Kritika

Benn a Kádár, künn a Farkas

Koránt sincs minden jelentős történelmi személyiségben érdemi drámai potenciál: olyan keserű igazság ez, amelyet színműírók, rendezők, színészek és nézők egyaránt fájdalmasan megtapasztalhattak már a közel- és a régmúltban csakúgy, mint mostanában. S ezt persze nem csupán Pozsgai Zsoltok és Pekár Gyulák gyarló (kurzus)műveivel igazolhatnánk, elvégre azoknak vajmi csekély lenne a bizonyító erejük, hanem valódi drámaírók sikertelen kísérleteivel is

Defektes duó

A „diszfunkcionális duó” kifejezés hallatán elsőre mindenkinek a Simon & Garfunkel ugrik be, de hasonló a helyzet a Tears for Fears tagjaival is. Utóbbi kettős most épp jó fázisban is van, rá­adásul bő 17 év után új lemezt adott ki The Tipping Point címmel. Az album kapcsán érdemes egy kicsit a korábbi pályafutásukra is visszatekintenünk.

Élet a halál után

Amikor Edgar Froese, a Tangerine Dream (TD) alapítója és majd’ fél évszázadig egyetlen állandó tagja 2015 januárjában tüdőembóliában elhunyt, sokan vélhették úgy, hogy a zenekarnak vége.

  • - minek -
  • 2022. március 16.

Ládafia

Jó Don Giovannit vagy Rigolettót ezerfelé találhatunk: lemezen és DVD-n, a térben utaz­va és az időben visszaugorva egyaránt. Erkel operáival egészen más a helyzet, hiszen ezek csak nekünk, magyaroknak fontosak – már ha fontosak egyáltalán, mert ezzel kapcsolatban bizony számos jel szerint van helye némi kételynek.

Kinyíltak tereink

Hat szobabelső bukkan fel gyors egymásutánban a teljes sötétségből, később ezeket váltakozva látjuk majd. Vagy épp szinte végtelenítve suhannak el egymás után. Mire beleszédülnénk, megállítják a forgószínpad pörgését, rövid jelenet következik. Hamar vált a kép: mintha különálló kisfilmek peregnének. Másfél óra után eszmélünk rá: egyetlen, hosszúra nyúlt klipet láttunk.

Párhuzamos valóságban

Egy szóval sem említette senki az ukrajnai háborút: mintha az elménk ellenállna a párhuzamok (hangos) végiggondolásának. A valóság árnya így is nyomasztóan telepedett rá a Káva legújabb, felnőtteknek szánt komplex színházi nevelési előadására.

Szorongók

Szabó Réka, Szász Dániel és Peer Krisztián írt Boldizsár Ildikó meseterápiás módszerétől inspirálva meseszerű történetet – Boldizsár konzulensként segítette a munkát, Márkos Albert pedig zeneszerzőként s a csellójával. Hibrid műfajú előadás, ahol a tánc, a szöveg és a zene egyenrangú. Szabóék személyes élményekből kiinduló elakadástörténetekkel közelítik meg a kiégés jelenségét.

  • Sándor Panka
  • 2022. március 16.

Capriccio elveszett gyerekhangra

Technikailag bravúros, játékos, experimentális költői próza. Posztromantikus mese, amely az ukrajnai háború hatására a mára végleg odalett naivitást ünnepli.

  • Radics Viktória
  • 2022. március 16.

Egy korty élet

Talán kevéssé maradt meg a köztudatban, mekkora nyomorban élt Magyarország lakosságának nem kis része a 20. század tízes–húszas éveiben. Előbb az első világháború gatyásította le a magyar társadalom addig középosztályi jómódban élő rétegeit is, azután jött a háborúvesztés utáni káosz, a forradalmi, majd az ellenforradalmi időszak.

Hősök

A film legnagyobb erénye, hogy 1968-ról, a prágai, reményteljes tavaszt eltipró szovjet megszállásról ’68 szellemében szól. A cseh új hullám egyik legnagyobb találmánya a közvetlenség, a minden művészallűrtől mentes hanghordozás volt.

  • 2022. március 9.

A régi és az új

Hetente albumok százai jelennek meg, amióta pedig a hiphop az új rock, úgy néz ki, mintha minden második fiatal a rappelésben keresné a boldogulást – azonban ha Kanye West kiad egy lemezt, az még mindig hatalmas hírrel és még nagyobb eladásokkal jár.

  • SzSz
  • 2022. március 9.

Animus és anima

Carl Gustav Jung óta tudjuk, hogy mindannyiunkban lakozik egy férfi és egy női lélek is, innen eredeztethető a koncert címe is, amelynek anyaga az Eratónál megjelent Dualità című album.

Széteső álomvilágok

Az ausztrál alternatív rock legismertebb zenekara egyértelműen a Midnight Oil: hazájukban elképesztő rajongás veszi körül őket, a nyolcvanas évek második felében pedig sikerült Amerikát és Európát is meghódítaniuk.

Más ez a szerelem

„A kritikusok… a kritikusok? Rendes, igen rendes emberek, szeretném azt hinni. Min­den­esetre boldogok lehetnek. Talán még irigylem is őket.” Néhány nappal egyetlen operájának 1902-es ősbemutatója után egy interjúban így ironizált Claude Debussy, alkalmasint okkal és méltán lenézve értetlen kritikusait.