Az Osiris Kiadó nagyszabású vállalkozása, a Nemzet és emlékezet című sorozat hatodik köteteként jelent meg a mostani válogatás. A közölt szövegek megszokott hármas tagolása - Források, Közéleti és politikai emlékezet, Tudományos emlékezet - ebben a kötetben is megvan, de van két változás. A primer és szekunder források, illetve a tanulmányok korábban nagyjából azonos (1/3-1/3) aránya A II. világháborúban alaposan módosul az eredeti dokumentumok javára: az első nagy rész több mint félezer oldalt tesz ki. Mindez nem véletlen: a Nemzet és emlékezetben feldolgozott történelmi események közül egyrészt időben ez a legközelebbi, másrészt - köszönhetően az utóbbi években a kor iránt megnőtt érdeklődésnek - igen gyors ütemben kerülnek elő újabb és újabb, eddig ismeretlen anyagok. Ungváry Krisztián szerkesztő - mint a gyűjtemény előszavában kifejti - a források közül a "tipikus vagy tartalmuk miatt különösen érdekes eseteket" válogatta be.
A másik változtatás, hogy a második nagy fejezet címe némileg eltér az előző kötetekéitől: a Közéleti és politikai emlékezet jelen összeállításban Közéleti és irodalmi emlékezetre módosult. Aprónak tűnő, de indokolt korrekció - mind szemantikailag (hiszen a közélet a politikát is magában foglalja), mind tartalmilag. Részint azért, mert a közfelfogást a nemegyszer szuggesztív (bár esztétikailag sokszor korántsem kifogástalan) irodalmi szövegek a maguk képeivel, erős nyelvi kifejezéseivel sokkal inkább alakítják, mint a mégoly alapos történeti kutatásokra alapozott tanulmányok, s részint azért, mert az ilyesfajta szövegek a társadalom történelmi emlékezetének adekvát dokumentumai. Reprezentatív jelleggel így kerültek a kötetbe például Illyés-, Márai-, Nemeskürty-, Wass Albert-, Zilahy Lajos-művek részletei vagy a rendszerváltás utáni vita arról, hogy felszabadulásnak tekinthető-e (s nevezhető-e) a németek oroszok általi kiűzése.
A második rész szolgál további érdekességekkel is: sorra veszi például az elmúlt évtizedek történelemtankönyveinek vonatkozó fejezeteit (igen szemléletes ugyanazon középiskolai tankönyv 1987-es és 1989-es kiadásának az összevetése), de hasonlóan ötletes húzás volt külön alegységet szentelni - Ünnepségek és emlékezéskultúra címmel - a világháború állami kanonizációjának. 1990 előtt április 4. volt a kitüntetett dátum. Közvetlenül 1990 után a doni áttörés napját erőltették egy ideig - ami az össztársadalmi elfogadottságot illeti, sikertelenül. Amin nincs mit csodálkozni: a kötetben is olvasható szövegek alapján a felszabadulás ünneplését a kommunizmus ellen harcoló magyar honvéd ünneplésével akarták fölváltani, ami még április 4. egykori piros betűssé-génél is nagyobb és föloldhatatlanabb problémákat vetett föl. (E részben olvasható Antall József 1992. január 11-i, már-már kibírhatatlanul terjedelmes ünnepi beszéde, amin azért érdemes átrágni magunkat, mert pár évvel ezelőtt valóságos divatja volt Antall újraértékelésének, illetve az őt ért korabeli negatív kritikák nemegyszer meakulpázó felülvizsgálatának. Nos, ami Antall József múlt- és nemzetfölfogását illeti, nincs ok a bírálatok sietős revíziójára.)
A harmadik egység (Tudományos emlékezet) nemcsak a II. világháború interpretációjának történetét szemlélteti a Rákosi- és Kádár-korszakban, hanem egyúttal a történettudomány felszabadulásának - ha úgy tetszik, rendszerváltásának - is egyfajta illusztrációja. Noha az ideológiával terhelt történelemmagyarázat mindvégig megmaradt (ez manapság sem idegen a szakma egyes képviselőitől), a mindenféle külső megfontolástól mentes históriai megközelítés már a hatvanas években sem volt ritka, a hetvenes évektől pedig - már ami a szakma komolyan vehető derékhadát illeti - lényegében magától értetődő. (E folyamat jeles alakjaiként két, már elhunyt tudóst említenénk: Ránki Györgyöt és Juhász Gyulát.)
A válogatás legizgalmasabb darabjai azonban a Forrásokban találhatók. Természetesen olvashatók a kor jellemző nemzetközi és magyar diplomáciai iratai, Horthy és Hitler levélváltásai, a magyar és német külügyi iratok; de a legérdekesebbek azok a (néhány esetben először most nyilvánosságra kerülő) dokumentumok, amelyek a harcoló magyar alakulatok mindennapjairól, az ukrajnai megszállásról és a veszteségekről, a zsidókérdés hadseregbeli kezeléséről vagy a német hadvezetés "magyarszemléletéről" tudósítanak. A szerkesztő érdeme, hogy a válogatás a maga összetettségében képes ábrázolni mind az ország háborúba lépését, mind a magyar honvédség világháborús szerepét. A "bűnös utolsó csatlós" teóriája a maga fekete-fehér világlátásával nem tartható, mint ahogyan semmilyen, a magyar politikát vagy hadvezetést fölmentő mítosz sem. S bár a történeti értékelésben nincs helye a "mi lett volna, ha" kezdetű mondatoknak, egy adott pillanat kínálta valamennyi lehetőséget számba véve mégis fölvethető, hogy "volt-e realitása más döntésnek" - s ez elengedhetetlen is az alapos históriai értékeléshez A mostani kötet, noha bevallottan nem törekedhetett teljességre, jó érzékkel szelektált anyagával módot ad az ilyen kérdésekre, s ennél többet nem is kívánhatunk.
Osiris , 2005, 892 oldal, 8950 Ft
