A társulat működésétől alighanem távol állnak az előadásban kifigurázott mérgező gyakorlatok, s ennek épp e – kollektív alkotói módszerrel létrehozott – produkció az élő bizonyítéka. Tárnoki Márk, a rendező eredetileg egy Hrabal-darabot próbált a társulattal, de sehogy nem akart összeállni. Ezt a zsákutcát felismerve, a kudarc okait elemezgetve kezdtek el az alkotók azokra a helyzetekre reflektálni, amelyekben a tehetségtelenségük vagy a tehetetlenségük mutatkozik meg. Innen jutottak el a kellemetlen, tenyérizzasztó castingokat, a homályos instrukciókkal és hatalmi eszközökkel operáló rendezőket és a színház átpolitizáltságát bemutató etűdökig.
Az elmúlt években egyébként számos – mélyenszántó vagy bulvárosabb – előadás született, amelyek a kulisszák mögül világítják meg a szakma és a színészek pokoljárásait, esendőségét. Talán az AlkalMáté Trupp kezdte a sort, de alighanem a TÁP Színház egyes sorozatainak a szellemisége is ebbe a vonalba illeszkedik. Az Orlai Produkció Second life című produkciója azt mutatta be, hogy milyen lehetőségek, eleve elrendelések, terhek közül indultak az előadásban szereplő színészek. A pár évvel későbbi Határátlépések (mindkét produkciót Dömötör András rendezte) pedig kifejezetten a (színházi) krízishelyzetekre fókuszált. Mészáros Piroska pedig arról beszélt a – sajnos hamarosan bezáró – Mozsár Műhelyben bemutatott Call Girl című darabjában, hogy milyen volt mellőzött színészként egy call centerben dolgozva várni a felkéréseket.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
