Koncert

Corea, Barron és az utódok

Kenny Barron – Dado Moroni; Chick Corea: Concerto for Trio

Kritika

Chick Coreának (1941–2021) a Müpa felkérésére komponált Concertóját posztumusz mutatta be három pártfogoltja, pár nappal korábban pedig egy másik amerikai zongorista példakép, Kenny Barron adott bemutatót olasz famulusával két zongorán a Zeneakadémián.

Barron csak két évvel született később Coreánál, de pulzáló energiákkal, sűrű harmóniákkal és élénk ritmusokkal teli zongorázása alapján nem lehet sejteni, hogy jövőre 80 éves lesz. Még akkor sem, ha ezen a koncerten támogatást, inspirációt kapott a másik zongoránál ülő barátjától, bizonyos értelemben tanítványától, Dado Moronitól. Barron igazán beteljesíti a par excellence duóművész fogalmát, bár ezt a zeneipar mintha nem használta volna ki a népszerűsítése érdekében. Persze minden igazi jazzista kamarazenész, de Barron lemezek tucatjain pingpongozott, kérdezett és felelt, adott dallamot, majd kíséretet kettesben; számtalan koncerten vonta be a közönséget az effajta magánbeszélgetésbe. Egy zongoristának bőgősökkel (Dave Holland, Charlie Haden) evidencia duózni, de Barron Regina Carter hegedűs, Joe Locke vibrafonos, Mino Cinelu ütős, és Ben Riley dobos társaságában is fellépett, zongoraduót Mulgrew Millerrel és 2016 óta Moronival játszik. De a leghíresebb partnere Stan Getz volt, a legendás szaxofonos utolsó éveiben.

Még egy életrajzi adattal kell tisztában lennünk, hogy megértsük a zene­akadémiai műsor összeállítását. A duó Thelonious Monk szerzeményeiből négyet is eljátszott – Monk halála után Barron az ő ritmusszekciójával és szaxofonosával alakított kvartettet Sphere néven, túlnyomórészt a Monk-repertoárra koncentrálva. Ilyenkor persze óhatatlan az összehasonlítás: Monkhoz képest Barron kevésbé szögletes és kiszámíthatatlan, és ez bizonyára árulkodik az ő kiegyensúlyozott, barátságos egyéniségéről. Inkább a szegletek és élek, meghökkentések finom lecsiszolásával adja elő az örökzöldeket, nem akarja szétfeszíteni a kereteket. Ellington és más szerzők sztenderdjeiben, ahogy saját Sunflower című kompozíciójában is, kiélvezi a harmóniák tobzódását, és szenvedélyesen építi fel a számok struktúráját ugyanúgy, ahogy az egyes szólók, sőt az átvezetések vonalvezetését is.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk