Lemez

Miért hiányzik?

Zoltán Kocsis: Complete Philips Recordings

Kritika

Nem lehet erről a kiadványról szokványos kritikát írni. Nem csupán Kocsis Zoltán ikonikus, de azért a színpad széléről olykor kibeszélt személye miatt, hanem azért, mert a huszonhat lemezen csupa olyan mű és életmű szerepel, amelyek játékmódjáról, megítéléséről interjúkban, szemináriumokon sokat megosztott a zongoraművész.

Bartók és Debussy összes zongoraműve, a Rachmaninov-versenyek, Ravel, Mozart, Chopin, Grieg és Liszt: jó húsz év termése található a dobozban, és mind jó a legmagasabb mérce szerint; amelyik bírálható, a mögött is erős gondolatiság lakozik. Kocsis hajlott az idioszinkratikus megoldásokra. Talán a messianisztikus hevülettel járó különcségből is, de főként azért, mert nem csupán előadóművész volt – veszélyesnek ítélte ezt a korlátolt szerepmintát –, hanem filológus, gondolkodó is, egy olyan korban, amely a bölcselkedést is haszontalannak tartja, hát még a zenéről folytatott elmélyült, több száz évet felölelő elmélkedést.

Debussy zenéjével kapcsolatban mindig tiltakozott az impresszionizmus címkéje ellen, interpretációjából pedig valóban hiányzik az az álomszerű atmoszféra, amely sok zongorista esetében persze csak a zengető pedál túlzó használatát jelenti. Kocsis többnek, univerzális, szinte klasszicizáló művésznek láttatja a francia komponistát, kiemelve forma- és dallamalkotó tehetségét, antik oszlopfőket idéző világos kontúrjait és az ebből fakadó, ismeretlen szépséget. Példaként legyen elég a népszerű E-dúr arabeszk vagy a Metszetek Pagodák-tétele; az áttetsző szövet mindkettő esetében növeli a hallgató izgalmait. Kocsis makulátlan technikáját, különösen bal és jobb kezének egymástól független dinamikáját hallva hajlamos elfeledkezni a kritikus arról, hogy előadásában olyasféle költészet van, ami a francia repertoár klasszikus tolmácsához, Michelangelihez méri őt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.