Tévésorozat

Ősök árnyai

Száz év magány

Kritika

A Száz év magány mintha egyenesen levetné magáról a filmet – pontosan ez volt Márquez szerzői szándéka.

Életében ellenállt a megfilmesítési ajánlatoknak, szerinte ugyanis a regény indázó, ismétlődésekre épülő szerkezetét (és nem utolsósorban gazdag nyelvezetét) egy másik médium képtelen volna megragadni. Regényt adaptálni persze sokféleképpen lehet; ragaszkodhatunk betű szerint az eredetihez vagy törekedhetünk az érzetek és a hangulat visszaadásához (ez nyilván a nehezített verzió). Márquez örökösei az író szkepszise ellenére belegyeztek, hogy a Netflix képernyőre ültesse a regényt; az eredmény pedig hűséges lett nemcsak a részletek és fordulatok visszaadását tekintve, hanem a kiváltott érzetek és hangulatok terén is. A stáb Kolumbiában spanyol nyelven forgatott, helyi színészekkel és latin-amerikai rendezőkkel. A regénybeli Macondo gazdag részletekkel és kézműves díszletekkel tárul elénk a maga gyönyörűségében és tragédiájában.

A Buendía család hét elátkozott generációjának története majdnem tökéletesen visszaadja a Száz év magány olvasásának élményét: a pillanatok alatt rohanó éveket, a buja, zsúfolt környezetet (legyen az a sötétzöld, fülledt mocsár vagy a gyarapodó Buendíák villája) lustán és szédelegve járja be a kamera tekintete, ahogy az olvasó képzelete is kalandozik az érzéki leírások nyomán.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.

Jövő idő

A politikai pártokat nem szokás szeretni Magyarországon, mi tagadás, a pártok adtak s adnak is okot erre jócskán.

Szétestek

Scholz kancellár vereséggel végződött bizalmi szavazása megnyitotta az utat a februári előrehozott választások felé. A szélsőséges pártok megerősödése miatt az új, várhatóan kereszténydemokrata kancellárnak mégis össze kell majd fognia az eddig kormányzó szociáldemokratákkal.

A békére még várni kell

Szűk két hét leforgása alatt az Észak-Szíriából induló iszlamista felkelők bevették Damaszkuszt. Az utolsó órákban orosz titkosszolgálati segítséggel Moszkvába menekült Bassár el-Aszad elnök a családjával együtt. Távozásával legalább fél évszázados történet ért véget – de még inkább az I. világháború után kialakított gyarmati rendszer egyik utolsó közel-keleti eleme változott meg – végérvényesen.