Azóta persze a Kerekasztal is nagy átalakuláson ment keresztül, például Kaposi sem dolgozik már a társulatban. Az eltérő módszereket szintetizáló, közös alkotófolyamat során létrejött, középiskolásoknak szánt előadás mintha az évfordulók környékén esedékes önvizsgálatból is kivenné a részét.
Aligha véletlen például, hogy a társadalmi problémákra és életkori válsághelyzetekre fókuszáló két csapat ezúttal egy színházi társulat kontextusában, Hamlet-spinoffként vizsgálja a demokratikus működés és a fiatalok szerepvállalásának kérdéseit. A darabbeli, hat főből álló Vida József Társulat Hamlet király diktatúrájában él-túlél, mígnem váratlanul meghal az uralkodó, és ifj. Hamlet felkéri őket egy nagy nyilvánosság előtti, tízperces, kétes kimenetelű műsor készítésére, amely szándéka szerint a rendszer romlottságát leplezné le. Magáig az Egérfogó-jelenetig nem is jutunk el, mert a vajúdás a fontos, az, hogy milyen dilemmák elé állítja a társulatot, és milyen kataklizmát indít el a felkérés maga.
A történetben parodisztikusan keverednek a különböző idősíkok, pontosabban időhangulatok: egyszerre vannak jelen a mobiltelefonok, közösségi appok és a régiesch, elavult politikai struktúrák és elnevezések. Ennek ellenére, ha nem is a középiskolások számára, de nyilvánvalóak az előadásbeli Vida József Színház és egy tetszőleges jelenkori független társulat közötti párhuzamok. A kiszámíthatatlan, de leginkább apadó állami támogatásokat az Oltalmi Tanács osztja ki (a zsírosabb falatok a Vidéki Udvari Színházi Szövetségnek jutnak), s a trupp tagjai folyton azon rugóznak, hogy egyáltalán elfogadhatják-e a támogatást egy diktatúrától, és ha elfogadják, akkor vajon mennyire szid(hat)ják a rendszert.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
