Kritika

Kártyatrükkök, Uri Geller, színpadi zsebtolvajlás, halottlátók és Rodolfo – ők mind a bűvészet köpönyegéből bújtak elő, pedig legalább annyi a különbség közöttük, mint ahány dolog összeköti őket.

Klasszikus, szinte filmiskolai expozíció, a főhős reggeli rutinjának bemutatása. Egy barázdált arcú hatvanas nő kilép a lakókocsijából a hegyvidéki kempingben.

Ne higgyük, hogy az 1840-es keletkezését követő két évtizedben akár egyszer is előadták a maga egészében Schumann félórás dalciklusát. Már a megnevezés is megtévesztő.

A két világháború közötti időszakban a politikai vezetés igyekezett a nőket a konyhába visszaküldeni, és kizárólag „természetes hivatásukra”, a családanyai szerepre kényszeríteni.

Némiképp zavarba ejtő, hogy a magyar nép egyik örök sorskérdését (vagy kedvenc gumicsontját), hogy mi a különbség város és vidék, népi és urbánus, vagy mondjuk polgár és paraszt (ma már nem létező kategóriák, tegyük hozzá gyorsan) között, éppen egy (újabb) kétharmaddal megnyert választás hozta ismét divatba.

A Fotóhónap nyitóeseménye, s egyben legnagyobb kiállítása az észt felmenőkkel rendelkező Kuus (1953–2015) retrospektív tárlata, amelyet a tavalyi szentpétervári bemutató után immár Budapesten is láthatunk, változatlan formában – ez vonatkozik a dizájnra és a művek csoportosítására is. 

Az idén ünnepelné 70. születésnapját a Clash legendás frontembere, aki 2002 végén hunyt el szívinfarktusban. A kerek évfordulóra jelent meg a 002: The Mescaleros Years című válogatás, az eddigi legteljesebb lenyomataként Joe Strummer utolsó alkotói periódusának.

Az 1880-ban bemutatott A proletárok című darabot a kritikusok anno a magyar társadalmi dráma születéseként ünnepelték.

Tavaly ünnepelte a világ zsidósága a magyar származású fiatal költőnő, Szenes Hanna (anyakönyvi nevén Szenes Anikó) születésének 100. évfordulóját.

A szerző második verseskötete – a Király Odett álnéven megjelentetett könyvét nem számolva – ismét konceptmű.

A vadon sem a régi már, invazív fajok uralják érintetlennek tűnő erdeinket. Ez a szomorú tény nem ordít a falakról, inkább úgy bújik meg az esztétikusan prezentált képek között, mint magában az erdőben, amikor gépen szállunk fölé. Érdekes felületek egymásutánja, térkép e táj vagy közeli részlet? Olykor nehéz eldönteni.

A „You can’t escape design!” felkiáltással néhány héttel ezelőtt találkoztam a prágai Designblok nevű rendezvényen. Most a fesztivál vászontáskáiról köszön vissza. Az üzenet arra a nagy igazságra világít rá, hogy a dizájn ott van az élet számos területén, még ha ezt nem is tudatosítjuk.

A kilencvenes évek végi posztbritpop időszak egyik legnépszerűbb szigetországi zenekara volt a Manic Street Preachers. A walesi csapat 1998-as, This Is My Truth Tell Me Yours című albuma másfél millió példányban fogyott, és szinte minden létező brit díjat bezsebelt.

Több mint két évtizede annak, hogy Omar Rodríguez-López és Cedric Bixler-Zavala, az At the Drive-In nevű poszthardcore zenekar tagjai a texasi El Pasóban megalakították, és gyors sikerre vitték a rocktörténet egyik legvalószínűtlenebb formációját.