Lemez

Miért hiányzik?

Zoltán Kocsis: Complete Philips Recordings

Kritika

Nem lehet erről a kiadványról szokványos kritikát írni. Nem csupán Kocsis Zoltán ikonikus, de azért a színpad széléről olykor kibeszélt személye miatt, hanem azért, mert a huszonhat lemezen csupa olyan mű és életmű szerepel, amelyek játékmódjáról, megítéléséről interjúkban, szemináriumokon sokat megosztott a zongoraművész.

Bartók és Debussy összes zongoraműve, a Rachmaninov-versenyek, Ravel, Mozart, Chopin, Grieg és Liszt: jó húsz év termése található a dobozban, és mind jó a legmagasabb mérce szerint; amelyik bírálható, a mögött is erős gondolatiság lakozik. Kocsis hajlott az idioszinkratikus megoldásokra. Talán a messianisztikus hevülettel járó különcségből is, de főként azért, mert nem csupán előadóművész volt – veszélyesnek ítélte ezt a korlátolt szerepmintát –, hanem filológus, gondolkodó is, egy olyan korban, amely a bölcselkedést is haszontalannak tartja, hát még a zenéről folytatott elmélyült, több száz évet felölelő elmélkedést.

Debussy zenéjével kapcsolatban mindig tiltakozott az impresszionizmus címkéje ellen, interpretációjából pedig valóban hiányzik az az álomszerű atmoszféra, amely sok zongorista esetében persze csak a zengető pedál túlzó használatát jelenti. Kocsis többnek, univerzális, szinte klasszicizáló művésznek láttatja a francia komponistát, kiemelve forma- és dallamalkotó tehetségét, antik oszlopfőket idéző világos kontúrjait és az ebből fakadó, ismeretlen szépséget. Példaként legyen elég a népszerű E-dúr arabeszk vagy a Metszetek Pagodák-tétele; az áttetsző szövet mindkettő esetében növeli a hallgató izgalmait. Kocsis makulátlan technikáját, különösen bal és jobb kezének egymástól független dinamikáját hallva hajlamos elfeledkezni a kritikus arról, hogy előadásában olyasféle költészet van, ami a francia repertoár klasszikus tolmácsához, Michelangelihez méri őt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.