KÖNYVMELLÉKLET – kritika

A lágerek szabadsága

Visky András: Kitelepítés

Kritika

Ez a könyv alighanem az idei év legnagyobb irodalmi meglepetése és szenzációja. A Kitelepítés Visky András első regénye, de több alkalommal is azt nyilatkozta a számos verseskötetet és drámát jegyző szerző, hogy minden eddigi munkája idevezetett.

A már többször feldolgozott önéletrajzi alaptörténet – az apát, a megújulási mozgalmat hirdető erdélyi református lelkész Visky Ferencet 1958-ban a népi demokrácia veszélyeztetése miatt 22 évi börtönre ítélték, majd feleségét és hét gyermekét, köztük a kétéves Andrást munkatáborba vitték – mintha most találná meg az igazi irodalmi formát és nyelvet. A regény több mint nyolcszáz, átlagosan féloldalas, egymondatnyi, írásjel nélkül befejeződő szövegegységből áll, amelyek a bravúros szerkesztés folytán önmagukban is olvashatók, ugyanakkor állandó előre- és visszautalásokkal élve rajzolják ki a család szenvedéstörténetét, elsősorban az anya és a gyerekek lágerben töltött több mint négy évét. A nyelv csodálatosan költői, elragadtatott, érzelemteli, mintha valamilyen szent őrület szólna belőle. Az elbeszélő mindvégig a legkisebb fiú, de a szólama ritkán önállósul, általában belesimul a testvérek közös beszédébe, és olyasmiről is beszámol, aminek nem lehetett tanúja.

Ez a sok mindent magába olvasztó, már önmagában is szabad narráció egészen meghökkentő tapasztalatról ad hírt: a család végtelenül szabad a kényszermunkatáborban. E paradox, józan ésszel felfoghatatlan helyzet magyarázata, hogy eleve felszabadulva érkeztek oda. A regény szemlélete alapján ugyanis az igazi rabságot az ember önmagába zártsága jelenti, ebből kell mindenáron kiszabadulnia, ha valóban szabad akar lenni. A családtagokkal pedig ez megtörtént: kiszabadította őket önmagukból Isten és a többi családtag. A szabadságot teremtő szenvedélyes istenhit, érzéki, testközeli, ragaszkodó emberszeretet és szerelem csak úgy süt a regényből. Szó sincs itt valami kegyes, tiszteletteljesen távolságtartó jámborságról: a családot elementáris ragaszkodás fűzi Istenhez – a bibliai szemlélet alapján a regény az ember istenfüggőségéről és Isten emberfüggőségéről beszél, sőt Isten időnkénti gyengeségének említésétől sem riad vissza.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.