A férfi színészek közül többen egyenesen csatakosak. Velencében vagyunk, egy kastélykertben, ahol a kastélyt gyerekkorunk fa építőjátékát utánzó nagy méretű elemekből rakta össze a két díszlettervező, Kalászi Zoltán és Kiss Benedek Kristóf. A modulok ide-oda tologatásával, változatos egymáshoz illesztésével még sok mást megjelenítenek, például egy gondolát is, a két alkotórész addig a kastély bejáratának két fél boltívének vízszintes összeillesztését alkotta. Az erkély és az alant elterülő rész lényeges helyszínek, mert a komédiázás egy ott előadott szerenád következménye, azaz: vajon ki szerenádozott a hajadon testvérpárnak?
Goldoni mestere a jellemábrázolásnak, ez a színen fölvonuló színes figurákban is rögtön tükröződik. A címszereplő, Lelio Bisognosi úgy hazudik, hogy ha „a”-t mond, azt sem hisszük el neki, lételeme az utánzás. L’art pour l’art lódít, méghozzá oly szenvedéllyel, hogy az igazságot is csak hazugságba ágyazva képes elmondani. Horváth mindegyik szereplőjét egy-egy jellegzetes mozgásformával ruházza fel (mozgáskoordinátor: Horkay Barnabás), Lelióé az Elvis-féle csípőmozgás, azaz a csípője minden hazug mondata után érzékien megtekeredik. Ertl Zsombor ráérez nemcsak a Király tekervényes karakterére, de Goldoni szellemiségére éppúgy, mert olyan élőn és érzékien hozza a házasságszédelgő fiatalembert, hogy még annak az izzadságban fürdő arca sem zavarja meg az összképet. Nadrágja is szétszakad, de annyi kifordultság és ugrálás után mi mást várhatnánk.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
