Könyv

Az erőteljes közelség

Karl Ove Knausgård: Harcok – Harcom 6.

  • Domsa Zsófia
  • 2021. szeptember 15.

Kritika

Az önéletrajzi regényfolyam hatodik (záró) kötetét a magyar közönség szinte pontosan tíz évvel az eredeti megjelenése után veheti kézbe. A könyv egy olyan rendkívüli vállalkozás lenyomata, összegzése, amelynek a hatása azóta is érzékelhető az irodalomban, holott a regények megjelenése idején több kritikai jóslat utalt arra, hogy a Knausgård-jelenség tiszavirág-életű lesz.

„Jöjj ki a szabadba, barátom” – idézi Knaus­gård a regényében Hölderlin egyszerűen hangzó felszólítását. A Harcom közel négyezer oldalán át a mű keletkezésekor a negyvenes évei­ben járó norvég író ennek az imperatívusznak tesz eleget. A hatodik kötet zárómondata – „igazán élvezem, hogy nem vagyok író többé” – is ezt az emberi és művészi felszabadulást örökítette meg, kétségbe ejtve a Harcom-rajongókat. Ma már tudjuk, hogy Knausgård folytatta az írást, négykötetes évszakciklusa, esszékötete, művészetelméleti előadásai és szépirodalmi regénye is jelent meg az elmúlt tíz évben.

A pályaelhagyásra vonatkozó befejezés még ennek tudatában is különös, zavarba ejtő. Az utolsó Harcom-kötet több mint ezer oldalának ugyanis dramaturgiai szempontból is egyik legfontosabb mozgatórugója az a kíméletlen elszántság, ahogy Knausgård végigküzdötte magát a teljes regény megírásán. „Ebben a könyvben megpróbáltam magam szabaddá írni mindentől, ami megköt, elsősorban talán az apámmal való köteléktől.” Ehhez szükség volt arra, hogy a regény műfaján túllépve, a valóság mellett kötelezze el magát. Knausgård szigorú ars poeticája nemcsak saját magával szemben volt kíméletlen, hanem a regény érdekében kockára tette legdrágább emberi kapcsolatait is: „Örülök Lindának, és örülök a gyerekeinknek. Sosem fogom megbocsátani magamnak azt, aminek kitettem őket, de most már megtettem, s ezzel együtt kell élnem.” A szövegből azonban nem derül ki, mi sarkallta (szerződés vagy más külső kényszerítő körülmény?) az irodalmi élveboncolásra, és miért dolgozott elképesztő tempóban, olykor napi tíz oldalt megírva, a regényen. Az alkotás kényszere paradox módon az írói szereptől való szabadulásból fakadt, és a regény műfaji határainak kitágításához, egy irodalmi szemléletváltáshoz vezetett.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.