Nevek, szavak, telefonszámok, dátumok – listázva, aláhúzva, átszínezve, kihúzva: a megszervezett, biztosnak tűnő jövő, a napok sodrásában torlódó feladatok. Az akkurátus kisatírozások alatt itt-ott jól ismert művészek, kollégák neve vehető ki. Beke László tenyérnyi jegyzetlapjainak színpompás szőttese megrendítő monumentuma a nemrég elhunyt nagy hatású művészetszervező és művészettörténész energikus tevékenységének. Rajta az írás rajzként, a kép gondolatként olvasható.
Őrült dolgok történnek a világban – azaz pontosítunk: itt a szomszédban, szinte a kertünk végében –, amire általában kétféle reakciót tudunk adni vérmérsékletünk és lélekállapotunk függvényében.
A nő ismeri a saját lábát, hiszen naponta százszor ránéz, és érzi, ha fáj, mert a lomtalanítás közben a műanyag zsákot átütő üvegszilánk megsebzi. Bámulja a kifolyt vérét, nézi a lábát, amely mintha másé lenne, ismeretlen.
A hazai irodalmárok ingerküszöbét nem érte el az 1992-es születésű kanadai-indiai költőnő magyarra fordított köteteinek megjelenése, holott önmagában az, hogy egy idegen nyelvű lírikusnak egymás után három könyve is napvilágot lát, a fehér hollónál is ritkább.
Pár héttel az Operaház várt és remélt újranyitása előtt tán nem indokolatlan azon a kérdésen merengeni, hogy vajon melyek egy nemzeti operakultúra létfontosságú alapelemei.
Szobor, amelyet ledöntöttek, szobor, amelyről átnevezés után csak a feliratot szedték le, szobor, amely miatt a közelmúltban szakértői véleményt cenzúráztak majd hamisítottak, szobor, amelynek a háta mögött lebontottak és felépítettek egy stadiont: ezek a köztéri alkotások a főszereplői az egy estén játszott két előadásnak.
A rendezői alteregó kilencéves, fakarddal hadonászik, pajzsa horpadt kukafedél.
Mikkamakka, Szegény Dzsoni, Dömdödöm, Vacskamati: a végtelenségig lehetne sorolni Lázár Ervin feledhetetlen mesefiguráit. Közéjük tartozik a szelíd és okos Zsebenci Klopédia is, aki eposzi jelzője szerint még locska-fecske is.
Hód Adrienn másodszor dolgozott koreográfusként a brémai Unusual Symptoms társulattal; első közös munkájuk két éve a Coexist volt, annak a társadalmi párbeszédre késztető koreografikus megközelítésnek a szellemében, amellyel Hód az elmúlt bő tíz évben a saját társulatával a sokféle társadalmi presszió testekre gyakorolt hatását vizsgálta. A koreográfus személyes történeteket „mesélve” kereste a (fel)szabadulás lehetőségeit.
Az izraeli, de jó ideje az Egyesült Államokban kutató és tanító asztrofizikus még 2018 őszén hívta fel magára nem csupán a szűk szakma, de a laikus közönség figyelmét is. Az ekkor publikált tudományos cikkében azt állította ugyanis, hogy lehetséges, hogy egy földön kívüli civilizáció első jele felbukkant a Naprendszerben.
Katartikus élmény volt Mátrai Erik 2012-ben bemutatott híres munkáját, a Porticust – ezt a fénypászmákból összeálló, az ókori oszlopcsarnokokra vagy templomokra emlékeztető, azok arányait követő virtuális és lenyűgöző teret – meglátni.
„Szerelmem, minden, ami minket elválaszt egymástól, ugyanolyan ostoba, mint ezek a felhők, amelyek hol felszállnak, hol megint leszállnak a völgybe. (…) Egyre közelebb kerülünk egymáshoz, hamarosan megfogjuk egymás kezét, és nem válunk el többé” – írja Camus 1955-ben kelt levelében, több mint tíz év kitartó levelezés után. Hisz neki még a másik? Nehezen hihető.
Alászállunk, Gyabronka József vezetésével kezdetét veszi pokoljárásunk. Dante nyomán merülünk egyre lejjebb, neki pedig itt is, akár az Isteni színjátékban, Vergilius a vezetője. Bűnös lelkek mindenütt, nem győzzük fejben behelyettesíteni a korabelieket mostaniakra.
Az A Vadász Esélye színházi alkotóközösség 2019-ben alakult, tagjai a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végzett tanulmányaik során kezdték meg közös munkájukat.
