Mindezt azért is hasznos tudatosítanunk, mert e kötet hajlamos olyan látszatot kelteni magáról, mintha lírai esszék gyűjteménye lenne, valamiféle észosztás, filozófiai traktátus, ahogyan a címe is ígéri. Nos, nem észosztás, a legtávolabbról sem, filozófiáról szó sem esik (ha végeztünk, mégis ott ragyog majd a maga teljességében), a fül ígérte lírai esszékből meg csak a líra az igaz, bár az mindenekfelett. Ebből adódóan a kiadó a legbölcsebben épp akkor járt el, amikor egy költőt hívott ki a cifra esethez fordítónak, s Falcsik Mari meg is tette a magáét. Hiszen költői próza ez (angolul is, magyarul is), megengedőbben szabadverses kötet. A szerző fog szépen 66 dalt, s megírja egyenként a történetüket, pontosabban valamilyen történetüket, keletkezésük történetét, illetve a dalszövegből és az előadásból neki kirajzolódó históriát, több esetben mind a kettőt, tipográfiailag is elkülönítve a kettőt, máskor meg direkt egybefolyatva, ritkábban oly röviden, hogy nincs is mi egybefolyjon, ahogy a líra adott pillanatban megkeletkező szabálya – és semmi más – éppen megkívánja. Bob Dylan költői prózája olyan, mint a közvetlenül a part mellé vízbe vágott kő, csonka koncentrikus köröket rajzol a víz tükrére, s a hullámverése meg mintha fordítva működne: befelé egyre magasodnak.
Mindezzel természetesen meg kell küzdenie az olvasónak. Nem csak a szöveg, a dalmesék és hátterük értelmezésével, de már magával a rettenetes könyvtárggyal is, nehéz, mint a mondott kő, ügyetlenül forgatható, és tartalmi felszereltsége sem segíti az avatatlan olvasót befogadói nehézségei leküzdésében. Hacsak az nem segítség (nem az), hogy a fele szinte kép, gondosan kiválogatott fotók a 20. századi Egyesült Államok mítoszokban és legendákban megmutatkozó arcáról, ha szigorúak vagyunk, csupa vizuális közhely, mint egy hosszúra nyúlt Fortepan-sorozat valamelyik igyekvő online hírportálon. S ráadásul a képválogató hangulatteremtő törekvései helyenként félre is viszik az élményt, egy példa a több közül: Waylon Jennings fotója például Buddy Holly turnézenekara basszusgitárosának álruhájában ábrázolja a későbbiekben egészen más irányokba navigáló művészt (s persze a megidézett dal is ezen egyéb irányokból szól).
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
