A bűnös nevét egy agyagcserépre vésték. De egy név nélküli cserépdarab mire való? Teljesen mindegy, hogy bedobják-e az urnába, vagy sem. Mindenesetre maga a sor trochaikus, hangzásában olyan, mintha már a kimondáskor potyogna, törne.
A könyvet két nagy ciklus alkotja. Az első rész a Ianus könyvei nyílnak, a második a Caius Licinius Calvus harminchat verse címet viseli. (Ugyan a tartalomjegyzékben csak 35 cím szerepel, a trágárságról szóló talán annyira trágár, hogy csak az oldalak között elrejtve bukkanhatunk rá.)
Ianus a római mitológiában az átjárások, kapuk, a kezdet és a vég kétarcú istene, alakja a KAF által képviselt költői eszményben jól harmonizál a különféle szerepeket öltő önkifejezéssel. Ebbe az első ciklusba is 36 vers került, válogatottak, régiek és újak, amelyek 1981 és 2023 között íródtak. A Ianus-költeményeken belül is megfigyelhető a kétarcúság, ugyanis a versek zöme nem egyszerű tisztelgés a megidézett költőelődöknek, hanem hol cinkosság, hol szövetkezés, hol egyszerűen az alakjuk felöltése köti össze őket a megidézőjükkel, ami újabb és újabb szereplehetőségekkel kecsegtet.
A kötet nyitóversei (Aszandrosz hazatér, Aszandrosz a pusztán) értelmezhetők önmegszólítási játékként. E költemények gazdag lírai nyelven szólnak a haza-nem-találásról, mert a haza egyszerre otthon és puszta, amely száműz és megőriz: „Bújsz, fájsz: otthonod ez. Puszta, sivár, tiéd.” Ezután a tündér változatok műhelyébe tekinthetünk be, ahová KAF Berzsenyi köpönyegét öltve vezet minket: „Szét nem törhet idő – gyorsul a csönd, elönt, / most csókolj, Cynarám, légy sebes áradás, / hadd zúduljon alá fergeteges hajad, / mint fagytól menekült tó.” S hogy kicsoda Cynara? Az articsóka latin neve. KAF-nál sohasem tudhatjuk, mikor, mit vehetünk komolyan.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
