Szó se róla, David Nicholls 2009-es könnyfakasztó bestsellerében mindkettő megtalálható, és Lone Scherfig 2011-es adaptációja Anne Hathaway-jel és Jim Sturgess-szel a főszerepben nem tudta kihozni az alapanyag banális, átélhető melodrámáját. A filmformátum túlságosan megzabolázta a regény epikus, de paradox módon epizódokra szabdalt 20 éves távlatát, és sajnos a színészek közt pattogó szikráktól sem sistergett a vászon. Bő évtized elteltével a Netflix igyekszik megmenteni a 2000-es évek emblematikus lektűrjét az örökkévalóságnak, és a csillagok állása immár kedvezőbb. A keserédes, hétköznapi szerelmes történeteknek már megágyazott a Normális emberek, az Előző életek vagy a Fleabag, ráadásul a 90-es évek nosztalgiája is tarol, ahogy menthetetlenül végigzongorázzuk az elmúlt évtizedek esztétikáit.
Emma Morley (Ambika Mod) és Dexter Mayhew (Leo Woodall) az Edinburgh-i Egyetem diplomaosztó buliján találkoznak: minden egy kellemes egyéjszakás kaland felé mutat, de hőseink inkább beszélgetéssel töltik közös idejüket. Nem is lehetnének különbözőbbek, hiszen Emma egy hindu felmenőkkel rendelkező, leedsi lány a munkásosztály sűrűjéből, míg Dexter elkényeztetett londoni úri fiú. Jövőjüket is egész másképp képzelik el: a lány írói ambíciókat dédelget, világjobbító szándékok munkálnak benne, a fiú beérné némi utazgatással, könnyen szerzett hírnévvel és gazdagsággal. Első blikkre meglehetősen avíttnak tűnik ez a melodrámai osztályellentét, de hamar beláthatjuk, hogy az ehhez hasonló társadalmi-gazdasági szakadékok könnyen a kölcsönös megértés és kapcsolódás kerékkötői lehetnek. Innen nézve inkább az tűnik fantasztikusnak, hogy Emma és Dexter ilyen mélyen egymásba szeretnek, és egy életen átívelő kapocs formálódik köztük.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
