Lemez

Változó évszakok

Weezer: SZNZ-sorozat

Kritika

Decemberben jelenik meg a Weezer együttes Vivaldi inspirálta lemezsorozatának utolsó darabja, a SZNZ: Winter című EP. Rivers Cuomo zenekarának 2022-es projektje az volt, hogy minden évszakban megjelentettek egy nagyjából 20 perces anyagot az egyes évszakok hangulatához illeszkedve, néhol a Négy évszak zenei motívumainak felhasználásával. (A címben szereplő sznz angolul kiejtve: seasons.)

Az ilyenfajta ambíciók nem állnak messze a kilencvenes évek eleje óta létező Weezertől, és jellegzetes stílusjegyeiket megtartva több olyan lemezt is készítettek, amelyen más műfajokból inspirálódtak. Ilyen volt a helyenként metálriffeket tartalmazó Maladroit (2002), a kortárs popzenei hangszereléseket használó Black Album (2019), a kamarapopos OK Human (2021), és az ugyanabban az évben megjelent Van Weezer, amely a klasszikus hard rock előtt tisztelgett.

Bár nem mindegyik ilyen jellegű kísérletük sikerült tökéletesen, e műfaji kitekintések összességében nem tesznek rosszat a Weezer egyívású zenei világának. Cuomo a kilencvenes évek közepén, már rocksztárként beiratkozott a Harvard klasszikus zeneszerzés szakára, ugyanakkor a dalszerzői világa alig változott az elmúlt harminc évben, és még mindig azon van, hogy megírja a világ legeufórikusabb powerpop-slágerét.

A Weezer diszkográfiájának megítélése nem egységes: a legradikálisabb rajongók a második lemez, a legendák övezte 1996-os Pinkerton után lecsatlakoztak a zenekarról. Néhány évvel ezelőtt például egy seattle-i férfi 10 millió dollárt akart összegyűjteni, hogy feloszlásra bírja a szerinte jó ideje csak alibiző zenekart. Nem sokkal később a Saturday Night Live egyik szkeccsében két család azon vitatkozott össze a karácsonyi vacsoránál, hogy nem kellett volna-e feloszlatni a Weezert rögtön a Pinkerton után, de a Matt Damon által játszott családapa megszállottan kitartott amellett, hogy ezután jött csak az igazán izgalmas korszak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.