Ebben a szövegben van egy észt szerzőnk, aki fordító és író, és aki angolszász irodalmi elméletekkel is foglalkozik. Sokat utazik, előadásokat tart Odesszától Umbriáig. Ő beszél ebben a regényben a saját, soha meg nem élt „anyaságáról”. És arról, hogyan tudta meg a Majdan tüntetések kellős közepén, hogy ismét teherbe esett. És hogy újra el fog vetélni.
Maarja Kangro regénye az utóbbi évek egyik legmegrázóbb olvasmánya. Nem a traumák miatt, abból akad bőven a könyvpiacon, talán túl sok is mostanában. Hanem a felépítése, az apró magzati történetek láncolatai, a tragikum játszmai átnyújtása miatt. A regény egy fiktív napló az elvesztett mesterséges anyaságról, amelyben bizonyos nevek, helyek, orvosi részletek dokumentarista pontossággal vannak ábrázolva. Csak egy dolog nem történik meg soha: az élő, apró, valódi baba története. A csonka fejű megszült bébiknek csöppnyi, Claire feliratú koporsói vannak. „A kísérteties csend, amikor ki-ki a sírba szórja hárommaréknyi kavicsát és homokját.” Pont olyan ez a regény, mint egy képzeletbeli babatemető.
A gügyögés halk marad, a szavak keresése nevetséges, hiábavaló önmarcangolás; a test döbbent csend. Az anyaság pedig maga a végtelen magány. A halál feldolgozása mintegy természetes része a tragikus játéknak.
Kangro egyedülálló hőse többször próbálkozik teherbe esni, de végül sosem ő lesz az anya, hanem mindig mások. A mű azt boncolgatja, milyen ma a társadalom szemében egy nő, aki elvetélt, milyen a kívül rekedt, a be nem teljesült család. Hogyan formálják a kórtermek, a lakóparkok és a városi élet információs zajai az anyák zárt világát, az apró gyerekeikkel eltöltött egyhangú életét. Milyen a terhes nők élete? A női boldogság itt fura módon csak egy képzelt öröm, hiszen olyasvalaki írja meg az anyasága történetét, aki sose látta gyerekét, csak nagyon vágyott rá, és csak majdnem hordta ki. Az átlátszó üveggyermek egy magzat képe az ultrahangképernyőn. (A kötet címe Sylvia Plath Üvegbúra metaforáját kölcsönözte.) Hogy milyen lett volna, ha megszületik? Sosem derülhet ki. Beney Zsuzsa tudott így költészetet írni egy halott gyerekről. A születésről van magzatprózánk is, de ilyesmi, mint ez a radikális észt „magzatnapló”, „anyavesztésnapló”, nincs.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
