Tévésorozat

Nevét s hevét

Az agyafúrt vagány

  • - turcsányi -
  • 2024. január 24.

Kritika

Charles Dickenst a televízió szereti a legjobban. Úgy általában minden mozgókép odavan érte, de a televízió mindennél és mindenkinél inkább.

Az már nem is számít tisztességes évnek, ha nem születik tucatnyi – nemzetközi érdeklődésre bazírozott – adaptáció nevezett számos művének valamelyikéből. E szempontból a tavalyi – szemben a korábbiakkal, kivált a húszas évek legelejével vagy a 200. évforduló körüli időkkel – igencsak szűk esztendőnek bizonyult, alig négy-öt adaptációt híreltek a szakfórumok… Amikor e nagy szeretés okait keressük, kézenfekvő dolgok jönnek szembe, hiszen például nincs is nagyobb látványosság (egyszersmind divat) egy ideje a kora viktoriánus időszak londoni lepujának televíziós ábrázolatánál. Ám az is jó okkal vethető fel, hogy Dickens kora praxisának megfelelően folytatásokban publikálta a regényeit a lapokban, ilyenformán az olyan huncutságok, mint az epizódok végén elhelyezett horog úgyszólván a napi ügymenet részét jelentette neki, ami nyilván nagy ajándék egy tévészériának is. De az sem szentségtörés, ha megjegyezzük, hogy ennek a metódusnak köszönhető az is, hogy a majsztró regényei szinte kivétel nélkül jócskán túl vannak írva. Leadta, és fáradt a kasszához, s közben a következő lapszámra gondolt erősen, így távolról sem túlzás vagy csoda, hogy mondjuk, a Közös barátunk egy példányával simán agyon lehet csapni egyszerre két-három vérszomjas jetit. Az ilyes holmiknak pedig áldás a mozgókép, a szó elszáll, a lényeg ott marad a monitoron.

A BBC 1994-ben, a Martin Chuzzlewittel elkezdett és a regényként befejezetlen Edwin Drood rejtélyével 2012-ben lezárt, kilenc művet felölelő vállalkozása kétségkívül a televí­zió­zás aranylapjaira tartozik. Ha ennek darabjai közül a Kis Dorritból, a Pusztaház örököseiből vagy a Szép reményekből forgatott minisorozatokra azt mondjuk, hogy csak az eredeti művekkel összevethető televíziós remekművek, aligha tévedünk. Remekművek, amelyek a brit színjátszás (Shakespeare hazája; na, de ezek után?) legjelentősebb erőinek szolgáltak rangjukhoz és talentumukhoz méltó szerepekkel. Jobb, ha bele sem megyünk, pedig bele kéne, hiszen e mostani sorozat, amelynek apropóján mindezt felhoztuk, szintén nagyon sokat bíz a színészeire. S nagyon hálás is nekik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.