Tipikusan a szeretői modellt követi ugyanis a kommunikációjuk, és lehetetlen, hogy két ennyire önreflexív ember ne látna át ennyi idő után mindezen. A sémák egyértelműek: lehetetlenség, minden találkozás előtt a lángok magasra csapása, aztán a köszönet és a hála, de hát sajnos, ott vannak a külvilág akadályai. A pár 1944. március 19-én találkozik először Párizsban, az író, Michel Leiris lakásán, ahol A telibe viszonzott vágyakozás című Picasso-darabból olvasnak fel. Az eseményt Camus rendezi, az akkor 21 éves Maria néző csupán. Szóba elegyednek, Camus-t rabul ejti a nő, és felkéri, játssza el Marthát a Félreértés című darabjában. Nem sokkal később, a normandiai partraszállás éjszakáján lesznek szeretők, kapcsolatuk 1960. január 4-ig, Camus halálos autóbalesetének napjáig tart. Az írónak már a megismerkedésükkor is volt felesége, de gyerekei még nem. Sőt később szerelmes lett másokba is. Mégis Mariával, akiből az évek során a francia film és színház híres és utánozhatatlan tragikája lesz, nem szakad meg a kapcsolata soha. Vannak gyötrődőbb és vannak nyugodtabb időszakok („Nem tudom, érződik-e néha, hogy csak erőltetem az írást, de te sem brillírozol mindig. A szavaknak most már nincs értelmük”, Casarès, 1950. március), de igazi szerelmes regényként nem olvashatók össze a soraik, s a szakítás lehetősége is csak halványan dereng fel. (Bár alaposan meghúzva egy egyfelvonásos színdarabot el lehet képzelni a levelek alapján, már csak a pár eseménydús külső élete és a levelek klausztrofób kettőse közötti feszültség miatt is.)
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
