Anyám, Médeia

Saint Omer

Médeia és afrikai boszorkányság, Szenegál és Franciaország, anyák és lányok, fehér férfiak és fekete nők, szárazföld, tenger, és az azon való átkelés.

Alice Diop szenegáli-francia dokumentumfilm-rendező első fikciós filmje csupasz és frontális, ravaszul kevesebbnek mutatja magát, mint amit a mélye rejt. A felszínen dokudráma: Fabienne Kabou szenegáli bevándorló valós perét meséli el, aki 2013-ban a tengerparton hagyta csecsemőjét, hogy elragadja a dagály.

A középső réteg metafikció: a film főhőse/narratív origója, Rama (Kayije Kagame), a szenegáli származású, de Franciaországban felnőtt író és irodalomprofesszor részt vesz Laurence Coly (Guslagie Malanda) tárgyalásán, hogy modern Médeia-történetként publikálja Coly ügyének krónikáját.

A filmrendező Alice Diop maga is részt vett Kabou bírósági meghallgatásán. A legmélyebb rétegekben pedig archetipikus motívumok és társadalmi feszültségek örvénye kavarog: a nyugati mitológia összefonódik a szenegáli hiedelemvilággal, a mindennapi rasszizmus nekifeszül a szekuláris egyenlőség és asszimiláció ideáljának, anyák törnek lányaik életére, egyes fekete lányokat elnyelnek, másokat pedig a katedrára emelnek a hullámok (a tenger itt is rettenetes erő, akárcsak a névrokon Mati Diop Az Atlantiak című filmjében).

Rama szenvtelen megfigyelőként érkezik a per helyszínéül szolgáló Saint Omer városába, ám hamar rádöbben, hogy erősebb szálak fűzik a kifürkészhetetlen vádlotthoz, mint eleinte hitte. Laurence szülei óhajának engedelmeskedve hagyja hátra hazáját, hogy Franciaországban tanuljon és szerezzen tiszteletre méltó francia műveltséget. A sajtót lenyűgözi ékesszólása és szofisztikált érvelése; egyedül a boszorkányságra, fekete mágiára való hivatkozásai nem illenek a képbe. Bizarr módon elismeri kislánya megölését, ám ragaszkodik ahhoz, hogy nem volt a maga ura a gyilkosság elkövetésekor; szenegáli nagynénje átkai vették át az uralmat elméje felett. Laurence megpróbáltatásai már Elise születése előtt elkezdődtek. Diplomata apja megtagadja támogatását, mert jogról filozófia szakra vált, professzorai értetlenül állnak azelőtt, hogy afrikai nőként szakdolgozatát az osztrák Wittgenstein filozófiájából írná, viszonyt kezd egy nála harminc évvel idősebb fehér szobrásszal, aki titkolja kapcsolatukat a külvilág előtt. Státuszra, sikerre vágyva érkezik Franciaországba, de „csak” egy kisbabát kap. Anyja a padsorokból követi lánya perét, és arra a legbüszkébb, hogy lánya milyen méltósággal és elegánsan viseli a kihallgatást.