TAVASZ! - Színház

A kígyó

Túlságosan vékony falak

Kritika

Az influenszerekről szóló előadás nem bontja ízeire, nem szálazza szét a közösségi média világát, inkább ránk zúdítja azt a maga (hitelesen) inkoherens valójában, kicsit úgy, mint amikor az ember a vécén ülve vagy elalvás előtt pörgeti a telefonját egy kissé már módosult tudatállapotban, ami azonban megnehezíti, sőt talán el is lehetetleníti az árnyalt, problémákat is feltáró reflexiót. Megteremtődik viszont ennek a világnak egy lehetséges színpadi változata, fel-felvillannak a közösségi médiában rejlő színházi helyzetek, az influenszerekben megbúvó színészek.

Az élmény persze attól is függ, hogy a néző mennyire ismeri a négy, különböző platformokon ismertté vált és különböző témákban aktív, általában százezer feletti követőtáborral rendelkező influenszert: B. Nagy Rékát, Horváth Balázst, Kiss Imrét és Szabó Hédit. Vagy úgy egyáltalán: a közösségi média működését. (Nem spoilerezés, ha elárulom: nem a mértékletes kontentfogyasztók járnak jól.) A három másik színházi alkotó, Bódi Zsófia, Georgita Máté Dezső és Horváth Panna az általuk felkért influenszerekkel Gabby Petito és Brian Laundrie tragikus történetéből kiindulva kezdett el dolgozni. A Trafóban tartott bemutatóra az amerikai true crime sztori egy fiktív, magyar verzióvá lényegült át Balatonnal és az ilovevidek.hu-val szerződésben álló, tartalomgyártó áldozatokkal. Elég nehezen követhető ez a szál, mely mintha csak azért maradt volna benne az előadásban, mert a csapat jól mulatott vagy meghatározó pillanatokat élt át, amikor a próbafolyamat során rendőröset, autósüldözőset improvizáltak.

Vagy azért, mert a színpad közepén mégiscsak ott van az a Petitóékra is utaló, rendszámmal is rendelkező fehér Subaru Libero Camper Jeep. Egy működő autó mindig kicsit szürreális a színpadon, de most a fizikalitása, a valóságossága lesz hangsúlyos ebben a színházi és az online határán lebegő, köztes térben. A játszók egyébként edzenek, sminkelnek, énekelnek, videójátékokat játszanak, monologizálnak a gyermekkorukról vagy az influenszerség felszínességéről, úgy tesznek, mintha vacsoráznának, vagy épp a reggeli készülődés közben telefonoznának, videózzák magukat és egymást (a videók egy része rögtön meg is jelenik egy nagy kivetítőn, ez már a sokadik áttét). Hogy a szereplők éppen mikor (online) önmaguk, azt a színészi játék milyenségéből lehet sejteni. Van persze „rendes”, felüdülést hozó, tiktokosan pörgős vizuális kontent is, és az előadás amúgy is tele van (internetről származó) szövegekkel, kommentekkel, idézetekkel, meg az idézetek idézeteivel. Ennek csúcsa, amikor Szabó Hédi remake-et készít Rujder Vivien remake-jéből, amely Rubint Rella lánykéréses videóját dolgozta fel, de közben egy hatalmaskodó, igazi pöcsfej rendező rendezi, akit viszont B. Nagy Réka alakít (játékának a civilsége tökéletesen illik a jelenethez).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.