Könyv

Az elvárt és vélt Jó nevében

Pándi Pál: Teherpróba. Egy irodalompolitikus pályájának kritikus pontjai

Kritika

Amikor a 2. világháború végjátékában Románia hadat üzent Németországnak, a bécsi lágerben naplót író fiatalember ezt írja füzetébe: „Törjétek ki a nyavalyás magyarok nyakát!” 1944. szeptember 30-án pedig bizakodva jegyzi be: „Balta, balta, marha sok. A románok derék fickók. Az oroszokkal úgy jönnek, hogy na! Benn vannak »hazánkban«!” 

A fiatalember, akit szülővárosában, Debrecenben terelnek először gettóba, majd munkatáborba, azon kevesek egyike, akiknek a családja is túlélte a vészkorszakot. Igaz, nemegyszer hajszálon múlt az élete (egy későbbi visszaemlékezés szerint büntető tizedelés elszenvedője is volt), a hazájából, és a nemzetéből kitaszíttatást soha nem heverte ki. Az az idézőjeles „hazánkban” sokkal mélyebb fájdalomról tanúskodik, mint amekkora dühről a magyarokra szórt megannyi szitka. Tetteinek legfőbb mozgatója ezért mindvégig az maradt, hogy soha többé senkivel ne fordulhasson elő az, ami vele 1944–1945-ben megtörtént.

Pándi (eredetileg Kardos) Pál (1926–1987) személyes tragédiájáról először Németh G. Béla 1988-as, az Új Írásban megjelent – és a tárgyalt kötet bevezetőjében is hivatkozott – tanulmányában olvastam (Egyoldalú arcképvázlat – egyoldalú emlékekből). Ő éppúgy az 1944–1945-ös traumával magyarázza Pándi pályájának alakulását és útvesztését, ahogyan a Teherpróbában közölt interjúban egykori politikai elöljárója és mentora, Aczél György is. Aczél, aki szerint rá Pándi egyfajta apapótlékként tekintett, így fogalmazott: „Ennek a sérült, zsidókomplexumokkal birkózó embernek minden vágya egy olyan közösség volt, amely a magyar irodalom révén jön létre… Mit mondjak, nála boldogtalanabb embert nem láttam.”

Mindenható

Pándi Pál irodalomtörténész, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, lapszerkesztő, szerkesztő, kiadói lektor a hatvanas–hetvenes évek egyik befolyásos kultúrpolitikusa volt, aki egy időben formálisan is a kultúrairányítás élvonalában tevékenykedett. Az állampárt Központi Bizottsága Kultúrpolitikai Munkaközösségében viselt funkciót, e testület időről időre „állásfoglalásokat”, valójában iránymutatásokat adott ki, köztük például az irodalomkritika aktuális kérdéseiről. A munkaközösséget Aczél György, a kulturális élet Kádár-kori legfőbb felvigyázója elnökölte. Az irodalomtudományi és -kritikai élet pártvonalon tartására a hatvanas évek derekától rajta kívül Király István és Szabolcsi Miklós ügyelt. Az Irodalomtudományi Intézettől elvett Kritika című folyóiratot a hetvenes években főszerkesztőként Pándi afféle szellemi harctérré változtatta, ahol az elvárt és vélt Jó nevében kárhoztatta a különféle művészeti elhajlásokat. Pándi, bár egyre szűkülő lehetőségekkel, a nyolcvanas években is tényező maradt Aczél 1985-ös, akkor már végleges térvesztéséig. A károsnak ítélt – hiszen nem az általa elképzelt szocialista ideának megfelelő – társadalmi mozgások és irodalmi jelenségek felbukkanása és térhódítása miatti borúlátása (és a helyesnek hitt válaszlépések sürgetése) a kötetben közölt akkori írásaiban tetten érhető.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.