Kicsiny Balázs művészetének egyik legfontosabb eleme az, hogy az önidézeteket, legyenek azok vizuális toposzok vagy motívumok, mindig új kontextusba helyezi, reciklálja a vándormotívumait. Nem ismétlésről van szó, hanem fejlődésről. Az installációk esetében nem csupán az állandó ember nagyságú főszereplők változnak meg azzal, hogy mindig más és más ruházatot kapnak (például nehézbúvársisakot, bányászfejlámpát, pepita kockás bukósisakot, állatgallért, vagy éppen papi reverendát), de eltolódik a jelentésük is. Kicsiny munkáinak nincs kitüntetett vagy egyszerű olvasata, ráadásul az adott kiállítási tér és a művek installálásának módja folyamatosan felülírja a korábbi értelmezéseket.
A Rajk László építész, látványtervező egykori műterméből kialakított kiállítási tér három egybenyíló szobából áll. Ennek megfelelően Kicsiny három részre tagolt kiállítása is ennyi egységre bomlik, de a terek egymásra is nyitottak, úgy „beszélgetnek” egymással, akár egy többszereplős darab résztvevői. A színre vitel rítusa, a színpadra állítás érzete igen erős a művész szinte minden munkájában, de az eltávolítás, kiemelés, kívülállás gesztusát felülírja, hogy a „szereplők” velünk egy térben és ugyanazon a szinten helyezkednek el.
A két szélső terem a megélt és a hajdan volt múlt emlékezetéről, egy-egy jól behatárolható korszak tovább élő árnyairól „szól”, a Kádár-korszak, illetve a II. világháború magyarországi viszonyairól, a középső pedig a két időszak fölött vagy mellett álló (nemzetközi) kulturális hatásokból leszűrt „tanulságok” beemeléséről.
De mindezt csak sejtjük. A VR-szemüvegen keresztül jobb vagy legalábbis más valóságot látó Kádár és bürokratái, illetve az óraeltemetés gesztusa óhatatlanul előhívja az újratemetett Nagy Imre, illetve az idősebb Rajk László képét. Rajkot 1956. október 6-án temették újra; bizonyos források szerint 200 ezer ember volt ott, s e kollektív gyász mintegy elővetítette az ’56-os forradalom kitörését. (A 2006-ban készült videó után egy évvel lopták el Kádár koponyáját. A sír a művészi esemény rögzítésének helyétől csak néhány méterre állt.) A Vigyázat! Csalok! című, fel- és megjavított, átírt, a kártyatrükköt bemutató Rodolfót ábrázoló fotó pedig a rendszer kétarcúságát emeli ki, azt az emberi, gazdasági és mentális árat, amelyet a rendszer hithű és kollaboráns, a kulturálisan ellenálló vagy közömbös rétegei egyaránt fizettek meg a relatív jólétért cserébe. A középső teremben látható szöveg – amelynek egyik mondata egyben a kiállítás címe is – Erdély Miklóstól származik. Eredetileg Kondor Bélához szólt, de itt sokkal inkább utal a fiatalabb Rajk építészeti és látványtervező munkásságára és emberi hajthatatlanságára.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
