Szerelmes levél ez az átnetezett éjszakákhoz, szól az ajánlás, de ha már műnemről beszélünk, sokkal inkább vers ez, mint próza. Lockwood elbeszélője, akár benn van, akár kinn, többnyire a látványból indul ki. Az élet például attól válik egyszerre elviselhetőbbé, ha észrevesz egy hosszú haját fésülő férfit, aki átadja a hajkefét hasonló kinézetű feleségének: „a Bundesliga-frizurájuk volt a termőföldjük, és mikor Isten eljön, ebben ugyan nem fog se sziklát, se fatönköt, se gyomot találni”. Aztán hírolvasás közben egyszerre magára ismer a szemölcsös békában, akiről azt írták, hogy eddig azért nem fedezték föl a tudósok, mert a béka nem akarta. A regény számos utalása közül a Vissza a jövőbe című film egyértelműen felrémlik: „…ő meg úgy nézett ki, mintha eltűnne a polaroidokról, mert a múltban a szüleinek nem jött össze az első csók…” Olykor sárgás retró színszűrőn át látjuk azt, amiről beszél. Pedig ez a 2010-es évek: minél szorosabb a kapcsolat egy fogyókúrás módszer és az ősember között, annál jobban hisznek benne, és van diktátor – Donald Trumpra lehet gondolni – és vannak törvények, amelyek bizonyos helyzetekben mély szorongást váltanak ki a nőkből. Akik aztán meztelenül fotózzák magukat, készülve a még távoli jövőre, amikor majd az idősek otthonában egy-egy jégtáblán fognak úszni.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
