Könyv

Három monológ, amelyek kitesznek egy regényt, vagy pontosabban fogalmazva: regénnyé állnak össze. Két nő és egy férfi. A meglepetés az lenne, ha nem szerelmi háromszöggé sűrűsödne a sok apró egyéni történet. A meghökkenést végül más váltja ki. Hiába állítják a "szerető" barátnői, hogy ez bizony tipikus eset, hát nem az, a végkifejlet szempontjából legalábbis biztosan nem. Ahogy az eddigi Háy-próza ismeretében sem beszélhetünk éppen szokványos szövegről.

A forrásgyűjtemény 1941 és 1947 között keletkezett dokumentumokat közöl a Magyar Honvédség megszálló alakulatainak a Szovjetunió elfoglalt területein véghezvitt háborús bűntetteiről. Pontosabb lett volna azonban, ha a szerkesztők már az alcímben is jelzik: kizárólag orosz levéltári anyagokról van szó.

A francia művelődéstörténész 2008-ban írt s akkoriban nagy sikert aratott munkája letehetetlen olvasmány - de furcsa módon nem feltétlenül a főszöveg, hanem az apró lábjegyzetekben odavetett információk miatt. (Többek közt innen értesülhetünk az örököskaka - avagy libafos - színű ruhák rövid életű divatjáról is.)

A nagyregényben minden benne van, egy teljes korszak, egy teljes világ enciklopédiája. A Háború és béke lényegében: minden. Súlyos, mégis felemelő. Nem véletlenül tekintették egyes művészetbölcselők Tolsztojt az eposz modern felújítójának. Ilyen egységes világ, amelyről átfogó tudást lehetne szereznünk és közvetítenünk, úgy hisszük: már nincsen. Óriási terjedelmű műveket persze minden további nélkül lehet írni, de effajta realista nagyregényt bajosan - gondolhatnánk. Tévednénk.

A legszélesebb ösvények (még mindig) a tömegkultúrán és (egyre inkább) a gasztronómián keresztül vezetnek hazánkból Japánba, de Ferber Katalin nem ezeken a területeken át juttatja el olvasóit a nyugatiak fantáziáját évtizedek óta izgató szigetországba.

Komoly kritikai és könyvsiker a Kaliforniai fürj, a hetvenedik évét nemrég betöltő, Petrivel és Tandorival együtt a magyar líra megújítói között emlegetett író új regénye a nagy kivándorlási hullámmal távozó magyar parasztfamíliáról. Régi és új emigrációról, otthonról, idegenségről és a nagy csalódásokról beszélgettünk.

A tegnapelőtti apakönyvdömpingtől megcsömörlött olvasó rá se hederít egy újabb darabra. Pedig megéri odafigyelni, mert Szabó egy eddig kevéssé kiaknázott perspektívát talált: az elvált apa hangját. Igen, az apa itt - végre - nem tárgy, hanem alany: posztmodernül csavaros helyzetében, önnön hiányára való reflexióival, amely hiányt egyszerre akarja megjeleníteni és eltörölni. Az alapvetően mégis realista elbeszélések beszédhelyzetébe vegyül némi Macskakő-beütés: a pedagógiai szándék, amely a szó eredeti értelmében nem kioktatni, de bevezetni, felvértezni szeretné az apátlan gyereket.

Evés közben jön meg az étvágy... Umberto Eco a nyolcvanas években kapatott rá minket a kultúrtörténettel ötvözött thriller, történelmi regénybe ágyazott detektívhistória ízére, de egyedül nem győzte a főzést (következő regényére, A Foucault-ingára tíz évet kellett várni), követői-utánzói pedig meg sem közelítették a színvonalát.

A többszörös értelemben vett, a jelen történéseiben is visszhangzó ántivilág, a két világháború közötti Magyarország megítélése sarkalatos világnézeti-ideológiai vitaponttá vált az utóbbi években. Mindennek létezik természetesen pozitív hozadéka is: a publikum fokozott érdeklődéssel tekint a Horthy-korról tudósító szakpublikációkra - pláne, ha azok olyan avatott, a tárgyát alaposan ismerő és értelmezni is képes történész-kutatótól származnak, mint Ungváry Krisztián.

Azon aligha érdemes lamentálni, hogy miért nem készülnek mifelénk nagyszabású történelmi kalandfilmek - netán kosztümös sorozatok, hiszen kifejezetten költséges műfajról van szó. A történelmi lektűrök és képregények hiányát ellenben pénzszűkével biztos nem lehet indokolni.

Szegedi Csanád, a neonáciból lett neozsidó fordulata hallatlanul izgalmas eset – Andrassew Ivánt azonban egyáltalán nem érdekli. Mégis könyvet írt belőle.

Első regénye, A Lempriére-lexikon megjelenésekor csodagyerekként könyvelték el - ez a címke mára szerencsésen lepergett az idén 50 éves, negyedik regényénél tartó világhírű szerzőről. Új könyve, a John Saturnall lakomája egy 17. századi angliai szakácskarrier ételekben gazdag története - a 21. századi szerzőt telefonon értük el londoni otthonában.

A gyermekkönyvekre szakosodott Csimota Kiadó pár éve izgalmas művészeti projektet indított: grafikusokat, illusztrátorokat kértek fel arra, hogy egy-egy klasszikus mesét saját stílusukban adaptáljanak, szigorúan szöveg nélkül, csak a képek segítségével. A Piroska és a farkas, a Hófehérke és A három kismalac után tavaly a Csizmás kandúr került sorra, amelyet szintúgy külön kötetekben dolgozott fel az öt képzőművész.