A férfi színészek közül többen egyenesen csatakosak. Velencében vagyunk, egy kastélykertben, ahol a kastélyt gyerekkorunk fa építőjátékát utánzó nagy méretű elemekből rakta össze a két díszlettervező, Kalászi Zoltán és Kiss Benedek Kristóf. A modulok ide-oda tologatásával, változatos egymáshoz illesztésével még sok mást megjelenítenek, például egy gondolát is, a két alkotórész addig a kastély bejáratának két fél boltívének vízszintes összeillesztését alkotta. Az erkély és az alant elterülő rész lényeges helyszínek, mert a komédiázás egy ott előadott szerenád következménye, azaz: vajon ki szerenádozott a hajadon testvérpárnak?
Goldoni mestere a jellemábrázolásnak, ez a színen fölvonuló színes figurákban is rögtön tükröződik. A címszereplő, Lelio Bisognosi úgy hazudik, hogy ha „a”-t mond, azt sem hisszük el neki, lételeme az utánzás. L’art pour l’art lódít, méghozzá oly szenvedéllyel, hogy az igazságot is csak hazugságba ágyazva képes elmondani. Horváth mindegyik szereplőjét egy-egy jellegzetes mozgásformával ruházza fel (mozgáskoordinátor: Horkay Barnabás), Lelióé az Elvis-féle csípőmozgás, azaz a csípője minden hazug mondata után érzékien megtekeredik. Ertl Zsombor ráérez nemcsak a Király tekervényes karakterére, de Goldoni szellemiségére éppúgy, mert olyan élőn és érzékien hozza a házasságszédelgő fiatalembert, hogy még annak az izzadságban fürdő arca sem zavarja meg az összképet. Nadrágja is szétszakad, de annyi kifordultság és ugrálás után mi mást várhatnánk.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
