Könyv

Odüsszeusz a buszon

Bob Dylan: A modern dal filozófiája

  • - turcsányi -
  • 2024. január 17.

Kritika

Bob Dylant nem az eszéért szeretjük. Nem is az esszéiért.

Mindezt azért is hasznos tudatosítanunk, mert e kötet hajlamos olyan látszatot kelteni magáról, mintha lírai esszék gyűjteménye lenne, valamiféle észosztás, filozófiai traktátus, ahogyan a címe is ígéri. Nos, nem észosztás, a legtávolabbról sem, filozófiáról szó sem esik (ha végeztünk, mégis ott ragyog majd a maga teljességében), a fül ígérte lírai esszékből meg csak a líra az igaz, bár az mindenekfelett. Ebből adódóan a kiadó a legbölcsebben épp akkor járt el, amikor egy költőt hívott ki a cifra esethez fordítónak, s Falcsik Mari meg is tette a magáét. Hiszen költői próza ez (angolul is, magyarul is), megengedőbben szabadverses kötet. A szerző fog szépen 66 dalt, s megírja egyenként a történetüket, pontosabban valamilyen történetüket, keletkezésük történetét, illetve a dalszövegből és az előadásból neki kirajzolódó históriát, több esetben mind a kettőt, tipográfiailag is elkülönítve a kettőt, máskor meg direkt egybefolyatva, ritkábban oly röviden, hogy nincs is mi egybefolyjon, ahogy a líra adott pillanatban megkeletkező szabálya – és semmi más – éppen megkívánja. Bob Dylan költői prózája olyan, mint a közvetlenül a part mellé vízbe vágott kő, csonka koncentrikus köröket rajzol a víz tükrére, s a hullámverése meg mintha fordítva működne: befelé egyre magasodnak.

Mindezzel természetesen meg kell küzdenie az olvasónak. Nem csak a szöveg, a dalmesék és hátterük értelmezésével, de már magával a rettenetes könyvtárggyal is, nehéz, mint a mondott kő, ügyetlenül forgatható, és tartalmi felszereltsége sem segíti az avatatlan olvasót befogadói nehézségei leküzdésében. Hacsak az nem segítség (nem az), hogy a fele szinte kép, gondosan kiválogatott fotók a 20. századi Egyesült Államok mítoszokban és legendákban megmutatkozó arcáról, ha szigorúak vagyunk, csupa vizuális közhely, mint egy hosszúra nyúlt Fortepan-sorozat valamelyik igyekvő online hírportálon. S ráadásul a képválogató hangulatteremtő törekvései helyenként félre is viszik az élményt, egy példa a több közül: Waylon Jennings fotója például Buddy Holly turnézenekara basszusgitárosának álruhájában ábrázolja a későbbiekben egészen más irányokba navigáló művészt (s persze a megidézett dal is ezen egyéb irányokból szól).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.