Nem tartom a szülést a női lét elengedhetetlen esszenciájának. Az is meglepett, amikor egy nemzetközi feminista workshopon a saját szülését nevezte meg élete legjelentősebb eseményeként a résztvevők többsége. „Messzemenően hiszek a teremtés tökéletességében, a női test működésének csodájában” – mondja az előszó is.
Mundruczó Kornél és Wéber Kata Pieces of a Woman című, a Netflixnek 2020-ban készült filmjének alapját a TR Warszawa színházban bemutatott előadás képezte, s a darabot a Budapesti Tavaszi Fesztiválon most az itteni közönség is láthatta. Az alaptörténet így ismert, egy gyermekét az otthon szülés során elveszítő anyáról szól, ám az előadás sokban különbözik a filmtől, a történet, az időkezelés és a helyszín tekintetében is.
Lengyelországban, akárcsak nálunk, egy anakronisztikus családfogalom ideálképét követve hoznak a politikusok tökéletesen értelmetlen törvényeket, amelyek megkeserítik több társadalmi csoport életét. A keresztény konzervatív kormány és oktatáspolitika azt szajkózza, hogy a család egy apából, egy anyából és a gyerek(ek)ből áll. Igen ám, de a házasságok több mint fele válással végződik. Maria Wojtyszko színműve azt keresi, hogy mit kezdhetnek a gyerekek ebben a légkörben a saját érzéseikkel.
A spanyol származású képzőművész a személyes tapasztalatait előbb rögeszmékké duzzasztja, majd abszurd alkotások formájában tárja a közönség elé. Művei tetszetősek: fekete-fehér képek aranybetűs Queen-idézetekkel, táncoló rohamrendőrök barokk bálteremben, gondosan kivágott bankjegyeken feltűnő ismerős és ismeretlen arcok.
Mi is ez a mű? Potenciális nagyregény. Nagyon hosszú, nagyon 20. századi, nagyon meggondoltan zanzásított szöveg.
A minden korszakában festői Amszterdamban találkozik az utóbbi években a közönséget és a filmkészítőket is felizgató téma, a 80-as évek iránti nosztalgia és a szex (újra)felfedezése.
Ember és természet gyilkos (és persze örök) harca zajlik a szemünk előtt, pont úgy, ahogy nemrég Mads Mikkelsen küzdött az Északi-sarkon (Sarkvidék; 2018), vagy kicsit régebben Robert Redford az óceánon (Minden odavan; 2013).
A napjaink globális popzenéjét átható, egzotikumra kihegyezett multikulturalizmus néha egészen remek dolgokat dob a felszínre.
Amikor 1984 tavaszán a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban bemutatták Gádor Béla Lyuk az életrajzon című szatíráját, senki nem gondolta, hogy a produkció nyomán egy csodálatos barátság veszi kezdetét.
A fiatal londoni jazzisták kiemelkedő szaxofonosa arra kért minket, hogy mozogjunk, ringatózzunk a zenére, hiszen ő is mozgás közben komponál. Ülőkoncert volt, megpróbáltunk a kérésének ülve eleget tenni.
A Q Contemporary művészeti központ pár éve van jelen Magyarországon, és tavaly rendezték az első kiállításukat. Az intézmény nevében lévő Q Queenie Rosita Law-ra utal, aki egy vagyonos hongkongi családból származik, s így „megengedheti” magának, hogy üzleti ügyei intézése közben saját szenvedélyének is hódoljon.
Történeti munkákat képekkel illusztrálni egyáltalán nem újkeletű gyakorlat a könyvkiadásban, ugyanakkor érzékelhetően megnőtt az olyan kötetek iránti olvasói igény, amelyekben a szokásosnál is komolyabb hangsúly kerül a szöveg vizuális „megerősítésére”, elég csak az újabban divatos színes bookazine-okra utalni.
A néhai Szovjetunió fennállásának nélkülözhetetlen biztosítéka volt az a szerteágazó erőszakszervezet, amelyet közvetlenül a „nagy októberi” forradalom után hozott létre a bolsevik (állam)párt. A hivatalosan 1917. december 7-én alakult Cseka (hivatalosan: VCSK, Összoroszországi Különleges Bizottság) később számtalan betűkombináció (NKVD, GPU, NKGB stb.) alatt alkotott maradandót az erőszak tömeges és szervezett alkalmazásának történetében.
Szellemi önéletrajz csak vers vagy (filozófiai) vallomás lehet. Fenyvesit régóta egy ilyen szellemi, spirituális történet érdekli, a sajátja, meg azoké, akiket közel érez magához. A Halott vajdaságiakat olvasva címmel megjelentetett versesköteteiben például olyan halott írókat, művészeket és társakat faggat, akiknek egy részét személyesen sosem ismerte. Ennek a történetnek tehát nem a születés a kezdete és nem a halál a vége.
