, hogy eldönthessük, mi melyik fordítást érezzük jobbnak!
