Színház

Nincs magyarázat

Sorstalanság

Kritika

„Hosszú, hosszú gyerekkor volt az életem, amelyet egyedül a belőle keletkezett mű igazolhat” – írja Kertész Imre A néző (Feljegyzések 1991–2001) című kötetében.

A Bagossy Júlia rendezésében színre vitt, tantermi előadásként középiskolákban is látható produkcióban a tizenhat éves kiskamasz Kertész életét követhetjük, aki a koncentrációs táborból szabadulva visszatér Budapestre. A Sorstalanság színpadi adaptációja művészeti és edukációs küldetést teljesít, miközben végig a fiatalság naivitásának erejét élteti, ami csak felületesen tűnhet hiszékenységnek, jóhiszeműségnek.

Izgalmas ötlet, hogy kétszereplős „mono­drámát” látunk, ahol mindkét színész – Gloviczki Bernát és Jakab Balázs – az írót játssza, ráadásul szimultán is. Van, hogy átmenetileg csak egyikük Kertész, míg társa az épp aktuális párbeszéd másik szereplőjét alakítja, sőt előfordul, hogy ez a másik egyszerre több szerepet visz, ilyenkor például női és férficipőkkel a kezében beszél, jelezve, a mellékszereplők közül éppen melyik szövegét mondja. A cipők ebben a kontextusban persze többletjelentéssel bírnak.

Megyünk egyre beljebb, a borzalmakkal teli történelmi múlt bugyraiba. Különös road movie: utazunk Kertésszel, az elején az időben, az előadás felétől pedig a vonaton, egyre közelítve a buchenwaldi és auschwitzi koncentrációs táborokhoz, és egyben a dráma csúcspontjához is, amikor megfordul a kocka: már nincs gyermeki derű, ilyen-olyan feloldó gondolatkísérlet (mint például az elgázosításra is szolgáló barakkban az, hogy „jé, de jó, zuhany!”, vagy az SS-katonákról a megállapítás, hogy „cseppet sem találtam őket veszedelmeseknek: kényelmesen föl s alá jártak (…), „némelyőnket szívélyesen háton vagy vállon is veregettek”), csak a felismerés (vagy beismerés), hogy igen, ez egy haláltábor, és igen, a véget jelentheti. Szívszorító, hogy tudjuk, mire fut ki a történet, a fiúk erre mégis lassan eszmélnek rá, és körömszakadtáig hinni akarják, hogy mindenre van magyarázat. Talán ez a nehezen kihunyó életigenlés és a naivitás álcája magyarázhatja az író csodába illő megmenekülését is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.