Színház

Kellett nekünk pszichodráma!

Annie Baker: Körtükör

Kritika

Nagyon szimpatikus, hogy a Radnóti Színház külső játszóhelyei rendre teret adnak a független színházi alkotóknak, mutatva, hogy a Kováts Adél vezette intézmény a tettek szintjén is szolidáris e lassan teljesen kifosztott szcénával.

A KV Társulat nem ebben a produkcióban alapít először családot. Czukor Balázs 2019-es rendezése, a társulat repertoárján máig fenn lévő Médeia szintén egy pszicho­drámacsoport keretei között játszatja el az ókori drámát. Ugyanennek a gondolatnak – nevezetesen, hogy mi történik az emberrel, ha a figyelme önmaga felé fordul – folytatásaként is tekinthetünk a Körtükör című, ellentétekre épülő darabra. Egyszerű vagy bonyolult? Könnyű vagy nehéz? Vicces vagy fájdalmas? Néha kicsit balra, néha jobbra térünk. Végül mindkét előadás azt bizonyítja be, hogy bár a pszicho­dráma módszerei láthatóan működőképesek, mégis jobb lenne azokat egy az egyben betiltani, mert a következményeik hol nagyobb, hol kisebb katasztrófákat okoznak.

A több mint kétórás játékidő meglepően rövidnek tűnik, miközben túl sok minden nem történik a színpadon, a sztorit akár egy nagyon egyszerű mondatban is le lehetne írni. Egy vidéki kisvárosban négy ember részt vesz Márta, a botcsinálta drámapedagógus hathetes pszichodráma-tanfolyamán. Az egyikük a férje, Vilmos, ami már önmagában is felvet szakmai kérdéseket. A másik a zárkózott, végletekig frusztrált Schultz, akit épp elhagyott a felesége, és ismerkedni szeretne, barátokat, új szerelmet találni. A harmadik Esztella, aki épp hazaköltözött Amerikából, de még mindig bántalmazó expasija, Joe után sóvárog. És ott van még Lola, a tizenhat éves, morcos kamasz lány, ő a leginkább kiismerhetetlen szereplő. Négyük egymáshoz fűződő viszonyát látjuk hat drámaórán keresztül, illetve a pillanatokra felsejlő belső világukat, amelyből következtethetünk egy s másra, de lehetséges, hogy ahányan ülünk a nézőtéren, annyiféle következtetés lesz.

Egy naturalista, pszichologizáló drámát látunk egy apró próbateremben, ami épp a minimalizmusa miatt remek: nem magyaráz túl semmit, nem rágja a szánkba, milyen háttérrel, milyen motivációkkal vannak jelen a szereplői, ezzel pedig bonyolult megfejtendő rejtvényeket és egyben hatalmas szabadságot ad az alkotóknak. A színészek és Dohy Balázs rendező pedig élnek ezzel a lehetőséggel, és komplex módon mutatják meg a szöveg mögötti tartalmakat, ami sűrű és empatikus előadást eredményez.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.