Koncert

Norvég alap

Mayhem

  • - minek -
  • 2022. május 11.

Kritika

Volt egyszer egy Norvégia csupa jóravaló polgárral, meg néhány zűrös hátterű fiatallal, utóbbiaknak fura vízióik voltak a világról és meglehetősen extrém elképzeléseik arról, miben rejlik a zenei szépség (sokszor pont a rútságban).

A sokak számára izgalmas, sőt némileg romantikus, mások számára leginkább destruktív és erőszakos múlt csak egy újabb izgalmas, ambivalenciával teli motívum a norvég black metal történetében. Meglehetősen furcsa lenne holmi klasszicizálódásról beszélni az olyan zenekarok esetében, mint a Mayhem, mert az egész (idővel fontos norvég kulturális exportcikké avanzsált) mozgalom legfontosabb képviselőjeként már a neve (az „igazi” Mayhem) is márkavédjegy, de ahogy budapesti koncertjük is tanúsította, a megszólalásuk még mindig elsöprő, a produkció mit sem veszített éléből, erejéből és radikalitásából.

A mostani fellépés esetében ráadásul a járvány miatti (többszörös) késésnek is volt jelentősége. Az eredeti időpont még a 2019-es, a kritikák által többnyire ünnepelt, a korai klasszikusokhoz hasonlított Daemon album bemutató turnéjának egy állomása lett volna, de a program azóta erősen átalakult, sokkal erőteljesebben nyúltak vissza a korai dolgaikhoz, mint az 1994-es De Mysteriis Dom Sathanas album – annál is inkább, mert ez volt az első olyan lemezük, amelyet mostani felállásukban is első számú énekesük, Csihar Attila énekelt fel. Esetében az „éneklés” magában semleges fogalma képtelen megragadni a valódi vokális teljesítményt. Csihar a színpadon is tökéletesen ura a hangjának, amelynek tónusa folyamatosan változik a black metalban kötelező gyakorlatnak számító károgástól a torokéneklésen, hörgésen át a csaknem melodikus (operai tónusokat sem nélkülöző) hangképzésig, mindig a konkrét szituáció, a számok dramaturgiája által megkívánt módon. Ráadásul rendkívül szuggesztív színpadi jelenség, önmagában is jól kidolgozott színpadi koreográfiával, festett maszkkal, kosztümmel és speciális kiegészítőkkel (kettős csontkereszt, koponya), megjelenését tekintve úgy néz ki, mint egy frissen exhumált múmia (aki valaha áldozópap volt a Sátán templomában). Hangja úgyszólván az egyik hangszeres szólam a zenekarban, ami tökéletes egységben szárnyal együtt a gitárok örvénylésével és a Mayhem hagyományosan virtuóz dobhangzásával.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.