Színház

Szélcsend

Üvöltő szelek

Kritika

Történet a történetben, idősíkváltásokkal, váltogatott szerepekkel, akár jeleneten belül (többször) is.

Figyelmesnek kell lenni, hogy ne veszítsük el a fonalat Emily Brontë romantikus, nyomasztó hangulatú, leírásokban bővelkedő regényének musicaladaptációját nézve. A helyszín azonban állandó: Fácánosmajorban vagy Zúgóbércen vagyunk. A cselekmény követi az eredetit: az első párossal, Nelly Deannel (Tornyi Ildikó) és a major bérlőjével, Lockwooddal (Formán Bálint, ő alakítja még Edgar Lintont és Hareton Earnshaw-t is) kezdünk. Nelly, Fácánosmajor házvezetőnője meséli el Lockwoodnak a főszereplő mostohatestvérpár, Catherine Earnshaw és Heathcliff szerelmének sztoriját. A testvérek felcseperedését egy pantomimjelenetben látjuk, kezdetben gyorsan pereg a történet, később lelassul. Öt színészt látunk a színpadon, négyüket felvonásonként két-két szerepben. Sőt valójában háromban, mert folyamatosan játékba hozzák a színpadon elszórtan heverő hangszereket, így zenészek is egyszerre – magukat kísérik. Ketten profik: a férfi főszerepet játszó Mátyássy Bence (Heathcliff és Linton Heathcliff) rutinosan játszik, de igazán elemében a zenéért felelős Kákonyi Árpád van. Megállás nélkül zongorázik vagy dobol sőt, egy epizódszerep kedvéért ötödikként maga is beszáll a show-ba (Josephet, a szolgát alakítja). Ő nemcsak a zenei vezetője a produkciónak, hanem a zeneszerző is egyben. Nagy érdeme, hogy jól kihasználja a dallamokban rejlő hangulatfestő lehetőségeket, így a szereplők jellemüknek megfelelő hangszerelés mellett énekelhetnek. Izgalmas kísérlet a regény leíró részeit dalokkal helyettesíteni, olykor a párbeszédeket is, de ez a kifejezésmód lelassítja a cselekményt. Zsigmond Emőke és Mátyássy szépen énekelnek, még náluk is tisztábban cseng Tornyi Ildikó hangja (Nelly Dean és Isabella Linton), szívhez szólón adja elő az érzelmes számokat. Legjobb – mert felráz – az egyetlen pörgős, rockos stílusú dal, amikor Cathy Linton apját (Heathcliff), Linton pedig Cathy anyját (Catherine) emlegeti a veszekedésük közben – hőseink végre üvöltenek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.