Esszé

Üdvözlet a hóhérnak

Írók, irodalom és öngyilkosság a két világháború között

Könyv

A gazdasági válság, az infláció, a betegségek, a társadalmi feszültségek egyik negatív következménye az öngyilkosságok számának jelentős növekedése lett az I. világháború utáni Magyarországon. Mindez az újságok állandó témája volt, beépült a közbeszédbe, és a társadalmi és lelki folyamatokra érzékeny, illetve az egzisztenciális nehézségekkel gyakran küzdő írókat, költőket is érintette.

Egyértelműen jelzi a jelenség általánossá válását és súlyosságát, hogy 1926-ban a fővárosban dunai mentőállomásokat létesítettek, 1928-ban létrehozták az Életvédelmi Osztályt és az Életvédelmi Otthont, Bethlen István miniszterelnök a parlamentben fel is szólalt a témában, s a kormány még ugyanebben az évben rendeletet hozott, miszerint tizenöt nap elzárással büntetik azt, aki az öngyilkos nevét, a körülményeket és a részleteket nyilvánosságra hozza. De a kiváltó okokon ezek az intézkedések és intézmények – főleg, hogy folyamatos pénzhiánnyal küszködtek – sem segít(h)ettek. Hogy mik lehettek az okok? Arra az írók, költők élete, halála és írásai adhatnak választ.

A logika kevés

Csáth Géza még az első világháború utáni zűrzavaros időkben, a bajai elmeosztályról megszökve követett el sikertelen öngyilkossági kísérletet (miután lelőtte a feleségét), majd nem sokkal később szülővárosa, Szabadka közelében, katonákkal dulakodva vett be gyorsan ható mérget. Csáth az öngyilkossággal a novelláiban (Johanna, 1911) valamint cikkeiben, tanulmányaiban (Öngyilkos művészek, 1906; A vallások és mítoszok pszichológiája, 1913; Az öngyilkosság főpróbája, 1914) is foglalkozott. „Sokszor rettentő csekélységek miatt durran el egy-egy pisztoly és ürül ki a méregpohár. Csekélységek a mi szemünkben, de micsoda hatalmas erőkké nőnek meg az öngyilkos érzékeny idegrendszerében” – írta az Öngyilkos művészek című cikkben. Az 1914-es A lelki betegségek helye a többi betegség között című tanulmányában pedig azt fejtegeti, hogy „az öngyilkosság a leghatalmasabb életvágy, a megalkuvást legkevésbé tűrő primer életösztön munkája. Mert mi lehet nagyobb bizonyítéka az élet mohó kívánásának [mint az] ha nem elégszünk meg a relatív optimummal, amit a mostoha körülmények megengednek, hanem csak a legtöbbel, az ideális optimummal vagyunk hajlandók beérni. Világos és tiszta, ugye­bár?” Csáth tudata az élete vége felé már egészen biztosan nem volt tiszta, de végső soron hű maradt a felvázolt filozófiához: amikor már nem volt lehetőség az ideálisnak vélt életre, inkább a halált választotta.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.