Tévésorozat

Nevét s hevét

Az agyafúrt vagány

  • - turcsányi -
  • 2024. január 24.

Kritika

Charles Dickenst a televízió szereti a legjobban. Úgy általában minden mozgókép odavan érte, de a televízió mindennél és mindenkinél inkább.

Az már nem is számít tisztességes évnek, ha nem születik tucatnyi – nemzetközi érdeklődésre bazírozott – adaptáció nevezett számos művének valamelyikéből. E szempontból a tavalyi – szemben a korábbiakkal, kivált a húszas évek legelejével vagy a 200. évforduló körüli időkkel – igencsak szűk esztendőnek bizonyult, alig négy-öt adaptációt híreltek a szakfórumok… Amikor e nagy szeretés okait keressük, kézenfekvő dolgok jönnek szembe, hiszen például nincs is nagyobb látványosság (egyszersmind divat) egy ideje a kora viktoriánus időszak londoni lepujának televíziós ábrázolatánál. Ám az is jó okkal vethető fel, hogy Dickens kora praxisának megfelelően folytatásokban publikálta a regényeit a lapokban, ilyenformán az olyan huncutságok, mint az epizódok végén elhelyezett horog úgyszólván a napi ügymenet részét jelentette neki, ami nyilván nagy ajándék egy tévészériának is. De az sem szentségtörés, ha megjegyezzük, hogy ennek a metódusnak köszönhető az is, hogy a majsztró regényei szinte kivétel nélkül jócskán túl vannak írva. Leadta, és fáradt a kasszához, s közben a következő lapszámra gondolt erősen, így távolról sem túlzás vagy csoda, hogy mondjuk, a Közös barátunk egy példányával simán agyon lehet csapni egyszerre két-három vérszomjas jetit. Az ilyes holmiknak pedig áldás a mozgókép, a szó elszáll, a lényeg ott marad a monitoron.

A BBC 1994-ben, a Martin Chuzzlewittel elkezdett és a regényként befejezetlen Edwin Drood rejtélyével 2012-ben lezárt, kilenc művet felölelő vállalkozása kétségkívül a televí­zió­zás aranylapjaira tartozik. Ha ennek darabjai közül a Kis Dorritból, a Pusztaház örököseiből vagy a Szép reményekből forgatott minisorozatokra azt mondjuk, hogy csak az eredeti művekkel összevethető televíziós remekművek, aligha tévedünk. Remekművek, amelyek a brit színjátszás (Shakespeare hazája; na, de ezek után?) legjelentősebb erőinek szolgáltak rangjukhoz és talentumukhoz méltó szerepekkel. Jobb, ha bele sem megyünk, pedig bele kéne, hiszen e mostani sorozat, amelynek apropóján mindezt felhoztuk, szintén nagyon sokat bíz a színészeire. S nagyon hálás is nekik.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Legendák egymás közt

  • - turcsányi -

Az alapító atyák Franciaországban viselt dolgainak meglehetős keletje van vásznon és képernyőn. Gondoljunk csak a John Adams pályáját feldolgozó HBO-sorozatra, vagy éppenséggel a magáért beszélő Jefferson Párizsban című moziműre, a derék Nick Nolte játékával (és James Ivory rendezésében).