Könyv

Újabb variáció a fájdalomra

Paul Auster: Baumgartner

Kritika

Az amerikai megjelenéssel egy időben adták ki magyarul is Paul Auster legújabb, talán utolsó regényét.

A szerző ezúttal egy kiöregedett író életén és kapcsolatain keresztül mesél gyászról, feldolgozásról, és ahogy legtöbbször, nem titkoltan, kicsit saját magáról is. „Lehet, hogy ez volt az utolsó dolog, amit írtam” – nyilatkozta novemberben a The Guardiannek. Jó okkal, hiszen nem sokkal a mű befejezése után rákot diagnosztizáltak nála, s ez év tavaszán ismertté vált, hogy kemoterápián esett át. Azóta – a felesége kifejezésével – „Rákföldjén” élnek; ez egy feltérképezetlen világ és nem tudni, hogy útlevelük feljogosítja-e őket valaha annak elhagyására. A regény egy öregedő író életének és hitvallásának összegzése. Ennek a kötetnek a fordítója is Pék Zoltán, aki a magyarul megjelent Austerek nagyjából felét jegyzi – magas színvonalon és egységes hangon.

T. (Seymour Tecumseh, a barátainak csak Sy) Baumgartnert, a hetvenes éveiben járó írót és filozófiaprofesszort tíz évvel felesége halála után ismerjük meg. Egyedül él Princetonban és úgy tűnik, működik az élete: tanít, ír, gondoskodik magáról, még egy nála jóval fiatalabb nőt is sikerül elcsábítania. De még mindig nem dolgozta fel felesége, Anna húsz évvel ezelőtti váratlan halálát, akit úszás közben egy hatalmas hullám ragadott el.

Fontos eleme Auster világának a kiszámíthatatlanság. Az író tizennégy évesen egy nyári táborban találkozott először az élet illékonyságával, amikor a mellette álló fiú villámcsapás áldozata lett. Ez a sokk egész életére hatással volt. „Felismertem – idézte fel a The Guardian munkatársának –, hogy nincs semmiféle rend. Azóta is ezzel a gondolattal élek. Borzongató, de egyben felszabadító is. Segít ébernek maradni. Ha ezt el tudod fogadni, akkor a dolgok elviselhetőbbek lesznek, mint amilyenek egyébként lennének. Azt gondolom, az írásra és a történetmesélésre való késztetés minden író számára más és más. Számomra, úgy hiszem, ez a lényeg, amiről beszélni akartam annyi éven át.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.