Zsinórpadlás – Könyv

Fokozhatatlan

Főleg szeress. Albert Camus [és] Maria Casarès levelezése 1944–1959

Színház

„Szerelmem, minden, ami minket elválaszt egymástól, ugyanolyan ostoba, mint ezek a felhők, amelyek hol felszállnak, hol megint leszállnak a völgybe. (…) Egyre közelebb kerülünk egymáshoz, hamarosan megfogjuk egymás kezét, és nem válunk el többé” – írja Camus 1955-ben kelt levelében, több mint tíz év kitartó levelezés után. Hisz neki még a másik? Nehezen hihető.

Tipikusan a szeretői modellt követi ugyanis a kommunikációjuk, és lehetetlen, hogy két ennyire önreflexív ember ne látna át ennyi idő után mindezen. A sémák egyértelműek: lehetetlenség, minden találkozás előtt a lángok magasra csapása, aztán a köszönet és a hála, de hát sajnos, ott vannak a külvilág akadályai. A pár 1944. március 19-én találkozik először Párizsban, az író, Michel Leiris lakásán, ahol A telibe viszonzott vágyakozás című Picasso-darabból olvasnak fel. Az eseményt Camus rendezi, az akkor 21 éves Maria néző csupán. Szóba elegyednek, Camus-t rabul ejti a nő, és felkéri, játssza el Marthát a Félreértés című darabjában. Nem sokkal később, a normandiai partraszállás éjszakáján lesznek szeretők, kapcsolatuk 1960. január 4-ig, Camus halálos autóbalesetének napjáig tart. Az írónak már a megismerkedésükkor is volt felesége, de gyerekei még nem. Sőt később szerelmes lett másokba is. Mégis Mariával, akiből az évek során a francia film és színház híres és utánozhatatlan tragikája lesz, nem szakad meg a kapcsolata soha. Vannak gyötrődőbb és vannak nyugodtabb időszakok („Nem tudom, érződik-e néha, hogy csak erőltetem az írást, de te sem brillírozol mindig. A szavaknak most már nincs értelmük”, Casarès, 1950. március), de igazi szerelmes regényként nem olvashatók össze a soraik, s a szakítás lehetősége is csak halványan dereng fel. (Bár alaposan meghúzva egy egyfelvonásos színdarabot el lehet képzelni a levelek alapján, már csak a pár eseménydús külső élete és a levelek klausztrofób kettőse közötti feszültség miatt is.)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.