Koncert

Corea, Barron és az utódok

Kenny Barron – Dado Moroni; Chick Corea: Concerto for Trio

Kritika

Chick Coreának (1941–2021) a Müpa felkérésére komponált Concertóját posztumusz mutatta be három pártfogoltja, pár nappal korábban pedig egy másik amerikai zongorista példakép, Kenny Barron adott bemutatót olasz famulusával két zongorán a Zeneakadémián.

Barron csak két évvel született később Coreánál, de pulzáló energiákkal, sűrű harmóniákkal és élénk ritmusokkal teli zongorázása alapján nem lehet sejteni, hogy jövőre 80 éves lesz. Még akkor sem, ha ezen a koncerten támogatást, inspirációt kapott a másik zongoránál ülő barátjától, bizonyos értelemben tanítványától, Dado Moronitól. Barron igazán beteljesíti a par excellence duóművész fogalmát, bár ezt a zeneipar mintha nem használta volna ki a népszerűsítése érdekében. Persze minden igazi jazzista kamarazenész, de Barron lemezek tucatjain pingpongozott, kérdezett és felelt, adott dallamot, majd kíséretet kettesben; számtalan koncerten vonta be a közönséget az effajta magánbeszélgetésbe. Egy zongoristának bőgősökkel (Dave Holland, Charlie Haden) evidencia duózni, de Barron Regina Carter hegedűs, Joe Locke vibrafonos, Mino Cinelu ütős, és Ben Riley dobos társaságában is fellépett, zongoraduót Mulgrew Millerrel és 2016 óta Moronival játszik. De a leghíresebb partnere Stan Getz volt, a legendás szaxofonos utolsó éveiben.

Még egy életrajzi adattal kell tisztában lennünk, hogy megértsük a zene­akadémiai műsor összeállítását. A duó Thelonious Monk szerzeményeiből négyet is eljátszott – Monk halála után Barron az ő ritmusszekciójával és szaxofonosával alakított kvartettet Sphere néven, túlnyomórészt a Monk-repertoárra koncentrálva. Ilyenkor persze óhatatlan az összehasonlítás: Monkhoz képest Barron kevésbé szögletes és kiszámíthatatlan, és ez bizonyára árulkodik az ő kiegyensúlyozott, barátságos egyéniségéről. Inkább a szegletek és élek, meghökkentések finom lecsiszolásával adja elő az örökzöldeket, nem akarja szétfeszíteni a kereteket. Ellington és más szerzők sztenderdjeiben, ahogy saját Sunflower című kompozíciójában is, kiélvezi a harmóniák tobzódását, és szenvedélyesen építi fel a számok struktúráját ugyanúgy, ahogy az egyes szólók, sőt az átvezetések vonalvezetését is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.