KÖNYVMELLÉKLET – kritika

A lágerek szabadsága

Visky András: Kitelepítés

Kritika

Ez a könyv alighanem az idei év legnagyobb irodalmi meglepetése és szenzációja. A Kitelepítés Visky András első regénye, de több alkalommal is azt nyilatkozta a számos verseskötetet és drámát jegyző szerző, hogy minden eddigi munkája idevezetett.

A már többször feldolgozott önéletrajzi alaptörténet – az apát, a megújulási mozgalmat hirdető erdélyi református lelkész Visky Ferencet 1958-ban a népi demokrácia veszélyeztetése miatt 22 évi börtönre ítélték, majd feleségét és hét gyermekét, köztük a kétéves Andrást munkatáborba vitték – mintha most találná meg az igazi irodalmi formát és nyelvet. A regény több mint nyolcszáz, átlagosan féloldalas, egymondatnyi, írásjel nélkül befejeződő szövegegységből áll, amelyek a bravúros szerkesztés folytán önmagukban is olvashatók, ugyanakkor állandó előre- és visszautalásokkal élve rajzolják ki a család szenvedéstörténetét, elsősorban az anya és a gyerekek lágerben töltött több mint négy évét. A nyelv csodálatosan költői, elragadtatott, érzelemteli, mintha valamilyen szent őrület szólna belőle. Az elbeszélő mindvégig a legkisebb fiú, de a szólama ritkán önállósul, általában belesimul a testvérek közös beszédébe, és olyasmiről is beszámol, aminek nem lehetett tanúja.

Ez a sok mindent magába olvasztó, már önmagában is szabad narráció egészen meghökkentő tapasztalatról ad hírt: a család végtelenül szabad a kényszermunkatáborban. E paradox, józan ésszel felfoghatatlan helyzet magyarázata, hogy eleve felszabadulva érkeztek oda. A regény szemlélete alapján ugyanis az igazi rabságot az ember önmagába zártsága jelenti, ebből kell mindenáron kiszabadulnia, ha valóban szabad akar lenni. A családtagokkal pedig ez megtörtént: kiszabadította őket önmagukból Isten és a többi családtag. A szabadságot teremtő szenvedélyes istenhit, érzéki, testközeli, ragaszkodó emberszeretet és szerelem csak úgy süt a regényből. Szó sincs itt valami kegyes, tiszteletteljesen távolságtartó jámborságról: a családot elementáris ragaszkodás fűzi Istenhez – a bibliai szemlélet alapján a regény az ember istenfüggőségéről és Isten emberfüggőségéről beszél, sőt Isten időnkénti gyengeségének említésétől sem riad vissza.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.