Ötödik kötetéhez érkezett a Scolar Spiró György drámai életművét bemutató sorozata, és jóllehet e hírre az olvasók tömege aligha rohanja meg a könyvesboltokat, a kiadó vállalása eddig 18 darabot tett - először vagy többedjére - nyomtatásban is hozzáférhetővé, ez pedig már önmagában becsülendő. Különösen olyankor, amikor drámát minden bizonnyal még kevesebben olvasnak, mint verset, és ez a negatív tendencia nem csupán a statisztika miatt pech, de - pesszimista olvasatban - a dráma mint autonóm műfaj átmeneti vagy éppen tartós leértékelődéséről is hírt adhat. Persze, hogy ennek mennyi köze lehet a rendezői színház több évtizede tartó térnyeréséhez, abba inkább ne menjünk most bele! Nézzük inkább a legújabb kiadványt!
Három dráma, három történelmi kor: A békecsászár az ókori Rómában, az Árpád-ház a magyar középkorban, a Príma környék pedig napjainkban játszódik, hazai vidéken. Azaz nagyjából kétezer évet fog át a trió - nem mintha ennek különösebb jelentősége volna, hiszen maga a szerző avat be minket - a borítón olvasható szövegében - abba, hogy számára "nincs különbség a történelmi korszakok közt. Nem vélem úgy, hogy a mai kor kivételes, csak mert most élek." És ez visszafelé is igaz: a mainál a régebbi se rosszabb, csak mert abban nem éltünk. Rossz az, csak másképp. És ez a másképp a fontos, mert egy korszak "csak akkor érdekes, ha olyan drámai mozzanatokat hordoz, amelyekben valami föltárul az emberből", és hát mi tárna fel valami lényegeset az emberből, ha nem a baj, az elviselhetetlen, a veszély - minden korban más és más jelmezt viselve. Spiró darabjaiban így a váratlan, a normálisból kizökkentett, nem egy alkalommal életveszélybe került ember válasza, reflexe, menekülési stratégiája kerül rendre górcső alá, és lesz a megismerés tárgya. Konzekvensen, évtizedek óta.
A hit lelki alapjait előkészítő őrült káosz A békecsászárban, az Árpád-ház átokkal vert testvérviszályainak önmagukon túlnyúló jelentése a magyar történelemben és politikában vagy a Príma környék a fasizmus lélektani gyökerei után kutató röntgenképe: időben egyszerre előre és visszafelé is mutató irányok és témák. Az ambíciók rokonsága mellett a három, születése időpontjával az életművet nagyjából átfogó darab a formai sokszínűség, a különböző típusú nyelvi regiszterek és dramaturgiák használata jelzik a szerző kvalitásait: a harminc éve készült A békecsászár verses világdráma, a romantika - elsősorban Vörösmarty - ihlette apokaliptikus huzattal, ma is frissnek ható nyelvi expresszivitással. Az Árpád-ház (1995) rém-, illetve királydráma keveréke shakespeare-i áthallásokkal, míg a mai idősek otthonában játszódó Príma környék (2011) egy végső nagyjelenet felé tartó, szalondrámának álcázott rémisztő korkép.
Noha a műfajt alapvetően konzervatívan kezelő Spiró egyike azon kevés drámaíróinknak, akiknél az irodalmi, illetve színházi szerző megkülönböztetés teljességgel értelmetlen, ezek a szövegek még annak ellenére is erősen könyvdrámának hatnak, hogy közülük kettő színpadra került már. Azért érezzük így, mert a fentebb fejtegetett világkép-kompozíciók rendre ránehezednek a drámai anyag sokszínűségére és összetettségére, amivel végső soron a karakterek viszonyainak sematizálása, illetve a tendenciózusság valósul meg. Nemegyszer meglehetős direktséggel, már-már publicisztikává alacsonyítva a dikciót - ilyenkor nem is jó nála nézőnek lenni.
Ezen viszont egy dramaturg még segíthet. De ez már a színház dolga - szóval újfent nem ide tartozik.
Scolar, 2012, 316 oldal, 3750 Ft
