Színház

Nincs magyarázat

Sorstalanság

Kritika

„Hosszú, hosszú gyerekkor volt az életem, amelyet egyedül a belőle keletkezett mű igazolhat” – írja Kertész Imre A néző (Feljegyzések 1991–2001) című kötetében.

A Bagossy Júlia rendezésében színre vitt, tantermi előadásként középiskolákban is látható produkcióban a tizenhat éves kiskamasz Kertész életét követhetjük, aki a koncentrációs táborból szabadulva visszatér Budapestre. A Sorstalanság színpadi adaptációja művészeti és edukációs küldetést teljesít, miközben végig a fiatalság naivitásának erejét élteti, ami csak felületesen tűnhet hiszékenységnek, jóhiszeműségnek.

Izgalmas ötlet, hogy kétszereplős „mono­drámát” látunk, ahol mindkét színész – Gloviczki Bernát és Jakab Balázs – az írót játssza, ráadásul szimultán is. Van, hogy átmenetileg csak egyikük Kertész, míg társa az épp aktuális párbeszéd másik szereplőjét alakítja, sőt előfordul, hogy ez a másik egyszerre több szerepet visz, ilyenkor például női és férficipőkkel a kezében beszél, jelezve, a mellékszereplők közül éppen melyik szövegét mondja. A cipők ebben a kontextusban persze többletjelentéssel bírnak.

Megyünk egyre beljebb, a borzalmakkal teli történelmi múlt bugyraiba. Különös road movie: utazunk Kertésszel, az elején az időben, az előadás felétől pedig a vonaton, egyre közelítve a buchenwaldi és auschwitzi koncentrációs táborokhoz, és egyben a dráma csúcspontjához is, amikor megfordul a kocka: már nincs gyermeki derű, ilyen-olyan feloldó gondolatkísérlet (mint például az elgázosításra is szolgáló barakkban az, hogy „jé, de jó, zuhany!”, vagy az SS-katonákról a megállapítás, hogy „cseppet sem találtam őket veszedelmeseknek: kényelmesen föl s alá jártak (…), „némelyőnket szívélyesen háton vagy vállon is veregettek”), csak a felismerés (vagy beismerés), hogy igen, ez egy haláltábor, és igen, a véget jelentheti. Szívszorító, hogy tudjuk, mire fut ki a történet, a fiúk erre mégis lassan eszmélnek rá, és körömszakadtáig hinni akarják, hogy mindenre van magyarázat. Talán ez a nehezen kihunyó életigenlés és a naivitás álcája magyarázhatja az író csodába illő megmenekülését is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.