A labdarúgó-világbajnokság elkezdődött, és halálra dolgoztatott stadionépítő rabszolgák ide, homokba tiport emberi jogok amoda, nem söpört végig bojkotthullám a bejutott válogatottak között. Igaz, a fél Pest megyényi területen felhúzott megastadionok egyikében sem mérnek sört, ami majdnem kiverte végül a biztosítékot, de aztán ez is átment, ahogy minden.
Vidovszky György a színház digitalizációját illetően abszolút early adopternek számít Magyarországon: a rendező bátran és magabiztosan használ számítógépes eszközöket az előadásaiban.
A posztmodern prózakirály legkisebb fia útnak indul, hamuban sült pogácsa a zsebben, és tényleg egész más irányokat talál az irodalomban, mint az apja.
Az Ian Livingstone – Steve Jackson brit író és játéktervező páros nevéhez fűződő lapozgatós könyvek itthon a kilencvenes évek elején váltak népszerűvé a Kaland, Játék, Kockázat, később Fantázia Harcos címen megjelent sorozattal – az ötvenkilenc kötetből magyarul harminc olvasható.
Közönségként egymás vállát fogva, félig feszengve, de aztán szó se róla, egyre felszabadultabban vonatozunk a Megy a gőzösre, mint egy letűnt korszak vidéki lagzijában. Csinálni legalább ilyen valószínűtlen volt. De hogy jutottunk idáig?
Korábban tanított, számos tankönyvet írt, saját módszert dolgozott ki az irodalomtanításhoz. Pedagógiáról, a magyar közoktatás helyzetéről, a tanárok tiltakozásáról beszélgettünk. De szó esett természetesen szépirodalmi pályájának alakulásáról, s új könyvéről, a Vérvonalról is.
Ebben az amerikai haderő afganisztáni jelenlétének utolsó két hetét, az evakuálást taglaló, felkavaró dokumentumfilmben nem tekintik át az események politikai vonatkozásait. Nem részletezik a történelmi kontextust.
Nyilván nem ez a sorozat a legjobb reklám a népszerűsége mélypontján lévő rendőri erőknek. Kate London, a háromrészes miniszéria alapjául szolgáló regény szerzője maga is rendőrként szolgált, aki munkája során önszorgalomból szinte etnográfiai részletességgel rögzítette a napi eseményeket; a rendőrök apró hibáit, botlásait, melyek később nagyobb problémákhoz vezettek.
Mark Linkous a teljes ismeretlenségből vált egyik pillanatról a másikra az amerikai alternatív rock egyik meghatározó alakjává, amikor 1995-ben megjelent a szólóprojektjének tekinthető Sparklehorse első nagylemeze.
„Tradition ist Schlamperei”, azaz a hagyomány puszta hanyagság, mondta Gustav Mahler, és nem biztos, hogy minden muzsikusa szerette őt ezért. Fischer Iván mindent megtesz, hogy zenekara ne váljon „slampossá”.
A 20. század elején induló modernista művészeti irányzatok szinte kivétel nélkül hirdették a gépek kultuszát: a fejlődés, a jövő kulcsát látták a mechanikus és ipari szerkezetekben, amelyek idővel művészetük inspirációforrásaivá, sőt, eszközeivé és tárgyaivá is váltak. Mi maradt mindebből technológia és információ vezérelte (sőt inkább uralta) korunkra, amelyet sokszor a poszthumán és antropocén kifejezésekkel írunk le?
Minden ízében kortárs darab ez, de felsejlenek benne a drámairodalom legklasszikusabb toposzai is, Oidipusztól Hamletig. A cselekménynek egy halotti tor ad keretet, ahol a szereplők azt próbálják kideríteni, milyen is volt valójában az elhunyt, a nagy hatalmú vállalkozó, az apa, a férj, a barát és az üzlettárs. Vagyis, hogy milyenek ők maguk.
A cím alapján gondolhatnánk egy laza krimire, esetleg szexről, megcsalásról szóló szalondrámára. A darabban végül is van pici mindenből, ám a helyzet jóval bonyolultabb.
