Koska Zoltán éppen tíz éve, kamaszkorában jelentette meg első füzetét, a Firka-Comicsot, azóta pedig ő a legaktívabb fiatal magyar képregényalkotó. Nem tudott, de egyelőre nem is akart kitörni a képregényes szubkultúra köreiből, talán azért, mert ez a mélyen személyes, szinte naplószerű hangvétel többet mond a hűséges Koska-olvasók szűk közösségének, mint az alkotóra véletlenül rátaláló érdeklődőknek. Mindazonáltal az Új új képregények alapján egyértelmű, hogy ha lehetősége adódik rá, Koska bátran megmutathatja magát a szélesebb nyilvánosságnak, mert saját írói és rajzstílusát magabiztosan használó, mégis kísérletezni kész, rutinos mesélővé érett.
Friss munkájában ötvözi az életkorához illő szorongások által ihletett jeleneteket az utóbbi években kezdett intertextuális játékokkal. Az epizodikus történetbe illesztett szöveges és képi idézetek – García Márqueztől Cseh Tamáson át Walt Disney-ig – mégsem úgy működnek, mint a posztmodern kisajátítás technikái. Nem a többjelentésű, ironikus mű felé mutatnak, hanem azt a vágyat érezni mögöttük, hogy Koska megmutassa, milyen hatást gyakoroltak rá, mennyire fontosak lettek neki egyes műalkotások. Mindent a személyes mitológiájába épít, az idézetek révén is Koska Zoltánhoz kerülünk közelebb. Ez a technika egyszerre lazítja fel és hitelesíti a hétköznapi élethelyzetek jeleneteit, legyen szó előjáték közbeni szerencsétlenkedésről vagy elalvás előtti tépelődésről. Merthogy Koska a magyar képregény jelentős gondolkodója, abban az értelemben legalábbis, hogy senki másnak a rajzolt alteregója nem töpreng és aggódik ennyit oldalakon át ügyes-bajos dolgairól.
Szerzői kiadás, 2018, 32 old., 800 Ft
