Kellett nekünk pszichodráma!

Annie Baker: Körtükör

Nagyon szimpatikus, hogy a Radnóti Színház külső játszóhelyei rendre teret adnak a független színházi alkotóknak, mutatva, hogy a Kováts Adél vezette intézmény a tettek szintjén is szolidáris e lassan teljesen kifosztott szcénával.

A KV Társulat nem ebben a produkcióban alapít először családot. Czukor Balázs 2019-es rendezése, a társulat repertoárján máig fenn lévő Médeia szintén egy pszicho­drámacsoport keretei között játszatja el az ókori drámát. Ugyanennek a gondolatnak – nevezetesen, hogy mi történik az emberrel, ha a figyelme önmaga felé fordul – folytatásaként is tekinthetünk a Körtükör című, ellentétekre épülő darabra. Egyszerű vagy bonyolult? Könnyű vagy nehéz? Vicces vagy fájdalmas? Néha kicsit balra, néha jobbra térünk. Végül mindkét előadás azt bizonyítja be, hogy bár a pszicho­dráma módszerei láthatóan működőképesek, mégis jobb lenne azokat egy az egyben betiltani, mert a következményeik hol nagyobb, hol kisebb katasztrófákat okoznak.

A több mint kétórás játékidő meglepően rövidnek tűnik, miközben túl sok minden nem történik a színpadon, a sztorit akár egy nagyon egyszerű mondatban is le lehetne írni. Egy vidéki kisvárosban négy ember részt vesz Márta, a botcsinálta drámapedagógus hathetes pszichodráma-tanfolyamán. Az egyikük a férje, Vilmos, ami már önmagában is felvet szakmai kérdéseket. A másik a zárkózott, végletekig frusztrált Schultz, akit épp elhagyott a felesége, és ismerkedni szeretne, barátokat, új szerelmet találni. A harmadik Esztella, aki épp hazaköltözött Amerikából, de még mindig bántalmazó expasija, Joe után sóvárog. És ott van még Lola, a tizenhat éves, morcos kamasz lány, ő a leginkább kiismerhetetlen szereplő. Négyük egymáshoz fűződő viszonyát látjuk hat drámaórán keresztül, illetve a pillanatokra felsejlő belső világukat, amelyből következtethetünk egy s másra, de lehetséges, hogy ahányan ülünk a nézőtéren, annyiféle következtetés lesz.

Egy naturalista, pszichologizáló drámát látunk egy apró próbateremben, ami épp a minimalizmusa miatt remek: nem magyaráz túl semmit, nem rágja a szánkba, milyen háttérrel, milyen motivációkkal vannak jelen a szereplői, ezzel pedig bonyolult megfejtendő rejtvényeket és egyben hatalmas szabadságot ad az alkotóknak. A színészek és Dohy Balázs rendező pedig élnek ezzel a lehetőséggel, és komplex módon mutatják meg a szöveg mögötti tartalmakat, ami sűrű és empatikus előadást eredményez.