Színház

Nincs magyarázat

Sorstalanság

Kritika

„Hosszú, hosszú gyerekkor volt az életem, amelyet egyedül a belőle keletkezett mű igazolhat” – írja Kertész Imre A néző (Feljegyzések 1991–2001) című kötetében.

A Bagossy Júlia rendezésében színre vitt, tantermi előadásként középiskolákban is látható produkcióban a tizenhat éves kiskamasz Kertész életét követhetjük, aki a koncentrációs táborból szabadulva visszatér Budapestre. A Sorstalanság színpadi adaptációja művészeti és edukációs küldetést teljesít, miközben végig a fiatalság naivitásának erejét élteti, ami csak felületesen tűnhet hiszékenységnek, jóhiszeműségnek.

Izgalmas ötlet, hogy kétszereplős „mono­drámát” látunk, ahol mindkét színész – Gloviczki Bernát és Jakab Balázs – az írót játssza, ráadásul szimultán is. Van, hogy átmenetileg csak egyikük Kertész, míg társa az épp aktuális párbeszéd másik szereplőjét alakítja, sőt előfordul, hogy ez a másik egyszerre több szerepet visz, ilyenkor például női és férficipőkkel a kezében beszél, jelezve, a mellékszereplők közül éppen melyik szövegét mondja. A cipők ebben a kontextusban persze többletjelentéssel bírnak.

Megyünk egyre beljebb, a borzalmakkal teli történelmi múlt bugyraiba. Különös road movie: utazunk Kertésszel, az elején az időben, az előadás felétől pedig a vonaton, egyre közelítve a buchenwaldi és auschwitzi koncentrációs táborokhoz, és egyben a dráma csúcspontjához is, amikor megfordul a kocka: már nincs gyermeki derű, ilyen-olyan feloldó gondolatkísérlet (mint például az elgázosításra is szolgáló barakkban az, hogy „jé, de jó, zuhany!”, vagy az SS-katonákról a megállapítás, hogy „cseppet sem találtam őket veszedelmeseknek: kényelmesen föl s alá jártak (…), „némelyőnket szívélyesen háton vagy vállon is veregettek”), csak a felismerés (vagy beismerés), hogy igen, ez egy haláltábor, és igen, a véget jelentheti. Szívszorító, hogy tudjuk, mire fut ki a történet, a fiúk erre mégis lassan eszmélnek rá, és körömszakadtáig hinni akarják, hogy mindenre van magyarázat. Talán ez a nehezen kihunyó életigenlés és a naivitás álcája magyarázhatja az író csodába illő megmenekülését is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.