TAVASZ! - Színház

A kígyó

Túlságosan vékony falak

Kritika

Az influenszerekről szóló előadás nem bontja ízeire, nem szálazza szét a közösségi média világát, inkább ránk zúdítja azt a maga (hitelesen) inkoherens valójában, kicsit úgy, mint amikor az ember a vécén ülve vagy elalvás előtt pörgeti a telefonját egy kissé már módosult tudatállapotban, ami azonban megnehezíti, sőt talán el is lehetetleníti az árnyalt, problémákat is feltáró reflexiót. Megteremtődik viszont ennek a világnak egy lehetséges színpadi változata, fel-felvillannak a közösségi médiában rejlő színházi helyzetek, az influenszerekben megbúvó színészek.

Az élmény persze attól is függ, hogy a néző mennyire ismeri a négy, különböző platformokon ismertté vált és különböző témákban aktív, általában százezer feletti követőtáborral rendelkező influenszert: B. Nagy Rékát, Horváth Balázst, Kiss Imrét és Szabó Hédit. Vagy úgy egyáltalán: a közösségi média működését. (Nem spoilerezés, ha elárulom: nem a mértékletes kontentfogyasztók járnak jól.) A három másik színházi alkotó, Bódi Zsófia, Georgita Máté Dezső és Horváth Panna az általuk felkért influenszerekkel Gabby Petito és Brian Laundrie tragikus történetéből kiindulva kezdett el dolgozni. A Trafóban tartott bemutatóra az amerikai true crime sztori egy fiktív, magyar verzióvá lényegült át Balatonnal és az ilovevidek.hu-val szerződésben álló, tartalomgyártó áldozatokkal. Elég nehezen követhető ez a szál, mely mintha csak azért maradt volna benne az előadásban, mert a csapat jól mulatott vagy meghatározó pillanatokat élt át, amikor a próbafolyamat során rendőröset, autósüldözőset improvizáltak.

Vagy azért, mert a színpad közepén mégiscsak ott van az a Petitóékra is utaló, rendszámmal is rendelkező fehér Subaru Libero Camper Jeep. Egy működő autó mindig kicsit szürreális a színpadon, de most a fizikalitása, a valóságossága lesz hangsúlyos ebben a színházi és az online határán lebegő, köztes térben. A játszók egyébként edzenek, sminkelnek, énekelnek, videójátékokat játszanak, monologizálnak a gyermekkorukról vagy az influenszerség felszínességéről, úgy tesznek, mintha vacsoráznának, vagy épp a reggeli készülődés közben telefonoznának, videózzák magukat és egymást (a videók egy része rögtön meg is jelenik egy nagy kivetítőn, ez már a sokadik áttét). Hogy a szereplők éppen mikor (online) önmaguk, azt a színészi játék milyenségéből lehet sejteni. Van persze „rendes”, felüdülést hozó, tiktokosan pörgős vizuális kontent is, és az előadás amúgy is tele van (internetről származó) szövegekkel, kommentekkel, idézetekkel, meg az idézetek idézeteivel. Ennek csúcsa, amikor Szabó Hédi remake-et készít Rujder Vivien remake-jéből, amely Rubint Rella lánykéréses videóját dolgozta fel, de közben egy hatalmaskodó, igazi pöcsfej rendező rendezi, akit viszont B. Nagy Réka alakít (játékának a civilsége tökéletesen illik a jelenethez).

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.