poeta.doc

Zuhanás, repülés nélkül

Könyv

 

Ozsváth Zsuzsa: Fapad

 

A legfeljebb tíz kilogrammos,

nagy kézitáskát a fejem fölött

tárolja a gép, engem alatta,

külső ülés, felhőre nem látok.

A légiutas-kísérő kisasszony

elhiteti velem, hogy ha én is

követem a mozdulatait,

nem halok meg a zuhanás alatt,

esetleg becsapódáskor, ha egy-kettő

összeszedem magam, felvehetem

a ritmust holttársaimmal.

De ez még messze van,

ahogy a felszállás ígérete is

végtelennek tűnő szöszölésbe

fullad, míg nézem a hadonászó

csajt, én már rég kinyiffantam,

most már rá lehetne gyújtani.

Öveket becsatolni, hallom

az ukrán angolságú nőszemélyt.

És járkál fel-alá ellenőrizni,

na most jön csak a java,

kérem, öveket becsatolni,

senkit nem hagyunk hátra,

semmit nem hagyunk el,

észt, életet, szemet, szívet,

mindent jól becsatolni.

És ha mégis, hát fő a nyugalom,

hiszen semmi nem vész el, csak

felismerhetetlenné roncsolódik.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ma már nemigen írnak költők verset a lovukhoz. De ha írnának is, az már nem volna ugyanaz, hiszen alighanem Ady volt az utolsó, aki még – lábán hosszú bőrkamásniban és tarka sapkával a fején – a leghétköznapibb közlekedési célból ült lóhátra, amikor Érmindszenten egyszer a sártengeren át ment kártyázni.

A hajóutak ritkák, az autó meg valahogy snassz. Igaz, Hollósvölgyi Iván már így is biztos kézzel tette fel a német bontókat a magyar költészet térképére: „Barátom az autótemetőből hozatott / Golfot. Mozgó urna az új autó. / Ha barátom a Golffal a sarkon posztol, / nem tágítanak egykönnyen / a lányok.”

A repülő ember ezzel szemben évezredek óta foglalkoztatja a költők fantáziáját, elég csak Icarusra, a szárnyas Pegazus hátán röpködő Bellerophonra vagy a Nap szekerét felelőtlenül használatba vevő Phaetonra gondolni. De a modern repülőgép is elég hamar megjelent a magyar líra horizontján, Kosztolányi már 1913-ban minden meghatottság nélkül – vagy inkább saját magán meghatódva – írta: „A repülő, / aki ezer méter magasban / kóvályog fönn a nyári rónán, / nem oly boldog, / mint én, / ki lassan / ringok a versem ütemén / míg elkészül e költemény.” Karinthynál pedig az utolsó verseskötete címadó versében (Üzenet a palackban) szerepel a pilóta, aki lassan elveszíti a rádiókapcsolatot a földdel.

A repülések tehát – mint az említett mitológiai történetek is mutatják – feltűnően sokszor érnek rossz véget. Ezzel a gondolattal játszik el Ozsváth Zsuzsa verse is, amely eredetileg a kolozsvári Helikon egyik tavaly októberi számában, egy háromrészes összeállítás utolsó tételeként jelent meg ezzel a főcímmel: A szent és a profán.

A fiatal nagyváradi költő versében nem a pilóta, hanem az elődök és idősebb pályatársak részéről eddig sokkal kisebb érdeklődésre méltatott stewardess a főszereplő. Bár ezen voltaképp nincs mit csodálkozni, hiszen ebben a versben a gép a földön áll, szó sincs repülésről, a képzetek legfeljebb a zuhanás lehetősége körül forognak.

A másik főszereplő a lírai én, az utas, akit a gép a csomagtartó alatt „tárol”, és aki külső, folyosói ülésen foglalva helyet nem gyönyörködhet majd az elé táruló látványban, mint például Szili József Amszterdam–New York: 8 óra című versének szereplője a „felhők emeletes tárházában felhők / egymást teremtő egymásra hágó generációiban felhők / gőzhomályba süllyedt dzsungelszintjei”-ben, „hócsarnokok, hóravatalok, hócseppkőbarlangok” egymásba nyíló teremkomplexumaiban.

Látványosságnak tehát marad a légiutas-kísérő biztonsági pantomim-előadása. Annál érdekesebb, hogy éppen ezt a szerencsétlen, kényszeredett helyzetet, ezt a prózai mozdulatsort használva mintegy kifutópályának, a vers – ha a repülőgép egyelőre nem is – el tud rugaszkodni, mégpedig egyenesen a halál témájának a magasába. Igaz, a halál lehetősége ebben az összefüggésben nem sorsszerű, hanem esetleges, személytelen, mint egy turistabaleset, amelynek leírásában az ember szinte csak számadat.

„De ez még messze van” – mondja a vers. És itt talán nemcsak a maga konkrét voltában is sokkal inkább puszta lehetőségként felmerülő repülőgép-katasztrófáról van szó, hanem általában a lírai én majdani haláláról, ami valóban kívül esik a vers világán. Mindenesetre unja ezt az egészet, és a legszívesebben már rágyújtana, bár a megjegyzést úgy is lehet érteni, hogy a pantomim által előrevetített cselekvéssor élesben történő végrehajtása közben ő már rég meghalna, úgyhogy ő és a stewardess most, az esetleges túlélők vagy inkább a helyszínelők pedig majd akkor akár rá is gyújthatnának.

