Szó se róla, David Nicholls 2009-es könnyfakasztó bestsellerében mindkettő megtalálható, és Lone Scherfig 2011-es adaptációja Anne Hathaway-jel és Jim Sturgess-szel a főszerepben nem tudta kihozni az alapanyag banális, átélhető melodrámáját. A filmformátum túlságosan megzabolázta a regény epikus, de paradox módon epizódokra szabdalt 20 éves távlatát, és sajnos a színészek közt pattogó szikráktól sem sistergett a vászon. Bő évtized elteltével a Netflix igyekszik megmenteni a 2000-es évek emblematikus lektűrjét az örökkévalóságnak, és a csillagok állása immár kedvezőbb. A keserédes, hétköznapi szerelmes történeteknek már megágyazott a Normális emberek, az Előző életek vagy a Fleabag, ráadásul a 90-es évek nosztalgiája is tarol, ahogy menthetetlenül végigzongorázzuk az elmúlt évtizedek esztétikáit.
Emma Morley (Ambika Mod) és Dexter Mayhew (Leo Woodall) az Edinburgh-i Egyetem diplomaosztó buliján találkoznak: minden egy kellemes egyéjszakás kaland felé mutat, de hőseink inkább beszélgetéssel töltik közös idejüket. Nem is lehetnének különbözőbbek, hiszen Emma egy hindu felmenőkkel rendelkező, leedsi lány a munkásosztály sűrűjéből, míg Dexter elkényeztetett londoni úri fiú. Jövőjüket is egész másképp képzelik el: a lány írói ambíciókat dédelget, világjobbító szándékok munkálnak benne, a fiú beérné némi utazgatással, könnyen szerzett hírnévvel és gazdagsággal. Első blikkre meglehetősen avíttnak tűnik ez a melodrámai osztályellentét, de hamar beláthatjuk, hogy az ehhez hasonló társadalmi-gazdasági szakadékok könnyen a kölcsönös megértés és kapcsolódás kerékkötői lehetnek. Innen nézve inkább az tűnik fantasztikusnak, hogy Emma és Dexter ilyen mélyen egymásba szeretnek, és egy életen átívelő kapocs formálódik köztük.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
