Könyv

Újabb variáció a fájdalomra

Paul Auster: Baumgartner

Kritika

Az amerikai megjelenéssel egy időben adták ki magyarul is Paul Auster legújabb, talán utolsó regényét.

A szerző ezúttal egy kiöregedett író életén és kapcsolatain keresztül mesél gyászról, feldolgozásról, és ahogy legtöbbször, nem titkoltan, kicsit saját magáról is. „Lehet, hogy ez volt az utolsó dolog, amit írtam” – nyilatkozta novemberben a The Guardiannek. Jó okkal, hiszen nem sokkal a mű befejezése után rákot diagnosztizáltak nála, s ez év tavaszán ismertté vált, hogy kemoterápián esett át. Azóta – a felesége kifejezésével – „Rákföldjén” élnek; ez egy feltérképezetlen világ és nem tudni, hogy útlevelük feljogosítja-e őket valaha annak elhagyására. A regény egy öregedő író életének és hitvallásának összegzése. Ennek a kötetnek a fordítója is Pék Zoltán, aki a magyarul megjelent Austerek nagyjából felét jegyzi – magas színvonalon és egységes hangon.

T. (Seymour Tecumseh, a barátainak csak Sy) Baumgartnert, a hetvenes éveiben járó írót és filozófiaprofesszort tíz évvel felesége halála után ismerjük meg. Egyedül él Princetonban és úgy tűnik, működik az élete: tanít, ír, gondoskodik magáról, még egy nála jóval fiatalabb nőt is sikerül elcsábítania. De még mindig nem dolgozta fel felesége, Anna húsz évvel ezelőtti váratlan halálát, akit úszás közben egy hatalmas hullám ragadott el.

Fontos eleme Auster világának a kiszámíthatatlanság. Az író tizennégy évesen egy nyári táborban találkozott először az élet illékonyságával, amikor a mellette álló fiú villámcsapás áldozata lett. Ez a sokk egész életére hatással volt. „Felismertem – idézte fel a The Guardian munkatársának –, hogy nincs semmiféle rend. Azóta is ezzel a gondolattal élek. Borzongató, de egyben felszabadító is. Segít ébernek maradni. Ha ezt el tudod fogadni, akkor a dolgok elviselhetőbbek lesznek, mint amilyenek egyébként lennének. Azt gondolom, az írásra és a történetmesélésre való késztetés minden író számára más és más. Számomra, úgy hiszem, ez a lényeg, amiről beszélni akartam annyi éven át.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.