Az utasnak tehát ebből az egészből már akkor elege van, amikor maga az utazás még el sem kezdődött. De hát a repülés ebben a versben nem is igazi utazás, nem az új felfedezésének, nem valami kivételesnek vagy legalább valami ismeretlennek, valami ígéretnek a szimbóluma, hanem kimondottan örömtelen tevékenységnek látszik, amit az is megerősít, hogy a repülőút voltaképpeni célja, amely bizonyára kellemesebb, mint az előkészületek, teljes egészében kívül esik a vers keretein.

A repülés inkább valami jól szervezett, indusztriális, személytelen ámokfutásnak látszik, amelynek résztvevőiért a légitársaság szavatol. Igaz, nem a biztonságukért, hanem csak anyagi mennyiségükért. Vagyis ha az utas esetleg nem érkezik is meg úti céljához, azért el sem vész, mert roncsaiban is azonos lesz önmagával, hiszen már eleve csak annyi integritása volt, mint egy tetszőleges súlyú, élő csomagnak.

 

Figyelmébe ajánljuk

Halál kasmírpulóverben

Almodóvar öregszik. E tény új dolgokra sarkallja: megjött az étvágya, hogy az öregedésről és a halál egyre nyomasztóbb közelségéről meséljen, és el-elkalandozik spanyol anyanyelvétől.

Mi végre, mi végre?

A Láthatáron Csoport új produkciójának az alcíme – részvételi boldogulás 90 percben – csak első pillanatban tűnik furcsának, hisz’ mindenki próbál valahogyan boldogulni. Együtt, külön, akárhogy. De van-e értelme az egésznek?

Dubček dadogása

2023. október 17-én Pekingben, ahová Kína önfényező „Egy övezet, egy út” fórumára Orbán Viktor egyedüli uniós politikusként utazott el, a magyar kormányfő Vlagyimir Putyinnal is tárgyalt.

Sorcsere Brüsszelben

Az Európai Parlament október 27-én jóváhagyta az Ursula von der Leyen vezette második Európai Bizottság névsorát, rajta a magyar Várhelyi Olivérrel. Az EU új végrehajtó szerve, „kormánya” december 1-jén kezdte meg munkáját, és a 2029-es európai választásokig lesz hivatalban. Ugyanekkor történt őrségváltás az állam- és kormányfők testületében, az Európai Tanácsban is, ahol a belga liberális Charles Michel helyére a portugál szocialista António Costa lépett elnökként. Ezzel teljessé vált a tisztújítás az uniós intézmények élén.

Digidemokrácia

  • Bretter Zoltán

Az elmúlt években sokszor tettem fel magamnak azt a kérdést, hogy vajon hol marad a „román Orbán Viktor”? Az elnökválasztás november 24-én tartott első fordulójának másnapján Romániában mindenki azt kérdezte, hogy honnan bukkant föl Orbán Viktor románsággal súlyosbított változata?

A tétovák és a rutinos betartók

Két hónap után sem jutottak dűlőre egymással a frakciók a Fővárosi Közgyűlésben a főpolgármester-helyettesek ügyében, és nem tűnik úgy, hogy közelednének az álláspontok. A Tisza Párt mintha továbbra is keresné a helyét a fővárosi politikában.

Mennyek és poklok

Jövő márciusban lejár Matolcsy György mandátuma az MNB élén, utóda Varga Mihály pénzügyminiszter lesz. Mit köszönhetünk Matolcsy jegybankelnöknek a Pallas Athéné Alapítványokon, a „kőgazdag” fián és a még mindig magas alapkamaton kívül?

„Ezt ma egy magyar bíró nem meri kimondani”

Másfél évtizede dekorálja ki a kormány társadalmi célú hirdetéseknek álcázott propagandaplakátjait a pécsi jogász, akit ezért elmarasztalt a bíróság. Nem adja fel, az elzárást is vállalja a szabad véleménynyilvánításért. Örül annak, hogy az „óbaloldal” eltűnőben van, de szerinte a Tisza Párt nem tud választást nyerni ellenállási mozgalom nélkül.

„Megjelent egy elefánt”

Mit tesznek a szakemberek a hortobágyi őslovak védelméért, s hogyan kell elaltatni a Budapesti Állatkert egyik rinocéroszát – a Spektrum új, saját gyártású műsorából ez is kiderül, de a nézők a jegesmedvéktől kezdve a bölényeken át a viperákig rengeteg állattal találkozhatnak a nyolc epizódban. A Dr. S.O.S. – Vészhelyzet a vadonban két főszereplőjével beszélgettünk.

Felöltözhet, Mrs. Robinson

Miközben a média és a művészet a feminizmustól hangos, észre sem vesszük, hogy női egyenjogúság címen néha még mindig férfivágyakat kiszolgáló képeket, történeteket adnak el. A gerontoszex témáját feldolgozó filmeket olykor már önmagukban progressziónak tekintik – de vajon valódi reprezentálást nyújtanak-e az érintett nőknek, vagy csak mélyítik a problémát?