Könyv
A klasszikus
Tandori Dezső az 1970-es, 1980-as évek fordulóján rendszeresen küldött verset, prózát, tanulmányt a Kortárs folyóiratnak, ahol akkor én olvasószerkesztőként dolgoztam. Kevés olyan klasszikusan tökéletes gépiratot láttunk, mint a Tandorié.
„A magasban kattogó írógép”
Tandori Dezső, a kortárs magyar irodalom élő legendája december 8-án ünnepli 80. születésnapját. Ebből az alkalomból kérdeztünk meg öt neves költőt – Karafiáth Orsolyát, Ladik Katalint, Parti Nagy Lajost, Simon Mártont és Szálinger Balázst – a Tandori-jelenséghez és -életműhöz fűződő viszonyáról.
Pályázni fog a PIM főigazgatói posztjára hivatalosan is a volt századvéges Demeter Szilárd
Nem éri be az ideiglenes főigazgatói poszttal, komolyabbak az ambíciói.
„Nem derül fény József Attila titkaira”
Hol húzódik meg a határ a szerzői életrajz és az életmű között?
Egy élet műbőrben
A történeti kutatást néha különös véletlenek segíthetik: így került elő, látszólag váratlanul, Rákosi Mátyás, a hírhedett bolsevik despota hagyatékának egy jelentős része a festői Ciprus szigetén, egy szállodai szobában, még a kilencvenes években, hogy azután némi hányódás után 2016-ban pont Ungváry Krisztián történésznél kössön ki (aki megvásárolta állítólagos megtalálójától, egy angol újságírótól, sőt, azóta már el is adta).
„Megdöbbentünk Kaffkától. Az arca szilvakék volt" - száz éve halt meg az egyik legjelentősebb női írónk
A szigorú látogatási tilalom ellenére Kaffka Margit odakérette betegágyához orvos férjét, Bauer Ervint, s szó szerint a karjaiban halt meg.
„Valami nagy, nagy pátosz”
A The New York Times vezető filmkritikusával beszélgettünk David Foster Wallace 1100 oldalas nagyregényéről.

