Kiállítás

Foglyok

Kicsiny Balázs: „akit a saját sorsa bátorít föl”

Kritika

Tizenkét elhantolt falióra, egy jelzőbóját fejfedőként viselő, fűnyíró „ember”, Kádár János VR-szemüveggel – a kiállítás néhány, látszólag össze nem függő darabja.

Kicsiny Balázs művészetének egyik legfontosabb eleme az, hogy az önidézeteket, legyenek azok vizuális toposzok vagy motívumok, mindig új kontextusba helyezi, reciklálja a vándormotívumait. Nem ismétlésről van szó, hanem fejlődésről. Az installációk esetében nem csupán az állandó ember nagyságú főszereplők változnak meg azzal, hogy mindig más és más ruházatot kapnak (például nehézbúvársisakot, bányászfejlámpát, pepita kockás bukósisakot, állatgallért, vagy éppen papi reverendát), de eltolódik a jelentésük is. Kicsiny munkáinak nincs kitüntetett vagy egyszerű olvasata, ráadásul az adott kiállítási tér és a művek installálásának módja folyamatosan felülírja a korábbi értelmezéseket.

A Rajk László építész, látványtervező egykori műterméből kialakított kiállítási tér három egybenyíló szobából áll. Ennek megfelelően Kicsiny három részre tagolt kiállítása is ennyi egységre bomlik, de a terek egymásra is nyitottak, úgy „beszélgetnek” egymással, akár egy többszereplős darab résztvevői. A színre vitel rítusa, a színpadra állítás érzete igen erős a művész szinte minden munkájában, de az eltávolítás, kiemelés, kívülállás gesztusát felülírja, hogy a „szereplők” velünk egy térben és ugyanazon a szinten helyezkednek el.

A két szélső terem a megélt és a hajdan volt múlt emlékezetéről, egy-egy jól behatárolható korszak tovább élő árnyairól „szól”, a Kádár-korszak, illetve a II. világháború magyarországi viszonyairól, a középső pedig a két időszak fölött vagy mellett álló (nemzetközi) kulturális hatásokból leszűrt „tanulságok” beemeléséről.

De mindezt csak sejtjük. A VR-szemüvegen keresztül jobb vagy legalábbis más valóságot látó Kádár és bürokratái, illetve az óraeltemetés gesztusa óhatatlanul előhívja az újratemetett Nagy Imre, illetve az idősebb Rajk László képét. Rajkot 1956. október 6-án temették újra; bizonyos források szerint 200 ezer ember volt ott, s e kollektív gyász mint­egy elővetítette az ’56-os forradalom kitörését. (A 2006-ban készült videó után egy évvel lopták el Kádár koponyáját. A sír a művészi esemény rögzítésének helyétől csak néhány méterre állt.) A Vigyázat! Csalok! című, fel- és megjavított, átírt, a kártyatrükköt bemutató Rodolfót ábrázoló fotó pedig a rendszer kétarcúságát emeli ki, azt az emberi, gazdasági és mentális árat, amelyet a rendszer hithű és kollaboráns, a kulturálisan ellenálló vagy közömbös rétegei egyaránt fizettek meg a relatív jólétért cserébe. A középső teremben látható szöveg – amelynek egyik mondata egyben a kiállítás címe is – Erdély Miklóstól származik. Eredetileg Kondor Bélához szólt, de itt sokkal inkább utal a fiatalabb Rajk építészeti és látványtervező munkásságára és emberi hajthatatlanságára.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.