Színház

Szélcsend

Üvöltő szelek

Kritika

Történet a történetben, idősíkváltásokkal, váltogatott szerepekkel, akár jeleneten belül (többször) is.

Figyelmesnek kell lenni, hogy ne veszítsük el a fonalat Emily Brontë romantikus, nyomasztó hangulatú, leírásokban bővelkedő regényének musicaladaptációját nézve. A helyszín azonban állandó: Fácánosmajorban vagy Zúgóbércen vagyunk. A cselekmény követi az eredetit: az első párossal, Nelly Deannel (Tornyi Ildikó) és a major bérlőjével, Lockwooddal (Formán Bálint, ő alakítja még Edgar Lintont és Hareton Earnshaw-t is) kezdünk. Nelly, Fácánosmajor házvezetőnője meséli el Lockwoodnak a főszereplő mostohatestvérpár, Catherine Earnshaw és Heathcliff szerelmének sztoriját. A testvérek felcseperedését egy pantomimjelenetben látjuk, kezdetben gyorsan pereg a történet, később lelassul. Öt színészt látunk a színpadon, négyüket felvonásonként két-két szerepben. Sőt valójában háromban, mert folyamatosan játékba hozzák a színpadon elszórtan heverő hangszereket, így zenészek is egyszerre – magukat kísérik. Ketten profik: a férfi főszerepet játszó Mátyássy Bence (Heathcliff és Linton Heathcliff) rutinosan játszik, de igazán elemében a zenéért felelős Kákonyi Árpád van. Megállás nélkül zongorázik vagy dobol sőt, egy epizódszerep kedvéért ötödikként maga is beszáll a show-ba (Josephet, a szolgát alakítja). Ő nemcsak a zenei vezetője a produkciónak, hanem a zeneszerző is egyben. Nagy érdeme, hogy jól kihasználja a dallamokban rejlő hangulatfestő lehetőségeket, így a szereplők jellemüknek megfelelő hangszerelés mellett énekelhetnek. Izgalmas kísérlet a regény leíró részeit dalokkal helyettesíteni, olykor a párbeszédeket is, de ez a kifejezésmód lelassítja a cselekményt. Zsigmond Emőke és Mátyássy szépen énekelnek, még náluk is tisztábban cseng Tornyi Ildikó hangja (Nelly Dean és Isabella Linton), szívhez szólón adja elő az érzelmes számokat. Legjobb – mert felráz – az egyetlen pörgős, rockos stílusú dal, amikor Cathy Linton apját (Heathcliff), Linton pedig Cathy anyját (Catherine) emlegeti a veszekedésük közben – hőseink végre üvöltenek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.