Zsinórpadlás – Könyv

Fokozhatatlan

Főleg szeress. Albert Camus [és] Maria Casarès levelezése 1944–1959

Színház

„Szerelmem, minden, ami minket elválaszt egymástól, ugyanolyan ostoba, mint ezek a felhők, amelyek hol felszállnak, hol megint leszállnak a völgybe. (…) Egyre közelebb kerülünk egymáshoz, hamarosan megfogjuk egymás kezét, és nem válunk el többé” – írja Camus 1955-ben kelt levelében, több mint tíz év kitartó levelezés után. Hisz neki még a másik? Nehezen hihető.

Tipikusan a szeretői modellt követi ugyanis a kommunikációjuk, és lehetetlen, hogy két ennyire önreflexív ember ne látna át ennyi idő után mindezen. A sémák egyértelműek: lehetetlenség, minden találkozás előtt a lángok magasra csapása, aztán a köszönet és a hála, de hát sajnos, ott vannak a külvilág akadályai. A pár 1944. március 19-én találkozik először Párizsban, az író, Michel Leiris lakásán, ahol A telibe viszonzott vágyakozás című Picasso-darabból olvasnak fel. Az eseményt Camus rendezi, az akkor 21 éves Maria néző csupán. Szóba elegyednek, Camus-t rabul ejti a nő, és felkéri, játssza el Marthát a Félreértés című darabjában. Nem sokkal később, a normandiai partraszállás éjszakáján lesznek szeretők, kapcsolatuk 1960. január 4-ig, Camus halálos autóbalesetének napjáig tart. Az írónak már a megismerkedésükkor is volt felesége, de gyerekei még nem. Sőt később szerelmes lett másokba is. Mégis Mariával, akiből az évek során a francia film és színház híres és utánozhatatlan tragikája lesz, nem szakad meg a kapcsolata soha. Vannak gyötrődőbb és vannak nyugodtabb időszakok („Nem tudom, érződik-e néha, hogy csak erőltetem az írást, de te sem brillírozol mindig. A szavaknak most már nincs értelmük”, Casarès, 1950. március), de igazi szerelmes regényként nem olvashatók össze a soraik, s a szakítás lehetősége is csak halványan dereng fel. (Bár alaposan meghúzva egy egyfelvonásos színdarabot el lehet képzelni a levelek alapján, már csak a pár eseménydús külső élete és a levelek klausztrofób kettőse közötti feszültség miatt is.)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.