Mindig ő jut eszembe, ha ezt a Molière-művet látom. Márpedig viszonylag gyakran látom, hiszen ez az 1666-ban bemutatott darab, amely a korabeli francia arisztokrácia őszintétlen, számító társasági érintkezését állította pellengérre, nem veszít aktualitásából. A múlt hónapban Gyergyószentmiklóson néztem meg egy mai, filmes közegbe áthelyezett változatát, most pedig az RS9 Színházban mutatták be (az Anyaszínházzal és a Jelenlét Színházzal közösen), Menszátor Héresz Attila főszereplésével és rendezésében.
Hogy az Anyaszínház és az RS9 közös előadásaira érdemes odafigyelni, azt a Budapest fölött az ég már bizonyította. (Ritkán, de még játsszák, színházi bakancslistákra erősen ajánlott.) Az egy sokszereplős, játékidejét és a belakott tereket tekintve is monstre előadás, a két anyag közös pontja azonban Menszátor Héresz Attila és Csáki Rita, akik most a mindössze háromszereplősre sűrített A mizantrópban ketten együtt öt szerepet játszanak.
A látványvilág meghatározó színe a piros. Vöröslik a háttér, vörös a raklapokból összeállított, bakelitlemezekkel dekorált bárpult, piros a szőnyeg, a retró tárcsázós telefon és Alceste nadrágja is, hiszen ő maga a szembeszökő provokáció. Nem tűri a képmutatást, a mellébeszélést, megcsömörlött a társasági élettől, nem hajlandó alkalmazkodni a bevett szabályokhoz. Kérlelhetetlen szigorúsága és morális felsőbbrendűsége azonban léket kap, ha szerelméről, Célimène-ről van szó. Az érzelmek felülírják a rációt, fölénye porlad, neki még az árulást is megbocsátja.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
