rés a présen: Krúdy szentimentalitásától kezdve Szerb Antal szemlélődő, hosszú leírásain át Ady harcos dühéig sok minden felfedezhető a prózádban, ami ellentmondás is lehet. Kit tekintesz előképnek az irodalomban?
Csikós Attila: Jó kis lista. Szerb Antal látásmódja most szándékos is, a mottók közt is szerepel egy mondata, Krúdy neve pedig rendre előkerül velem kapcsolatban, noha az Öszvér című új kötetem nyelve, szerkezete alapvetően elüt a krúdys ábrázolástól, sőt, nyelvi világa is hasonul az „öszvérséghez”: a hagyományos vagy „irodalmias” nyelv, annak roncsolása, a köznyelvi fordulatok egyszerre működnek a szövegben. Zaklatott, mint a világ, amelyben élünk. Előképem nincs. Az biztos, hogy igen sok szót használok el, és gyakran vizuálisan gondolkodom, e két jellemző vélhetően összefügg, így ha előképekre kell gondolnom, meglepő módon filmrendezőket mondanék.
rap: Szombathelyen születtél, Budapestről számos kisprózát írtál, de a Badacsony-környéki tematika is meghatározza az írásaidat. Azért még mindig szombathelyi vagy?
CSA: Mindenki hordozza magában azt a teret, ahol született, én is érzem magamon a „kisvárosiasságot”, de valójában már a „körúti horda” tagja vagyok. Pesti. Eltanult flegmákkal, bejárással ide meg oda, városi magabiztossággal, szokásokkal és élettapasztalattal. Az ember hurcol magával egy tulajdonképpen számára is ismeretlen eredetű múltat. Én például „vazsiasan” nem azt mondom, hogy benneteket, hanem azt, hogy bennetek. De amikor először jártam Párizsban, szinte minden „ismerős” volt, a mód, a modor, a tempó. Ha ezt az örök és megunhatatlan népies-urbánus vitára, problematikára vetíted, akkor azt kell mondjam, én már mindig és minden körülmények között urbánus vagyok, s ha Badacsonyba költözünk, akkor is az maradok. Kell lennie egy kávéháznak vagy valaminek, amit annak nevezhetek ahhoz, hogy biztonságban érezzem magam, és bár szeretem a kocsmákat is, a kocsma nem az. És bár apai nagyapám nyitotta meg az ország első falumúzeumát, erre büszke is vagyok, a tájház nem képtár vagy galéria. Ady népies volt? Érzékenységében, ütemhangsúlyaiban, lelkében igen, de lírájában, minden mondatában az akkori Budapestnél, de tán a mainál is városibb, modernebb és szabadabb.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
