Kritika

Különös hibrid ez a film: egyszerre akar könnyed romantikus komédia és társadalmi kommentár, humoros és metsző, szívmelengető és elgondolkodtató lenni.

A történelem nem mindig a minőség diadaláról szól, a népszerűség pedig még annál is kevésbé. Márpedig akárhonnan nézzük is, a magyar rádiózás történetének kitörölhetetlen eleme, hogy a rendszerváltás utáni évtizedek legkedveltebb műsorait különböző csatornákon és különféle neveken ugyanaz a csapat jegyzi.

Aki focizott valaha rendszeresen, tudja, hogy játékostársaink pályán tanúsított viselkedéséből önkéntelenül is következtetünk a személyiségjegyeikre.

A nyitójelenet zsidóviccei Alföldi Róbert előadásában kifejezetten viszolyogtatók. Mondjuk, direkt (sajnos a megoldást a Mohácsi testvérektől már láttuk a Dohány utcai seriffben). Ezen az estén egyébként minden „direkt”, a szexjelenetektől kezdve az aktuálpolitikai utalásokon át Mefisztó gonoszságáig. De vajon jót tesz-e a produkciónak, hogy mindent szájba rág?

Amióta egyszerre jelent meg a két lemez – egy Dresch Mihály jazzkvartettjével, egy meg a népzenei együttesével –, azóta keresem a választ, hogy mi ennek az üzenete?

Miért megy el valaki egy olyan kiállításra, amelynek már a címe is lelombozó, és ahol feltehetően a képébe nyomják a balsors, bukás, végzet, pusztulás megannyi válfaját? Nyilván a kiállító művészek miatt.

Az igazat nem lehet megmondani. Igazuk van a konstrukcionistáknak, akik azt állítják, hogy minden tény és igazság nyelvi konstrukció, mégis tévednek, mert vannak tótumfaktumok, amelyekkel a nyelv sem tud mit kezdeni.

Romsics Ignác: Honmentők/Honvesztők című könyve a Horthy Miklóséhoz hasonló pályát befutott politikusok portréját vizsgálja, hasonlítja össze.

A 2010-es évek egyik legfrissebb hangzású, egyben végtelenül szórakoztató formációja, a párizsi illetőségű Justice túlzás nélkül egy egész generációnak tanította meg, hogyan kell újraértelmezni és saját testre szabni az elektronikus tánczenét.

Habanerát énekelni, miközben udvarias, de azért látványosan unatkozó kollégák ülnek melletted a pódiumon – ezzel a merőben kényelmetlen és szinte lehetetlen feladattal indította az estjét Elīna Garanča.

A novelláiból szokta írni a színpadi műveit Háy János, elmondása szerint azért, mert nem tud redukálni. Ez alkalommal is az azonos című novellája volt a darab kiindulópontja, de beleszövődött a darabba a Ne haragudj, véletlen volt című könyvének világa is, amelyet a felesége korai elvesztése ihletett.

Finoman szólva is megoszlanak a vélemények azt illetően, hogy van-e Európa-bajnoki hangulat, s ha igen, hol?

Ismerve a műfaj mérsékeltebb elismertségét, meglepő, hogy a járvány miatti zárvatartást követően a Szépművészeti Múzeum grafikai kiállítással nyitott.

Változásokkal teli, sajátos pályát ír le – a raptől a színházi szövegeken át a versekig – Závada Péter lírikusi ténykedése a 2012-es első kötete óta. Ezt láthatjuk természetes alakulásnak, de alkotói program szerinti fejlődésnek is. Ám, ha egy költészetnek deklarált célja van, könnyen keveredhet gyanúba.