Koncert

Norvég alap

Mayhem

  • - minek -
  • 2022. május 11.

Kritika

Volt egyszer egy Norvégia csupa jóravaló polgárral, meg néhány zűrös hátterű fiatallal, utóbbiaknak fura vízióik voltak a világról és meglehetősen extrém elképzeléseik arról, miben rejlik a zenei szépség (sokszor pont a rútságban).

A sokak számára izgalmas, sőt némileg romantikus, mások számára leginkább destruktív és erőszakos múlt csak egy újabb izgalmas, ambivalenciával teli motívum a norvég black metal történetében. Meglehetősen furcsa lenne holmi klasszicizálódásról beszélni az olyan zenekarok esetében, mint a Mayhem, mert az egész (idővel fontos norvég kulturális exportcikké avanzsált) mozgalom legfontosabb képviselőjeként már a neve (az „igazi” Mayhem) is márkavédjegy, de ahogy budapesti koncertjük is tanúsította, a megszólalásuk még mindig elsöprő, a produkció mit sem veszített éléből, erejéből és radikalitásából.

A mostani fellépés esetében ráadásul a járvány miatti (többszörös) késésnek is volt jelentősége. Az eredeti időpont még a 2019-es, a kritikák által többnyire ünnepelt, a korai klasszikusokhoz hasonlított Daemon album bemutató turnéjának egy állomása lett volna, de a program azóta erősen átalakult, sokkal erőteljesebben nyúltak vissza a korai dolgaikhoz, mint az 1994-es De Mysteriis Dom Sathanas album – annál is inkább, mert ez volt az első olyan lemezük, amelyet mostani felállásukban is első számú énekesük, Csihar Attila énekelt fel. Esetében az „éneklés” magában semleges fogalma képtelen megragadni a valódi vokális teljesítményt. Csihar a színpadon is tökéletesen ura a hangjának, amelynek tónusa folyamatosan változik a black metalban kötelező gyakorlatnak számító károgástól a torokéneklésen, hörgésen át a csaknem melodikus (operai tónusokat sem nélkülöző) hangképzésig, mindig a konkrét szituáció, a számok dramaturgiája által megkívánt módon. Ráadásul rendkívül szuggesztív színpadi jelenség, önmagában is jól kidolgozott színpadi koreográfiával, festett maszkkal, kosztümmel és speciális kiegészítőkkel (kettős csontkereszt, koponya), megjelenését tekintve úgy néz ki, mint egy frissen exhumált múmia (aki valaha áldozópap volt a Sátán templomában). Hangja úgyszólván az egyik hangszeres szólam a zenekarban, ami tökéletes egységben szárnyal együtt a gitárok örvénylésével és a Mayhem hagyományosan virtuóz dobhangzásával.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk