Film

Humanista mondanivaló

Patricia Font: A tanár, aki a tengert ígérte

  • 2025. február 19.

Kritika

Antoni Benaiges a spanyol polgárháború mártírja. Nem a harcokban esett el.

Több százezer embert végeztek ki az egymással szemben álló felek (a Franco vezette fasiszta falangisták lényegesen többet, mint a baloldali köztársaságiak, de azért őket se kellett biztatni), zömüket azért, mert (igazoltan vagy vélhetőleg) nem úgy gondolkoztak, mint a gyilkosaik. Még manapság is tárnak fel tömegsírokat, és próbálják azonosítani az áldozatokat.

Ez a kegyeletteljes, jó szándékú film is egy ilyen eseménnyel indít. Telefonhívást kap egy fiatalasszony: lehet, hogy megtalálták a dédapját egy Barcelonától 500 kilométerre lévő tömegsírban. Tessék? A már beszédképtelen nagypapát idősotthonban ápolják, de az anya miért nem beszélt erről soha? És miért akarja őt lebeszélni az utazásról? Megvan tehát a generációkon átívelő – és a társadalmilag is értelmezendő – mintázat: a dédapa, akivel megtörtént, a nagypapa, aki nem beszélt róla, az anya, aki hárít („továbblépne” úgymond), és a lány, akinek belső igénye van a dolgok tisztázására. Elutazik hát nagyapja gyermekkorának helyszínére, hogy összerakja a széthullott mozaikot.

A katalán Antoni Benaigest a köztársasági időkben rendelik a kasztíliai faluba, s az első dolga levenni a keresztet az osztályterem faláról. A gyerekek lelkesednek a sosem látott (még ma is kreatívnak ható) pedagógiai módszereket bevezető tanárért, aki arról írat fogalmazást, hogy milyennek képzelik tanítványai a sosem látott tengert. Először a rossz arcú plébános megy kérdőre vonni a tanárt, azután ráhívják a tanfelügyelőséget, de a kekeckedni érkező hivatalnok döbbenten konstatálja, hogy nem csak számolni, írni, olvasni tudnak tökéletesen a 200 fős település elemi iskolájában, de használják is ezt a tudást. Ez a legnagyobb baj: egy paraszt csak ne kezdjen gondolkodni! Ezért kell végezni vele már a Franco-puccs első napjaiban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.